Lemondott Ponta - "Úgyis ez lett volna a vége"

Kelemen Hunor elképzelhetetlennek tartja, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondása után az a baloldali koalíció alakítson újabb kormányt, mely a Ponta-kormány számára biztosította a parlamenti többséget.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán, Victor Ponta lemondása után értékelte az MTI kérdésére a Romániában kialakult politikai helyzetet. "Nem látom elképzelhetőnek, hogy a mostani koalíció egy új miniszterelnökkel tovább kormányozzon. El tudom képzelni, hogy a mostani ellenzékből alakuljon kormány, vagy hogy kisebbségi kormány alakuljon, vagy hogy esetleg egy technokrata kormány alakuljon. És el tudom azt is képzelni, hogy előre hozott választások következzenek" - jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, Klaus Iohannis államfőnek kell szerdán vagy csütörtökön tárgyalásokra hívnia a parlamenti pártok képviselőit, és az elnökön áll, hogy kit bíz meg kormányalakítással. 

Kelemen Hunor kevéssé tartotta valószínűnek az előre hozott választásokat. Megjegyezte, ez akkor történhetne meg, ha az államfő által megbízott miniszterelnök-jelöltnek két kormányalakítási kísérlete sem járna sikerrel, és emiatt fel kellene oszlatnia a parlamentet. Elmondta, az RMDSZ-t egyelőre egyik parlamenti párt sem kereste meg azzal a kéréssel, hogy lépjen kormányra. 

"Az RMDSZ-nek van elég tapasztalata, hogy a megfelelő pillanatban meghozza a döntést. Akár azt, hogy egy technokrata kormányt, akár azt, hogy egy kisebbségi kormányt támogasson, akár azt, hogy a mostani ellenzékkel együtt kormányozzon" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke korainak tartotta azt a kérdést, hogy a szövetség kész-e kormányra lépni. "Nem tekintjük célnak, hogy kormányon legyünk" - jelentette ki. Hozzátette, a szövetség helyesen döntött, amikor tavaly év végén kilépett a Ponta-kormányból. Kilátástalan helyzetbe taszította volna ugyanis az RMDSZ-t, ha része lenne a most lemondott kormánynak. Kelemen Hunor úgy vélte, a Ponta-kormánynak többféle lehetősége lett volna az elmúlt hetekben arra, hogy kezelje a kialakult politikai helyzetet, de mostanra a lemondás maradt "az egyedüli normális megoldás".

"Politikai felelősséget kellett valakinek vállalnia a kialakult helyzetért. Ha a belügyminiszter nem volt erre hajlandó, akkor a miniszterelnök és a kormány együtt megy. Előbb-utóbb úgyis ez lett volna a vége" - jelentette ki Kelemen Hunor. Victor Ponta azt követően nyújtotta be szerdán a lemondását, hogy kedd este 25 ezren vonultak fel Bukarest utcáin Cristian Popescu Piedone negyedik kerületi polgármester, Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes és Victor Ponta kormányfő lemondását követelve. A felvonulók felháborodását az váltotta ki, hogy a bukaresti kerület és a kormányzat szintjén senki nem vállalt felelősséget a Colectiv klubban pénteken este kiütött tűz miatt, mely 32 ember halálát, és több mint 150 ember súlyos sérülését okozta.

A kedd esti spontán felvonulás rendbontás nélkül zárult, a hírtelevíziók azonban forradalmi hangulatról számoltak be. A tömeg többek között azt skandálta, hogy "A korrupció öl!", illetve "Ponta, ha ezer szekus (titkosszolgálati tiszt) véd, akkor sem menekülsz!".

Szerző

Orbán után szabadon - Szögesdrótot vásárolt Szlovénia

A szlovén kormány már megrendelte a szögesdrótot, amellyel meg akarja védeni déli, horvát határát egy esetleges ellenőrizetlen migránsáradattal szemben - írták a vezető szlovén napilapok szerdán.

A ljubljanai Delo című napilap értesülése szerint a kormány Lengyelországból "nagyobb mennyiségű szögesdrótot" rendelt, amelynek napokon belül meg kell érkeznie Szlovéniába, és amellyel a kormány a szlovén-horvát zöldhatár egyes részeit szándékozik megerősíteni, hogy megakadályozza a migránsok ellenőrizetlen beáramlását az országba. A lap saját, meg nem nevezett forrásra hivatkozott, megjegyezve, hogy a kormány nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt. A Dnevnik című szlovén napilap a Delótól eltérően arról írt, hogy a kormány már "megvásárolta a drótot" a kerítés építéséhez, így az már Szlovéniában van, és bármikor felhasználható.

A drót megvásárlását sajtóértesülések szerint közbeszerzési pályázat kiírása nélkül, a gazdasági és idegenforgalmi minisztérium bonyolította le. A lapok továbbá arról is cikkeztek, hogy a drótkerítéshez szükséges anyag egy részét Szlovénia Magyarországtól vásárolta meg, miután az már korábban lezárta horvát és szerb határát, és túladott az építésből megmaradt anyagon. A nagyobb mennyiségű kerítésdrót és fizikai akadály vásárlásának ljubljanai szándékáról először a Slovenske Novice című bulvárlap írt két héttel ezelőtt. A hírre a kormány akkor sem reagált, noha többször is kinyilvánította, hogy "a falak Európája ellen van".

Karl Erjavec külügyminiszter arra az újságírói kérdésre, hogy Ljubljana tervez-e kerítést építeni horvát határán, válaszul megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint Szlovéniának ugyanúgy kell reagálnia, mint azt Németország és Ausztria teszi. Hozzátette: "nincs kizárva a kerítés építése sem". "Minden eshetőségre felkészültünk, és folyamatosan kapcsolatban állunk Németországgal és Ausztriával. Minden az ő lépéseiktől függ" - hangsúlyozta a miniszter.

A legfrissebb ljubljanai adatok szerint Szlovéniában október közepe óta 139 608 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Hétfőn 8568, kedden 5591, szerdára virradóra újabb 1211 migráns lépte át a horvát-szlovén határt. A zágrábi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta Horvátországban közel 320 ezer migránst vettek nyilvántartásba, többségük illegálisan lépte át a szerb-horvát határt, többnyire Bapska körzetében lépett horvát területre. Kedden 21 óráig 5573 migráns érkezett Horvátországba, akiket már vonattal, a szerbiai Sidről közvetlenül a horvátországi Bródba (Slavonski Brod), majd néhány órán belül már a szlovéniai Dobovára szállítottak a horvát hatóságok.

Szerző

"Szegednyi" menekülttel riogatott a Fidesz frakciószóvivője

Küzdeni fogunk a kötelező betelepítést jelentő kvótarendszer ellen, Európát meg kell védenünk - jelentette ki a Fidesz frakciószóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel.

Halász János elmondta: a Parlament kedden egy határozati javaslatról szavazott, amely elutasította a kvótarendszert. Hozzátette: az országgyűlési határozatot a baloldali pártok nem támogatták, azok most is korlátlanul beengednék a migránsokat, pedig ez igen rosszat tenne Magyarországnak. A frakciószóvivő hangsúlyozta: a kvótarendszer azt jelenti, hogy az unió kötelezően be akar telepíteni migránsokat, függetlenül a magyar emberek véleményétől, sőt a migránsok véleményétől is.

Úgy fogalmazott: a kvótarendszer bevezetése esetén, az abban foglalt "Juncker-féle képlet" szerint a következő öt évben legalább "egy szegednyi ember" érkezne Magyarországra. Évente ugyanis több mint 13-15 ezer migránst telepítenének be, és számolni kell a családegyesítések hatásával is. Halász János szerint kérdéses, hogy egy ekkora tömeggel mit lehetne kezdeni. Az országgyűlési határozat elfogadása után a kormány még megalapozottabban foglalhat állást a kvótarendszerrel kapcsolatos vitákban - mondta a frakciószóvivő.

Szerző