leépítés;

2015-11-03 13:36:00

Hatalmas leépítés a világhírű brit banknál

Hatalmas leépítést jelentett be kedden a Standard Chartered (StanChart), a brit bankszektor egyik legpatinásabb pénzintézete, miután eredményei messze elmaradtak a várakozásoktól.

A londoni székhelyű, befektetési tevékenységét elsősorban az ázsiai feltörekvő piacokra összpontosító cég a Londoni Értéktőzsdén kedden ismertetett beszámolójában közölte, hogy 139 millió dolláros adózás előtti veszteséggel zárta a szeptemberrel zárult negyedévet.

A StanChart a tavalyi azonos időszakban 1,53 milliárd dollár adózatlan eredményt ért el, és az elemzői várakozások konszenzusos átlaga az idei naptári év harmadik negyedére is 913 millió dolláros adó előtti profitot valószínűsített. A pénzintézet 1998 óta most először jelentett negyedéves veszteséget. A cég maga is "kiábrándítónak" nevezte a legfrissebb gazdálkodási adatokat, és beszámolójában az eredmények meredek romlását elsősorban a kínai gazdaság növekedésének lassulásából, valamint a nyersanyagárak globális zuhanásából eredő hatásokkal magyarázta.

A harmadik negyedévben elért 3,68 milliárd dolláros bevétel 18 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi azonos időszak bevételétől, és negyedéves összevetésben is 10 százalékkal zuhant. A bank volt a londoni tőzsde irányadó FTSE-100-as részvényindexének legnagyobb vesztese a keddi kereskedésben: a Standard Chartered papírja kedd délelőtt 6,3 százalékos mínuszban járt.

A pénzintézet vezetője, Bill Winters kedden bejelentette, hogy a cég megválik 15 ezer alkalmazottjától. Ez több mint 17 százalékos leépítés, a StanChart 86 ezer embert foglalkoztat világszerte. A bank emellett 5,1 milliárd dollárnyi tőkét kíván felhajtani zártkörű részvénykibocsátással, 465 pennys kibocsátási árfolyamon, ami 35 százalékos diszkontnak felel meg a hétfői londoni záróárfolyamhoz mérve. A Standard Chartered a brit bankszektor egyik legpatinásabb, hosszú múltra visszatekintő bankcsoportja, amelynek két fő alkotóelemét, a Standard Bankot és a Chartered Bankot egyaránt a viktoriánus érában, a XIX. század közepén alapították. A két pénzintézet 1969-ben egyesült, felvéve mai nevét.