minimálbér;kivándorlás;

2015-11-04 14:35:00

A DK lefestette a szomorú magyar valóságot

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az alacsony magyar fizetés a kivándorlás első számú oka, a párt ezért azt javasolja, hogy évek alatt, fokozatosan, legalább addig emeljék a minimálbért, amíg annak nettója eléri a létminimum szintjét.  

Borka-Szász Tamás, a DK elnökségi tagja szerdán közölte, pár éve még az orvosok és az ápolók elvándorlása jelentette az ország egyik legnagyobb problémáját, ma viszont már minden területet érint a munkaerőhiány. A politikus, aki a témában sajtótájékoztatót is tartott azt mondta,  a lassan már Kelet-Európában is versenyképtelen magyar bérek miatt aki teheti elhagyja az országot.

Úgy fogalmazott, pártjuk nem kezd felelőtlen ígérgetésekbe, ezért nem követel azonnali ötven százalékos béremelést, ehelyett olyan fokozatos és kiszámítható megoldást kínál, amit az emberek is éreznek a bőrükön de mégsem viszi csődbe a hazai cégeket. Hangsúlyozta, hogy a piaci bérek minden esetben követni szokták a minimálbér mozgását, tehát a fokozatos minimálbér emeléssel a piaci bérek is emelkednének.