tájékoztató;Lázár;

Magyarország a példa, követnek minket Európában - Lázár tájékoztat

November 18-án lesz a legközelebbi kormányülés, a tegnapin - természetesen - a "bevándorlás" volt a téma - lendült bele a tájékoztatásba a szokásos nagy svunggal Lázár János, aki a "bevándorlás" témakörében megismételte a már többször hallottakat. Azzal kiegészítve, hogy a miniszter szerint Orbán Viktor példáját egyre többen követik, lám Ausztria is szögesdrótot helyez a határára. ( Lázár János azt a szót, hogy szögesdrót, illetve azt, hogy Ausztria, többször, nyomatékosan megismételte. ) Mi azonban - a miniszter értékelése szerint - úri módon viszonyulunk a fejleményekhez, és ellentétben azzal, ahogy Ausztria tette Magyarországgal az első kerítések felhúzásakor, nem fogunk "magas lóról" beszélni a szomszédunkkal. A sok újdonságot nem hozó tájékoztatón bő lére eresztve hallhattunk a földügyekről, az elektronikus kommunikáció-, illetve a bölcsődék  fejlesztéséről, de - igaz, éppen csak érintve a témát - a gyermekéhezés kérdéséről is.

A biztonsági határzár működik. Magyarország példáját pedig egyre többen követik Európában - szögezte le Lázár János, ismét felhozva példának Ausztriát. De jött Németország is, ahogy a miniszter a maga pattogós, ellentmondást nem tűrő stílusában újfent és nyomatékosan megismételte, hogy Magyarország nem kér a kvótákból, és "mi" nem akarunk betelepíteni senkit, nem akarunk befogadni senkit. (Merkel kancellár arról beszélt, hogy meg kellene fontolni a bevándorlás legalizálását. ) Lázár miniszter szerint  Németország a saját akaratát rá akarja kényszeríteni Európára. Ha Németországnak lelkiismeret-furdalása van valami miatt, és bárkit le akar telepíteni, azt megteheti, de az nem lehet kötelező Magyarország számára - tette hozzá. (ezt aztán hosszasan variálta, beszélt arról is, hogy ő még lakossági fórumain nem találkozott olyan emberrel, aki szerette volna, hogy a környezetébe bevándorlókat telepítsenek) 

Az EU nem építheti a jövőjét családok helyett bevándorlásra
Az Európai Unió nem építheti a jövőjét a családok helyett bevándorlásra, családbarát európai politikára van szükség - ezt Orbán Viktor jelentette ki minisztere tájékoztatójával csaknem egyidőben. A Budapesti Demográfiai Fórumot megnyitó beszédében a kormányfő kifejtette: ha nincs elegendő gyerek, előkerül a bevándorlás kérdése, legalábbis addig, amíg a tömeges klónozás divatja el nem terjed az európai civilizációban, amitől reményei szerint megkímél majd bennünket a JóistenAki mástól várja a segítséget - folytatta Orbán Viktor -, annak előbb-utóbb meg kell fizetnie ennek az árát. Ez vastörvény, nincs alternatívája, még akkor sem, ha Brüsszelben vannak, akik szerint az Európába özönlő bevándorlókra áldásként kell tekinteni, mert velük "egy csapásra meg tudjuk oldani" a gazdasági, demográfiai gondokat. "Azt akarjuk, hogy az európai politika centrumában újra a családok legyenek" - jelentette ki, megismételve: az európai civilizáció és kultúra fennmaradása a tét.

Magyarország felé 40 ezer visszatoloncolási kérelem van - ezt némi drámai felhanggal jelentette be a miniszter, sietve hozzátéve, hogy hiába, "mi" ugyanis senkit nem fogadunk be, Brüsszelben pedig meg kell akadályoznunk, hogy életbe léphessen a kötelező kvóta.  Elmondta azt is: a kormány a szerdai ülésén arról döntött, hogy fenntartja a négy megyére déli vonatkozó rendkívüli eljárásrendet. 

Ismét - akárcsak a megelőző Lázár-tájékoztatón - előkerült a földárverések ügye. A miniszter szavai szerint az ellenzék, amely kritizálja a terveket, a külföldieknek játszaná át a magyar földeket, és a "nagybirtokosok" érdekeit védi, sőt Lázár János egyenesen a földművesek megtámadásaként értékelte, hogy ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordultak a tervezett állami földértékesítések ügyében. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a Nemzeti Földalapkezelőnél mintegy 100 ezren érdeklődtek a földárverések iránt, 60 ezren potenciális vásárlóként kértek információkat. Tudatta azt is, hogy november 18-án tárgyal a kormány a mintagazdaságok rendszerének felállításáról, ami egyebek mellett az állami ménesbirtokokat érinti.

Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalt arról a kormányzati előterjesztésről, amely több hatósági eljárás illetékének és igazgatási díjának eltörléséről szól. A javaslatot - amint azt korábbi tájékoztatóján már jelezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter - Lázár János terjesztette be, aki ma a parlamentben azzal indokolta a javaslatot, hogy túl nagy bürokrácia, benne a sok illetékkel, az állam versenyképességét csökkenti. Minderről a kormányzati tájékoztatón is beszélt a miniszter, kiemelve a szélessávú internetszolgáltatás kiterjesztését, valamit az elektronikus kommunikáció fejlesztését az állampolgár és az állam között is.  

Mintegy 10 milliárd forint értékben törölnek el illetékeket
 A 110 törvényt módosító csomag mellett számtalan illeték ingyenessé válik, köztük az okmányügyek, illetve örökléshez kapcsolódó tulajdoni bejegyzések.  Évi négyszer ingyen adják ki az erkölcsi bizonyítványt is. Szintén nem kell majd fizetni a cégnyilvántartásért, az üzletek működésének engedélyezéséért, a számviteli beszámoló közzétételéért.

 

A polgármesterek fizetése is szóba került a  tájékoztatón. Lázár János elmondta, arra tesznek javaslatot, hogy kistelepülések (1500 fő alatti) vezetőinek fizetése 30 százalékkal nőhessen, ám csak akkor, ha ezt az adott település belső forrásokból finanszírozni tudja. Ezzel a legalacsonyabban kereső településvezetők jövedelme 75 ezer forintról mintegy 95 ezer forintra emelkedhet. Megismételte: mindez saját forrásból valósítható meg. Beszámolt arról is: lazulhatnak a 3000 fő alatti települések vezetőinek összeférhetetlenségi szabályai, így ők más keresőtevékenységet is vállalhatnak a polgármesterség mellett.

Bölcsődék ügye - nagyvonalú tervek és ígéretek hangoztak el a tájékoztatón a fejlesztések kapcsán, de Lázár János szavai szerint nem pusztán a helyek számát tervezik bővíteni, hanem minőségileg is javítani készülnek, a bölcsődékben munkát vállalók helyzetének átgondolásával. Három új bölcsődei ellátástípust vezetnek be és a bölcsődei dolgozókra is kiterjesztik a pedagógus életpályamodellt - jelentette be Lázár János. A  tájékoztatása szerint mini-, munkahelyi és családi bölcsődék feltételeit dolgozzák ki, a kormányzati szándék szerint könnyebb lesz létrehozni, fenntartani ezeket, illetve az intézmény felügyeletére bízni a gyermekeket.

Itt tért rá a miniszter a gyermekéhezés ügyére, ám úgy, hogy ez a szó nem hagyta el a száját.  Lázár János szerint a kormány nagyon sokat tett azért, hogy a gyerekek megfelelő módon táplálkozhassanak (jelezte azt is, hogy 2017. január 1-jétől napi négyszeri étkezést biztosítanak a gyermekétkeztetésben ) és az éhezés ügyének naprenden tartása pusztán az ellenzék politikai haszonszerzésének eszköze.

Az újságírói kérdésre, miszerint most akkor mi a helyzet a sajtókémtörvénnyel, nem Lázár miniszter, hanem Kovács Zoltán kormányszóvivő válaszolt tömören: szerinte szemantikai félreértésről van szó. (Mint ismeretes  Rogán Antal minisztériuma útján még szerdán nyugtatgatta a kedélyeket: a Pintér-féle javaslatot az ellenzék tudatosan félreértelmezi és félremagyarázza. Abban ugyanis a félremagyarázással ellentétben, nincs szó arról, hogy online újságok, illetve tartalomszolgáltatók szerkesztőségeibe titkosszolgálati munkatársakat delegálnának.) Közben az Origo információi szerint -noha a kormány cáfolta, hogy titkosügynököknek a sajtóba beépítése lenne a szándéka a belügyminiszter által jegyzett törvénymódosítással - tartva egy, az internetadós tüntetéshez hasonló tömegtiltakozástól, a Fidesz saját módosító javaslattal húzza ki a törvényből ezt a passzust.