Orbán Viktor;német sajtó;

2015-11-05 12:52:00

A német sajtó keményen beszólt Orbánnak

Felmondott közösség Európával, antiszemita elemekkel tűzdelt összeesküvés-elmélet - kommentálják német lapok Orbán Viktor megnyilatkozásait - írj a vs.hu

A Die Welt Európa hatalmas feladata címmel közölt terjedelmes kommentárt, amelyben a szerző, Thomas Schmid kifejtette, hogy a „menekültkérdéssel mélyen bekúszik Európába egy probléma, amely a - még meg sem oldott - pénzügyi válsággal szemben nem pacifikálható hagyományos eszközökkel”.

Úgy látja, az EU-t fenyegeti egyebek mellett a keleti-nyugati megosztottság, ennek a veszélynek a súlyosságát mutatja Orbán Viktor legutóbbi brüsszeli kijelentése a válságról rendezett tanácskozáson felvett megfigyelői szerepről. Ez a kijelentés olyasmi volt, mint egy „kilépési nyilatkozat az EU-ból”, de mindenképp egy „erős jelzés” arról, hogy Orbán számára a nemzet abszolút elsőbbséget élvez az EU-val szemben, és azt jelenti, hogy a magyar kormányfő „felmondta a közösséget” Európával - írta a Die Welt szerzője.

A Süddeutsche Zeitung Gátlástalan címmel közölte Cathrin Kahlweit kommentárját, amelyben a szerző egyebek mellett kifejtette, hogy a magyar miniszterelnök egy „nyíltan antiszemita elemet fűzött hozzá összeesküvés-elméleteihez” Soros György „(zsidó) pénzügyi befektető” elleni támadásával. A szerző hozzátette, hogy az Európai Néppárt nem tűrheti meg köreiben Orbán Viktort, mert „most már tényleg a közös értékekről van szó”.

Az eredeti cikket itt olvashatja.