fogvatartottak;Angyalfa Alapítvány;Roszík Gábor;

2015-11-05 06:16:00

Angyalfa-program: ajándékozás börtönben

Ahogy 1992 óta minden évben, így idén is meghirdeti az Angyalfa Alapítvány a karácsonyi ajándékozási programot, melynek keretében fogvatartott szülők gyermekeit ajándékozzák meg. Ez nem csak arra ad lehetőséget a fogvatartott számára, hogy gyermekét karácsonykor megajándékozza, hanem lehetőséget ad arra is, hogy kapcsolatot teremtsen, illetve tartson a családdal, hiszen mindig a börtönben lévő szülő kérése és a börtönlelkész támogatása alapján igyekszik összeállítani az alapítvány a megajándékozandók listáját, továbbá próbálják biztosítani a folyamatos lelki gondozást.

 Ez számtalan esetben hozzájárul ahhoz, hogy a börtönben lévő fél és a család között a kapcsolat több éven keresztül is megmaradjon, a szabadulás után pedig van hova visszatérnie a fogvatartottnak, ezzel is könnyítve és segítve őt a társadalomba való visszailleszkedésbe. Ezzel a programmal kiemelt eredményeket értek el abban - a gyerekeknek egy másik út megmutatásával -, hogy nem követték szüleik példáját.

,,Szeretnénk, ha az idei évbe is gyülekezetek, oktatási intézmények szervezetten vennének részt ebben a programban, ki-ki lehetősége és „kedve” szerint" - mondta Roszík Gábor evangélikus lelkész, a szervezet elnöke. Arra kéri a a programhoz csatlakozókat, hogy gyűjtsetek ajándékokat: játékokat, könyveket, tartós élelmiszert, csokoládét, szaloncukrot, tisztálkodó szereket, papír- írószert. Az összegyűjtött adományokat legkésőbb december 3-ig lehet eljuttatni a következő címre: Magyar Testvéri Börtöntársaság, 2100 Gödöllő, Lumniczer S. u. 4. Tavaly csaknem 700 gyermek kapott így ajándékot, közvetlenül a szülőtől a börtönben.