futsal;Kajrat Almati;Jugra Jugorszk;

„Nem feltett kézzel érkezünk”

Hatalmas feladat előtt áll a Győr futsalcsapata, amely a Bajnokok Ligája elitköréből próbálja kiharcolni a továbbjutást. A magyar bajnoknak nem lesz egyszerű dolga, ugyanis a „halálcsoportba” kerültek a Rába-partiak. A címvédő kazah Kajrat Almati mellett az orosz bajnok Jugra Jugorszk, valamint a cseh Chrudim csapatával találkozik majd.

Óriási bravúr lenne a Győr futsalcsapatától, ha kiharcolná a továbbjutást a Bajnokok Ligája elitköréből, a magyar bajnoknak ehhez ugyanis meg kellene nyernie azt a négyes tornát, amelynek mától péntekig lesz a házigazdája. A feladatot nehezíti, hogy a Rába-partiak a „halálcsoportba” kerültek. A címvédő kazah Kajrat Almati mellett az orosz bajnok Jugra Jugorszk, valamint a cseh Chrudim csapatával találkozik majd.

„Lódi Tamással, a magyar futsal egyik legnagyobb alakjával beszéltem, ő azt mondta: karrierje során ilyen nehéz csoporttal még nem találkozott – kezdte lapunknak Darázs Tamás, a Győr technikai vezetője. – A Bajnokok Ligájában nem lehet szponzorneveket használni, az Jugra Jugorszk főtámogatója a Gazprom, így az orosz klub nem szűkölködik az anyagi támogatásban. A Chrudim több mint egy évtizede dominál a cseh bajnokságban, míg a címvédő, kétszeres BL-győztes kazah Kajrat Almati idén is a legrangosabb európai kupasorozat legnagyobb esélyese” – tette hozzá. A klub technikai vezetője kiemelte: kíváncsian várja Jugra Jugorszk-Kajrat Almati összecsapást ma este, mint mondta, ez a találkozó döntően befolyásolhatja a csoport alakulását.

A csapat
Kapusok: Matkovics Gábor, Tóth Gyula.
Mezőnyjátékosok: Farkas Bence, Foud Amrani, Gabriel Rick, Lódi Tamás, Vinas Alejandro Constantino, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán, Juanra, Sáhó Kristóf, Tomas Drahovsky, Jakatics Ádám, Michal Seidler.

A Győr ma a Chrudim ellen rajtol az elitkörben. A cseh bajnok a magyarokhoz hasonlóan nehezen jutott a legjobb 16 közé, főleg ellene lehet esélye a Dróth Zoltánéknak. „A csapat maximálisan felkészült, nem feltett kézzel lépnek pályára. Az esélyeinket reálisan nézve, kedden mindenképp győzelmet kell aratnunk. Az orosz és a kazah gárda ellen pedig minél jobb eredményt szeretnék elérni, ám azzal tisztában kell lennünk, hogy a címvédő és a Jugra Jugorszk ellen nem mi vagyunk az esélyesebbek” – nyilatkozta Darázs.

Az elitkörben négy helyszínen rendeznek tornát, a győztesek lesznek ott a jövő április vége négyes döntőbe. A Rába-partiak technikai vezetője kiemelte: a továbbjutáshoz százharminc százalékra, és óriási szerencsére lesz szükség. „A címvédővel péntek 13-án játszunk. Reméljük, ez a babonás dátum nekünk kedvez majd, s nem a Kajratnak” – mondta, majd hozzátette: a hazai közönség óriási erőd adhat a csapatnak. „A szurkolók biztatása, olyan erőt ad, mintha hat játékos lenne a pályán” – emelte ki. A keddtől péntekig tartó tárnán biztosan telt ház előtt lép majd pályára a Győr.

UEFA Futsal Cup, elitkör, a program
C csoport
Ma
Kajrat Almati–Jugra Jugorszk (16.30, Tv: Sport1)
Rába ETO–FK EP Chrudim (19.00, Tv: Sport1)
Holnap
FK EP Chrudim–Kajrat Almati (16.30, Tv: Sport2)
Rába ETO–Jugra Jugorszk (19.00, Tv: Sport2)
Péntek
Jugra Jugorszk–FK EP Chrudim (15.30, Tv: Sport2)
Kajrat Almati–Rába ETO (18.00, Tv: Sport2)