hulladék;Lévai Anikó;Simicska Lajos;

2015-11-06 09:32:00

Orbán felesége Simicska lapjának dolgozik?

Orbán Viktor egyik legnagyobb ellenségének, Simicska Lajosnak a lapjába készített interjút a kormányfő felesége, Lévai Anikó - írta a 444.hu.

A Magyar Konyha magazinról van szó, amelyet a Heti Válasz indított újra 2010-ben, máig ők a magazin kiadójának többségi tulajdonosai, az pedig a Simicska-médiabirodalom egyik patinás képviselője. 

A portál felidézte: mint ismert, a szakácskönyvszerzőként is ismert Lévai Anikó a magazin 2010-es újraindítása óta a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának tagja, sőt egyenesen elnöke. Az azonban sokkal kevésbé, hogy máig köze van a gasztonómiai kiadványhoz, méghozzá a lehető legszorosabb: a novemberi számban Vinkó József főszerkesztővel közösen jegyez egy interjút Kálmán Yyonne-kával, a világhírű operettszerző lányával. A lap online kiadásában ma is olvasható Orbán asszonyának neve, ez alapján pedig úgy tűnhet, hogy ezzel is segíti a Simicska-birodalmában talpon maradását. 

Ahogy a Népszava októberben beszámolt róla, már nyolc hónapja annak, hogy Simicska Lajos nyilvánosan is nekiment egykori barátjának, Orbán Viktornak. A háború, mely teljesen átrendezte a hazai média- és közbeszerzési piacot, nem csillapodott az utóbbi hetekben sem, csupán a heves kezdet után egyfajta "hidegháborúvá" alakult át. Mialatt a Fidesz egykori pénztárnoka inkább 2017-ig kivárna, a kormányoldal nem tétlenkedik: Andy Vajna és Habony Árpád serényen építi az új kormánypárti médiabirodalmat, a Közgép Zrt. pedig a jogi viták ellenére sorra esik el a korábban csont nélkül vitt közbeszerzésektől.

A nyolc hónapos Orbán-Simicska háborúról itt olvashat bővebben!