menekültek;Faymann;

2015-11-03 14:35:00

Faymann elárulta, mi lehet a menekültek valódi célja

Jelenleg nem menedékkeresés zajlik, hanem a gazdaságilag legvonzóbb ország kiválasztása, ezért van szükség a hétfőn bejelentett, meghatározott időre szóló menekültstátusra - jelentette ki az osztrák belügyminiszter az Ö1 osztrák közszolgálati rádió kedd reggeli műsorában.

Johanna Mikl-Leitner ugyanakkor leszögezte: aki nincs biztonságban és menedéket keres, az továbbra is védelmet találhat Ausztriában. 

Az osztrák belügyminisztérium által kidolgozott terv szerint a meghatározott időre szóló menekültstátust az eddigi öt év helyett legfeljebb három évig biztosítanák. Ha ezek után már nem áll fenn a menekültkérelemre jogosító körülmény, kiutasíthatják a kérelmezőket azországból, ha viszont igen, akkor még további két évig meghosszabbíthatják a menekültstátus érvényességét. Ha ezek után sem javul a menekült anyaországában a helyzet, a státust határozatlan időre biztosítanák. Az osztrák kormány szerint a korlátozott időre szóló menekültstátus jelzés Ausztria polgárainak, hogy a kormány komolyan veszi a helyzetet. Azzal azonban nem számolnak, hogy a menekültügyi eljárás szigorítása befolyásolja majd az országba érkezők létszámát. Werner Faymann kancellár kedden kijelentette: ha valamelyik uniós állam nem akar részt venni a menekültek Európán belüli elosztásában, vagy kevés menekültet akar befogadni, akkor annak pénzügyi következményekkel kell járnia. A szociáldemokrata politikus ezzel az uniós támogatás csökkentésének lehetőségére utalt. 

A kancellár tájékoztatása szerint Ausztriában 20 ezer átmeneti befogadóhely áll jelenleg a menekültek rendelkezésére, azonban ezek közül néhányat még téliesíteni kell. Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár szerint az új szabályzással megmutatkozik a menekültjog lényege, miszerint megkülönböztetik a valóban védelemre szorulókat azoktól, akik gazdasági okok miatt jönnek Európába. 

Az alkancellár a déli határra előirányzott "műszaki zárral" kapcsolatban elmondta: jelenleg a tervezés fázisa zajlik a belügyminisztériumban, a javaslatról a kormány fog dönteni. Rudolf Hundstorfer osztrák szociális miniszter szerint a megváltozott menekültügyi eljárásnak nem lesz hatása a munkaerőpiacra. Ausztria déli határrészén lévő Spielfelden 2700-an fűtött sátrakban töltötték a hétfő éjszakát. Kedd reggeltől folyamatosan szállítják a menekülteket az osztrák-német határhoz. A déli határátkelőnél a hadsereg által biztosított járművek, valamint magánbuszok is várakoznak, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) pedig három különvonatot indít a nap folyamán. A hatóságok szerint nagyjából annyi menekült fog érkezni kedden az osztrák-szlovén határhoz, mint az elmúlt napokban. 

Kedd reggel érkezett meg egy csaknem hatszáz főt szállító vonat Szlovéniából Karintiába, azonban a szerelvény rögtön tovább is haladt Salzburg irányába. Karintiába a nap folyamán még két vonat érkezik a déli határrészről. A tartományban 900 főt tudnak befogadni. Tirolban 500-an várakoztak, hogy továbbutazhassanak Németországba.  

Az osztrák-német határon olajozottan folyik a menekültszállítás. A Die Presse című osztrák lap keddi számának beszámolója szerint a felső-ausztriai Schärding átkelőnél először hétfőn hajthattak át a menekültekkel teli buszok a határ németországi oldalára, hiszen vasárnap még a két országot összekötő hídig mehettek csupán. 

A salzburgi Oberndorf település határátkelőjénél még nincsenek tisztálkodó helyiségek és átmeneti befogadósátrak. A polgármester szerint azonban kérdéses, hogy hol tudnák felállítani ezeket, hiszen a településen a határátkelő szinte a lakóházak között van. Ausztriában januártól októberig 63 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be. A kormány év végéig több mint 85 ezer benyújtott kérelemmel számol.A tárca adatai szerint idén októberben adták be a legtöbb, több mint tízezer menekültkérelmet, a legkevesebbet, csaknem háromezret márciusban nyújtották be.