Az egészségügyet is sorsára hagyták

Nincs olyan egészségügyi konferencia, nyilatkozat vagy interjú, ahol, amelyben nem hangzik el mostanában az ágazatokon átívelő népegészségügy, az egészségfejlesztés, életmódváltás és a szűrések fontossága. A csodafegyverként beállított megközelítés valójában 1987 óta létezik hazánkban, amikor alig néhány hónappal az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hasonló programjának meghirdetése után elkészült az egészségmegőrzés első magyar koncepciója. Éllovasokból mára sereghajtók lettünk. Az eltelt csaknem három évtized népegészségügyi hullámhegyeit és völgyeit elemzi Kökény Mihály doktori disszertációja, amelyet a napokban védett meg – olvasható a Debreceni Egyetem honlapján. A volt szocialista minisztert a múltról és a mostani szemléletváltásról is kérdeztük.

- Ha sikeres lett volna az egészségfejlesztés három évtizede Magyarországon, akkor nem lennének ennyire rosszak az aktív korú lakosság halálozási mutatói. Hol bicsaklott meg ez a gondolat?

- A politikában, amely mindig a gyógyító egészségügyre figyelt, bár arra sem eléggé. Hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást, az egészségfejlesztés kormányzati helyét az egymást gyorsan váltó tárcavezetők érdeklődése, ambíciója befolyásolta. Voltak jó terveink, 2003-ban született meg például az Egészség Évtizede népegészségügyi program, ami nagy lendülettel indult, később az erre szánt pénz lecsökkent. A 2011-ben megjelent Semmelweis Terv is okos javaslatokat tett, de az azóta eltelt években alig történt valami. Pedig vannak kész minták, köztük a legismertebb a finn észak-karéliai program, amellyel a szív-érrendszeri betegségek ellen már ágazatok közötti együttműködéssel vették fel a harcot és húsz év alatt látványosan javult a halálozási statisztikájuk. Erre idehaza is lett volna esély.

- Sokak szerint nálunk még az egy tárcán belül működő területek sem képesek szorosan együttműködni.

- Amikor 2010-ben megalakult a humán tárca, akkor ez volt a jelszó, de valójában minden ide tartozó területet lenyomtak a közigazgatási hierarchiában. A miniszter, majd a parlamenti és közigazgatási államtitkárok után következnek a szakállamtitkárok, akik a kabinetülésekre alig jutnak el, mert Orbán Viktor nem akar az egyes ágazatok sanyarú helyzetéről vitatkozni. Holott a népegészségügyben mindig akkor volt felfutás, amikor a nyitottabb kormányok mögé mertek nézni az orvoslásban jelentkező kockázati tényezőknek, vagyis hogy egyes jövedelmi csoportok miért betegebbek, mint mások. Ehelyett most a szakági vezetők a háttérben harcolnak egymással a csekély forrásokért.

- Folyamatosan változik a népegészségügyi intézményrendszer is. Jó az irány?

- Az ÁNTSZ meggyengült, területi szervei betagolódtak a politikai vezetés alatt álló kormányhivatalokba. Az erőforrás minisztériumban sincs szakember, hát még a többi tárcánál. A politikai alárendeltségre példa a sebtében meghozott törvénymódosítás, hogy a tisztifőorvos minden migráns kötelező szűrővizsgálatát elrendelheti. Még szerencse, hogy a józan országos főorvos asszony kijelentette, nincs járványveszély. Az egész csak lakossági hangulatkeltéshez kellett a kormánynak.

- Helyi és egyéni egészségtervek készítése kezdődött, egyelőre kísérleti programok keretében. Ez hozhat eredményt?

- Ezek használható technikák, de a településeknek nincs pénzük egészségfejlesztésre, a stadionok pedig nem ezt a célt szolgálják. Abból kellene kiindulni, hogy a lakosság csaknem fele a szegénységi küszöb alatt él, márpedig a betegség és a szegénység kéz a kézben jár, az átélt gazdasági válság is növelte az egészségi kockázatokat. Akkor lehet érdemben foglalkozni a lakosság egészségi állapotával, ha tudomásul vesszük, hogy ezt meghatározza a jövedelmi helyzet, az iskolázottság és ha nem tudjuk csökkenteni az iszonyatos egyenlőtlenségeket, akkor nem tettünk semmit. Most a születéskor várható élettartamban 13 év a különbség a legjobb megye legmagasabb jövedelmi csoportjai és a legrosszabb helyzetű megye legalacsonyabb jövedelmű csoportjai között, ami iszonyú egy ilyen kicsi országban.

- Lakáspolitikában, családpolitikában sokszor elhangzik, hogy a kormány intézkedései csak a középosztályt célozzák. Igaz ez az egészségpolitikára is?

- Igen, de egy nem létező középosztálynak szólnak az üzenetek. Ahol a mindennapi megélhetésért, a lakhatásért, vagy a munkáért kell naponta küzdeni, ott nem azzal foglalkoznak az emberek, hogy melyik barna kenyeret válasszák. A népegészségügy az egészségben meglévő különbségek társadalmi hátterére fókuszáló programokkal kezdődne, ezek kidolgozására van szellemi kapacitás, számos egyetemen végeztek ilyen munkát, csak ma nincs politikai igény rájuk.

- Képez Magyarország elég népegészségügyi szakembert?

- Hat éve oktatok a Debreceni Egyetem népegészségügyi karán egészségpolitikát és azt látom, a magyar hallgatók egyre nehezebben tudnak elhelyezkedni, így azután az érdeklődés is csökken. Ha a kormány tényleg prioritásként kezelné ezt a területet, akkor lenne kereslet népegészségügyi szakértőkre.

- Ki lehet jelenteni, hogy ha megszorítás kellett, akkor a népegészségügytől vettek el először?

- Ez politikai oldalaktól függetlenül így van. Pedig évtizedek óta bizonyított, hogy a rossz egészségstatisztikákban az ellátórendszer működése csak 10-15 százalékot tesz ki, sokkal nagyobb a szerepe olyan népegészségügyi tényezőknek, mint az életmódnak, a társadalmi hatásoknak, a környezeti tényezőknek, sőt a genetikának is. Más típusú gondolkodásra lenne szükség, társadalompolitikai személetre, ehelyett az ágazat vezetőiben a mindenkori kormányfők csak válságmenedzsert látnak.

- A mostani kormány nemcsak ellátó intézményekben gondolkodott, hanem adópolitikával is beavatkozott.

- A dohányzás visszaszorítása érdekében csak tiltó rendelkezésekkel, adókkal foglalkoztak és az egészségnevelés, leszoktatás területén kevés történt. A csipszadó például helyes törekvés, de ez legyen címkézett, célzottan megelőzésre kellene fordítani, ám erről nálunk szó nincs. A GDP arányos egészségügyi közkiadásokon látszik, hogy a kormány elhanyagolja az ágazatot, s ezen belül a népegészségügyet. Görögországon kívül nincs olyan európai uniós ország, amelyik a kormányzati kiadásokon belül kevesebbet költ az egészségügyre, s ezen belül megelőzésre, mint Magyarország. Az ágazat napi működőképessége van veszélyben. Próbálják palástolni, de nem zárható ki, hogy az utóbbi egy-két év romló halálozási statisztikái már ezt jelzik, bár az elemzéshez hosszabb időszakot kell majd vizsgálni.

- Népegészségügyi szempontból hogyan értelmezhető ön szerin az új egészségügyi államtitkár terve, hogy a lakosság igényeihez igazítja majd az ellátás struktúráját?

- Az biztos, hogy a magyar egészségügy szerkezete köszönő viszonyban nincs a lakosság halandósági, megbetegedési mutatóiból kiolvasható tényleges szükségletekkel, de egy kialakult struktúrát a mostani hiányok mellett nagyon nehéz megváltoztatni. Az, hogy előbb reformokat vezetek be és később kérek pénzt, ez illúzió, hiszen közben egyes területekről elfogynak az orvosok és ápolók.

- Több pénzt adnak az alapellátásnak, a rendszer gondjainak megoldását ebbe az irányba terelik, de közben ezen a szinten öregszenek ki leggyorsabban az orvosok. Van megoldás?

- Sokkal több pénz kellene és ezzel párhuzamosan olyan finanszírozási szisztémát érdemes bevezetni, amely nem azt díjazza, hányan jelentkeztek be a praxisba. Ha Kovács doktornál az átlagosnál kevesebb az agyvérzés, akkor ő nyilván figyel a betegei vérnyomására, amit el kellene ismerni.

- Mit tesznek jobban ott, ahol egészségesebbek az emberek, például a németeknél?

- Jobban figyelnek a leszakadókra, és például német társadalombiztosítók sokasága finanszírozza a megelőzést, nálunk szó sincs erről.

- Lát esélyt változásra?

- A politika sorsára hagyta az egészségügyet, s az új államtitkár sem tűnik fajsúlyosnak. Az ágazati szakmai és civil szervezetek nem erősek, a szakemberek valóságos exodusa zajlik, a beteg emberek saját túlélési technikákat dolgoznak ki. Ebben az összefüggésben a népegészségügy helyzete éppen olyan rossz, mint az ellátórendszeré.