A teljhatalom mása

Publikálás dátuma
2015.11.04. 06:47
Görgey Gábor szerint nem elfogadható a központosítás FOTÓ: NÉPSZAVA
Görgey Gábort mérhetetlenül felháborítja minden demokráciát lebontó, a kultúrát is veszélyeztető intézkedés, ami például szinte teljhatalmat ad a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA). A Kossuth-díjas író, egykori miniszter, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja annak kapcsán beszélt erről, hogy a hírek szerint kétharmados többségbe kerülhet a kormány az idén hétmilliárd forintot kiosztó Nemzeti Kulturális Alap (NKA) minden pénzosztó testületében. A Népszabadság azt írta, a Fekete György által vezetett MMA nélkül aligha lehet majd állami támogatást szerezni művészeti projektekre, ha elfogadják a tervezetet.

Görgey Gábor emlékeztetett rá, hogy a miniszteri székben elődje, Rockenbauer Zoltán magához vonta az NKA pénzének a felét, és csak az összeg másik felét osztották el demokratikus alapon. Görgey viszont miniszterként lemondott az összeg ötven százalékának kezeléséről, és visszaállította a régi helyzetet, ezzel szűkítve a saját hatáskörét. Ezt tartotta demokratikusnak. Az MMA-ból az utóbbi években az író szerint tulajdonképpen mamutszervezet alakult, sok tisztességes, de talán egy kicsit naiv író és művész nevét felhasználva, és ugyanolyan centralizált helyzetet teremtett magának, mint amilyet például a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik).

Amiről - mondta Görgey - köztudott, hogy az egész iskolarendszert és a pedagógus társadalom életét lehetetlenné tette. Az ilyen fokú központosítás szerinte még akkor sem elfogadható, ha jól átgondolták. De sem az oktatást uraló Klik, sem pedig az MMA működése nem igazolja a józanságot, a kiegyensúlyozottságot, a pártatlanságot. Ez pedig csak tovább növeli a társadalmi békétlenséget, ami nagyon élhetetlenné teszi a jelen világunkat.

Arra a kérdésre, hogy a Széchenyi Akadémia ellenségnek számít-e az MMA és a kormány szemszögéből, azért nem rúg labdába, Görgey azt felelte, hogy Kosáry Domokos, a Széchenyi Akadémia alapítójának törekvései ellenében kezdték szervezni az MMA-t, az ellen akadémiát. Ez tehát egy ősellenségesség. Annak idején Kosáry Domokos tiltakozott amiatt, hogy meg akarják kettőzni a művészeti akadémiát, illetve egy ellen akadémiát akarnak létrehozni.

Ennek a tiltakozásnak az emlékét azóta is hordozza a két akadémia viszonya. A Széchényi Akadémia a maga demokratikus működésével, a hatalom nélküli, lesajnált akadémia, annak ellenére, hogy része a Magyar Tudományos Akadémiának. AZ MMA pedig a teljhatalom mása. Ez a viszony a két akadémia között, mondta lapunknak Görgey Gábor.

Szerző
Frissítve: 2015.11.03. 20:23

Elveszített Tündérország

Publikálás dátuma
2015.11.04. 06:45
Tenki Réka nem játszik, létezik az intim térben FOTÓ: MTI/KALLOS BEA
Két egyszemélyes előadás, az egyik egy eddig kiadatlan háborús napló, a másik pedig egy blogbejegyzések alapján létrejött kötetből készült színpadi adaptáció. Bálint András Heltai Jenő naplóját mondja el a Radnóti Színházban, Tenki Réka pedig Péterfy-Novák Éva „Egyasszony” című megrázó szövegét a Jurányi Inkubátorházban. Két elgondolkodtató, tanulságokkal teli színházi este.

Vetítéssel kezdődik a Heltai naplója című előadás a Radnóti Színházban. A fekete-fehér mozgóképeket Bálint András világos ballonkabátján keresztül látjuk. Német katonák masíroznak Budapest utcáin. A nácik bevonulása. Aztán érkezik a szöveg is, Heltai Jenő eddig kiadatlan, háborús naplója, melyet 1944 márciusától a német csapatok bevonulásától 1945 tavaszáig a szovjet, felszabadító katonák megérkezéséig vezetett.

Ahogy Heltai fogalmazott: „Ezek a kusza följegyzések összefüggés, szándék és kritika nélkül napról-napra íródtak, lakásokban, folyosókon és pincékben, óvó- és illemhelyeken, kórházban, börtönben, menekülés és bujkálás közben, jó vagy rossz papirosra, tintával vagy ceruzával, ahogy adódott. Információimat szomszédaimtól kaptam, jó ismerőseimtől és jó ismeretlenektől, trafikban, borbélynál, kávéházban, már ameddig lehetséges volt ezekre a helyekre járnom.”

Heltai naplója, amit a családtól kapott Bálint András, egyáltalán nem borús olvasmány, miközben szörnyű dolgokat beszél el. Csakhogy teszi ezt fanyar iróniával, sokszor öniróniával, életigenléssel, megalázó helyzetekben is a humort és a saját összetéveszthetetlen hangját megőrizve. Így lehetséges az, hogy miközben bölcsességet sugárzóan, önmagától kissé eltartva láttatja az eseményeket, pontos korképet rajzol. Ebben egyszerre vannak jelen az emberi félelmek, árulások és a menekülést és a túlélést biztosító segítőszándék. A kor persze nem akármilyen és a történések sem akármilyenek, amit túl kell Heltainak élnie. Háború, zsidóüldözés, a könyveit bezúzzák, menekülnie kell.

Bálint András tényleg Heltaivá lényegül át FOTÓK: MTI/KALLOS BEA

Bálint András tényleg Heltaivá lényegül át FOTÓK: MTI/KALLOS BEA

Először az menti meg a hetvenes éveiben járó írót, hogy még fiatalon megírta a János vitéz című operett dalszövegeit, ezért első körben lehúzzák a zsidó írók listájáról. Később pedig egy zuglói rendházban sikerül oltalmait találnia. A napló a bujkálás az üldöztetés „apróságait” is részletezi és persze az abszurditásait. Ha egyáltalán lehet így fogalmazni. De azért az igencsak abszurd, hogy mivel a zsidóknak le kellene adniuk a rádiót, Heltai ezt nem veszi komolyan, a rádióból szinte folyamatosan a János vitéz című daljáték általa írt strófái visszhangoznak. „Kukorica közt születtem, / Ott leltek meg engem,/ A nevem is hejh, parasztos,/ De én nem szégyellem. / A juhásznak épp elég ez,/Úribb, cifrább nem kell./

Ragaszkodom a nevemhez, igaz szeretettel, /Becsületes jó magyar név, nem hímez, nem hámoz, / Az én nevem, az én nevem/Kukorica, Kukorica János.” Később Heltai megjárta a csillagos házakat, a Gestapo börtönét, szörnyű dolgokat tapasztalt meg, de a szerencséje és a bölcsessége valahogy életben tartotta. A Heltai naplója című est legnagyobb erénye, hogy a szörnyűséget és a naplóból jövő iróniát és öniróniát kellő arányban tudja adagolni. Persze ehhez Deák Krisztina rendező és Hárs Anna dramaturg mellett szükség van Bálint Andrásra.

Aki tényleg Heltaivá lényegül, tudjuk, hogy ez az átváltozás milyen jól megy neki, gondoljunk csak nagyszerű Radnóti-estjére. Itt is segítik a napló szövege mellett más eszközök, versek, eddig már ismert történetek, sztorik, sanzonok. És ne feledjük megemlíteni a zenésztársat, Darvas Ferencet, aki szinte végigjátssza az előadást. Nem tesz mást, mint zongorázik, de ezzel sokszor eltünteti Bálint András színpadi magányát. Heltai naplója és Bálint András előadása figyelmeztető is jel egyben.

Arra int, nagyon vigyáznunk kellene, hogy hasonló dolgok ne történjenek meg, bár ahogy a mostani tendenciákat, a szélsőséges eszmék újbóli divatját látjuk, újra van mitől félnünk. Az előadás befejező mondatai: Tündérországban édes az élet,/ Tündérek karja gömbölyű, lágy,/ Tündérországban addig maradhatsz,/ Míg a szívedben alszik a vágy, a néma vágy./ Alszik a vágy, és vissza nem csábit/ Régi hazádba balga szíved./ Mikor megszólal benned a szózat/ Tündérországot elveszíted.” Aztán újra jön a vetítés, a ballonkabáton az orosz katonák és az ünneplő, hatalmas tömeg. Annyi a különbség, hogy más uniformist viselnek.

A Jurányi Inkubátorházban Péterfy-Novák Éva „Egyasszony” című szövegét Tenki Réka adja elő. Egy másik napló, már a háború utáni időkből, békeidőből. A történések viszont egyáltalán nem békések. Egy asszony, maga a szerző, harminc évvel ezelőtti valós történetét kapjuk. Péterfy-Novák Éva magánéleti tragédiáját, hét éves kislányának elvesztését adta közre először blogbejegyzésekben, ebből később sikerkönyv született és ebből készített színpadi változatot Tasnádi István, az előadást pedig Paczolay Béla rendezte. Szerencsére azonban abszolút nem rendezte túl. Hagyta, hogy a nagyon erős, megrázó szöveg és Tenki Réka magával ragadó természetes játéka hasson.

A történet egészen elképesztő. Az asszony megszüli kislányát, akiről kiderül, hogy forszírozott rohamos szülés során mentálisan sérültté vált. A kislány a diagnózist hét évvel élte túl. Ezt a hét évet, a kislány rohamos leépülését követhetjük nyomon. Péterfy-Novák Éva megrendítő vallomása, amelyből azt is megtudjuk a korábbi férje miként bánt vele, alkalmas arra, hogy egy megdöbbentő monodrámává váljon. Különböző stációkat ismerhetünk meg, a kismama örömét, várakozását, aztán a szembesülést azzal, amivel igazán nem is lehet szembesülni. Az anyaság törvényét, azt, hogy bármi történik, egy anyának ki kell tartania, szeretet kell adnia.

Nem vádolnia kell, bűnösöket keresni, hanem fel kell vállalnia, azt is, ha a gyermeke más, mint a többi gyerek. Ha az övé másként fejlődik. És segítenie kell abban, hogy azt az időt, amit kapott, minél kevesebb szenvedéssel és minél nagyobb harmóniában töltse. A történet része aztán a magánéleti újrakezdés, egy újabb gyerek megszületése, aki egészséges. És a két gyerek közötti testvéri szeretet. Tényleg megindul a nézőnek a könnye az előadás alatt, de azt hiszem, ezt nem kell szégyellni. A szöveg mellett az est másik kulcsa Tenki Réka, aki éppen szülés után tért vissza a színpadra.

Tenki Réka nem játszik, létezik az intim térben. Bármit csinál, természetes. Bizonyítja, hogy generációjának egyik legtehetségesebb színésznője. Nemrég szakított a Nemzetivel, a szabadúszást választotta. A színházigazgatóknak érdemes lenne figyelniük rá. Elismerés illeti még az Orlai Produkciós Irodát és FÜGÉ-t, amelyek magánszínház és alternatív színházi egyesülés létükre bevállalták ezt a profitot kevésbé termelő, de mégis nagyon fontos előadást.

Szerző

Dupla színészbravúr egy estén ötször

Publikálás dátuma
2015.11.03. 15:21
Bíró Kriszta és Hevér Gábor Fotók: Kincses Gyula
Átriumklorid. A férfi-női kapcsolatokat abszurd humorral ábrázoló darab szerzője Parti Nagy Lajos. A színész ötször - alcímű előadás két szereplője: Bíró Kriszta és Hevér Gábor, rendezője Néder Panni. A női karakterek megformálójával, Bíró Krisztával beszélgettünk.  

- Úgy tudom, hogy csaknem három éve dolgoztok azon Néder Pannival, hogy ez a különböző női-férfi történeteket elénk táró előadás megszülessen. Hogy emlékszel vissza arra, amikor még csak csiszolgattátok a „színész ötször” alapötletét?

- Amikor néhány éve megismerkedtem Pannival, elég hamar megszületett bennünk a gondolat, hogy milyen jó lenne együtt dolgozni. A nagy kérdés az volt, hogy mégis mibe vágjunk bele. Egy megírt darabhoz egyikünknek sem volt kedve, mert valami egészen újra vágytunk. Abban biztos voltam, hogy mindenképpen valami olyasmit kéne csinálni, amit nem szoktak rám osztani. Az egyik ilyen beszélgetésünk közben eszembe jutott a Nő hétszer című film (Vittorio de Sica 1967-es filmjében, Shirley MacLaine hét gyökeresen különböző női karaktert alakít - a szerk.). Természetesen nem arra gondoltam, hogy abból a vígjátékból kellene színházi előadást csinálni, hiszen az képtelenség, de hogy ez a típusú fregolizás jó lenne. Tovább ötleteltünk, és egy idő után az is felmerült, vajon hogyan fog megszületni a szöveg, ki fogja ezt a darabot megírni. Anélkül, hogy ezt presszionáltam volna, Parti Nagy Lajos azt mondta, hogy neki volna ahhoz kedve, hogy egy ilyen fregoli-színdarabot írjon. S akkor elkezdődött az újabb agyalás azon, hogy milyen szituációkban lehetne ezt a két embert elképzelni, mert azt ugye tudtuk már az elején, hogy ugyanaz a két színész – egy férfi és egy nő - fogja játszani az összes karaktert. Úgyhogy így született meg ennek az előadásnak a szövegkönyve.

- Tömören összefoglalva, ezek a jelenetek nagyon alapvető érzelmi viszonyok csúcspontjait ragadják meg, nemcsak a klasszikus férfi-nő helyzetekre fókuszálva. Engem leginkább a harmadik etűd (Pékesküvő) érintett meg, ami egy se veled, se nélküled testvérpár tragikomikus élethelyzete. Neked van-e kedvenc karaktered, vagy mindegyik figurában megtalálod és megmutatod a szerethetőt? 

- Nem tudom, hogy tudok-e választani a figurák közül. A Pékesküvő valóban a legkülönlegesebb szerintem is, de bennem azért nem szerepel kitüntetett helyen, mert az munkál bennem, hogy a többit is meg kell csinálni, és különben is szeretem mindegyiket. Ha belegondolsz, ezek a jelenetek azt mesélik el, hogy milyen válogatottan tudjuk rettenetesen elszúrni a viszonyainkat, legyenek azok bár baráti, szerelmi vagy akár családi kapcsolatok. Bámulatos, az embernek milyen elképesztő technikája van arra, hogy boldogtalan legyen, és ráadásul itt ebben a szövegben, mindezt rettenetesen groteszk és mulatságos formában vezeti elő, tehát úgy, hogy közben röhögni is kell rajta.

- Az sem könnyíti meg a dolgotokat, hogy szusszanásnyi szünet nélkül, nagyon gyors, két perces váltásokkal, a nézők szeme láttára fogtok átöltözni, átcsúszni egyik figurából a másikba. Ez a folytonos színpadi jelenlét mekkora energiát kíván?

- Tulajdonképpen ez egy technikai kérdés. Elfogadom, hogy ennél az előadásnál ilyen körülmények között kell „átzsilipelnem” egyik jelenetből a másikba.  Bennünk (Hevér Gáborral, aki a darab férfi főszereplője) nyilván van egyfajta folytonosság, ahogyan egymásra rakódnak ezek a szerepek, és ez szépen egybeolvad.

- A rendező azt mondta nekem, hogy számára ez egy hatalmas szívmunka, pontosan a korábban tőled is hallott személyessége miatt. Neked mit jelent ez a darab, hol foglal helyet benned ez az előadás?

- Remek érzés, hogy ami megszületett, mint ötlet, az megvalósult. Egyfelől nagyon örülök, hogy olyan emberekkel dolgozom – a közvetlen munkatársakra gondolok elsősorban, a rendezőre és a színészpartnerre, a csodás színházi emberre Skrabán Juditra, Ari Zsófira -, akikkel ebben a formában még soha. Másrészt mindig jó kijönni az egyébként nagyon szeretett, megszokott közegből (Bíró Kriszta 2004 óta az Örkény István Színház tagja, a szerk.) egy kis vérfrissítésre. Nagyon érdekes, hogy Panni ugye lényegesen fiatalabb, mint én, tehát izgalmas azt megfigyelni, hogyan látja ő a világot, mit gondol emberi kapcsolatokról, színházról, szövegről, bármiről. Ugyanez vonatkozik Gáborra is, akivel bár egyidősek vagyunk, még sosem dolgoztunk együtt. Ez az első alkalom, és nem érzem úgy, hogy homok lenne a gépezetben. Máskülönben pedig természetesen nagyon hálás feladat, amikor két ember így egymásnak passzolgatja úgymond a labdát, és gólt rúg: hol egyik, hol a másik. És itt van még Tihanyi Ildikó látványtervező, aki szintén nagyon érdekes képi világot hozott, amilyennel még nem találkoztam korábban. Tehát nagyon élvezem, hogy egy ilyen izgalmas előadásban vagyok benne. 

Szerző