A szociális törvény július közepén kihirdetett módosítása értelmében 2016 januárjától a házi segítségnyújtáson belül különválasztják a szakképzetlen dolgozókkal is ellátható szociális segítést az ápolói képzettséggel végezhető személyi gondozástól. Ha valaki mindkettőre jogosult, akkor sem kaphat napi négy óránál hosszabb segítséget, a gondozási szükségletet pedig orvos és egy 14 területre kiterjedő értékelőlap bonyolult pontozási rendszere segítségével határozza meg minden intézményvezető. Az ellátásban már bennlévők felülvizsgálatát év végéig kell befejezni, a szociális szféra szakmai szervezetei azonban nem örülnek a feladatnak, mert a pontozást maguk is önkényesnek és ellenőrizhetetlennek tartják.
A Szociális Szakmai Szövetség elnöke emlékeztet rá: a szigorítások arra vezethetők vissza, hogy az utóbbi öt-hat évben a házi szociális gondozásban részesültek száma 80 ezerről 250 ezerre ugrott, amit sem pénzzel, sem felkészült alkalmazottakkal nem lehetett követni. Krémer Balázs ismeretei szerint az átlagnál nagyobb mértékben bővültek az egyházi szervezetek intézményei, de trükkös hirdetések is megjelentek olyan szöveggel, hogy ha egy bejárónő hoz nyolc gondozást igénylő embert, akkor járulékot fizetnek utána. A szociológus hangsúlyozza, hogy a szakma ismeri ezeket a történeteket, de a spórolás technokrata eszközeivel nem ért egyet, mert az ágazat irányítói nem tették fel az alapvető kérdéseket: mi a változtatások célja, értelme, kiknek és milyen szolgáltatásokat akarnak valójában nyújtani.
Látni kell – teszi hozzá, hogy a házi gondozás ma 90 százalékban háztartási segítségnyújtást és beszélgetést jelent, ami elméletben indokolja a gondozás és a szociális segítés szétbontását, de ez az íróasztal mellett született gondolat a gyakorlatban nem működik, hisz a feladatok egymással párhuzamosan jelentkeznek.
Az új egészségügyi államtitkár terveiről, amelyek a közvetlen orvosi beavatkozásra nem szoruló, főként idős és krónikus betegségekben szenvedők szociális ágazatnak történő átadásáról szóltak, semmilyen részletet nem lehet tudni. Ezért mondja a szociológus, hogy a két szakterület keveredése továbbra is átláthatatlan, de semmi értelme sincs egy tisztán egészségügyi, ápolási szolgáltatást a szociális szektor intézményeiben ellátni.
A házi szociális gondozást kérők háromnegyede ma magányosan élő idős asszony – emlékeztet Krémer Balázs. Ők többnyire sem egészségügyi ápolásra, sem gondozásra nem szorulnak, pusztán magányuk és szorongásukat kellene oldani, biztonságérzetüket javítani, ehhez „emberi szó” kellene. Ha ebből a szempontból vizsgálnák felül a szolgáltatásokat, akkor tömegeknek kínálna megoldást a társas lehetőségek szervezése és vész esetére a biztonságérzetet növelő legegyszerűbb technikai jelzőrendszer működtetése.
Krémer úgy látja, ha a most javasolt, főként egészségügyi adatokra épülő kérdőív alapján ítélik meg a rászorultságot, az megint a jobb körülmények között élő városi időseket segíti és nem a kis falvakban, vagy külterületeken élőket. „Előbbi csoportnak lehet, hogy több az egészségügyi nyavalyája, de a termosztát felcsavarásával meleg lakásban élhet, míg utóbbiaknak segítség kell a favágáshoz és behordásához”.
A felvetésre, hogy a szakmai végzettséget nem igénylő segítségnyújtásra közmunkásokat is alkalmaz a rendszer, Krémer Balázs úgy reagál, hogy éppen ezért kellene tisztázni, mi a valódi célja a házi gondozásnak. Szakképzetlen közmunkásokat takarításra lehet alkalmazni, nekik csak azt kell megtanítani, hogyan tartsák tiszteletben az egyéni igényeket.
A szakmai szövetség elnöke nemcsak ebben sürget szemléletváltást a házi gondozás területén. Szerinte azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy nálunk is van egy nyugdíjas réteg, amelyik megengedhetné magának, hogy legális, szabályozott piacon, de megfizethető áron magánszolgáltatásokat vásároljon. A többi jogosult ellátására ezzel valóban fel lehetne szabadítani kapacitásokat a közszolgáltatási házi gondozásban.
