Egyszerű kérdések

Ennél egyszerűbbet még embertől nem kérdeztek. Mesterházy Attila szocialista képviselő írásban arról érdeklődött Rogán Antalnál, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjénél és Lázár Jánosnál, a Miniszterelnökség vezetőjénél, hány tanácsadó dolgozik a tárcájuknál, kik ők és mennyit keresnek.

Látszik, hogy a kancelláriaminiszter óvatosabban kezeli a nyilvánosságot, s alighanem dörzsöltebben is, mint a kabinetiroda vezetője. Óvatosabban, mert válaszol. Dörzsöltebben, mert átlátja, voltaképpen, mi a fene történhetne, ha a sajtó felfigyelne az írásbeli igazságra, amit mindig feltesznek a parlament honlapjára. Még akkora botrányt sem sikerülne kavarni vele, mint az éhező gyerekek moslék reform-menzakajájával, pedig az is idő előtt kihűlt.

Rogán Antalnak még szoknia kell a technikát. Csetlik-botlik a terepen, miközben oktalan dúl-fúl. Jogászkodásba kezd, mert „a közérdekű adatok megismerésének igényével nem áll arányban” az, ha írásbeli válaszban nyilvánosságra hozza, kik mennyi fizetésért adnak tanácsot a minisztériumában. Hogy ezt az "arányt" meg ki mérte be neki ilyen határozottsággal, nem tudni. Aztán valaki csak oldalba böki, mert annyit azért kinyög: a tárcánál a tanácsadók illetménye „nem haladhatja meg a KSH által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét”. Szép egyenes, magyar beszéd.

Ha azt hinnénk ezzel a kabinet-miniszter kimorogta magát, hát tévedünk. Nem tud megállni, annyira dühíti, hogy ami célzott közpénzt már egyszer levajazott magának az ő kormányfőjénél, most egy vacak kis ellenzéki piszkálni meri. Fenyegetni kezd: törvényi kötelezettsége ugyan, hogy az adatokba Mesterházy valamikor személyesen is betekinthessen, ám ha azokat nyilvánosságra meri - majd valamikor - hozni, annak „jogi és nem jogi természetű következményei” már a képviselőt terhelik, és azokat, akik a nyilvánosságra hozatalban részt vesznek.

Hogy ezek a következmények miben állnak - deres, talpig-vasban-Kufstein, nyilvános lefejezés, akasztás, golyó - arra Rogán sejtelmesen nem tér ki. Ha szorult - mondjuk Kufsteint illető - emberi kíváncsiság Mesterházyba, akkor azért, ha meg úgy gondolja, hogy ő mégis csak törvényesen megválasztott, felelős tagja a képviselőháznak, amelynek közjogilag meg a kormány felel, például a közpénzek elkötéséről, akkor habozás nélkül világgá kürtöli majd, amit Rogán minisztériumában lát. Többet úgy sem tehet ebben a maradék fél-parlamentáris rendszerben. Igaz kevesebbet sem, amíg a Kabinetiroda nagyhatalma be nem tiltja a kérdezés jogát.

Nem mellesleg: ha Rogán ilyen hangon fogja irányítani a hatalom kommunikációját, magyarul, ha így fog beszélgetni az államügyekről a a főnöke által annyira ajnározott emberekkel, akkor hamarosan még süket fülekre sem talál.

Szerző

Szájzárár

Az első lépést már megtette az Orbán-rezsim a beígért olcsóbb állam megvalósításának irányába. Ha az ötlet nem is igazán eredeti, minden esetre kiagyalói szerint nyilván roppant hatáosos lehet. A lehetőségek tárháza pedig szinte kimeríthetetlen.

Jó példa erre az, ami miatt tegnap magánemberek és majd' három tucat nem kormányzati szervezet tüntett az illetékes bíróság épülete előtt. A Kishantosi Vidékfejelsztési Központot és a Greenpeace Magyarországot ugyanis az állam nevében beperelte a finoman szólva is meglehetősen sokat vitatott állami földpályázatairól elhíresült Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). Mégpedig azon a címen, hogy a központ és a környezetvédők úgymond megakadályozták az új bérlőket abban, hogy birtokba vegyék az elnyert területüket. Ezért az újdonsült bérlők nem fizettek bérleti díjat. Az állami szervezet pedig egy magán őrzővédő szervezetet volt kénytelen felbérelni a birtokvédelem miatt.

Most tekintsünk el attól az egyébként nem is olyan apróságtól, hogy a közpénzen üzemeltetett állami szervezet vajon miért nem - a szintén az adófizetők pénzén egyebek mellett ilyen célokra is tartott - rendőrséget kérte fel az úgynevezett birtokvédelemre. A lényeg ugyanis az, hogy az NFA összesen 14 millió forintot akar behajtani a közreműködésével tönkre tett, kisemmizett kishantosiakon és a Greenpeacen az elmaradt bérleti díjak és az őrzésvédés költségeire hivatkozva.

Ha valaki nem tudná, tavaly áprilisban ezek az új földesurak az állami szervezet felbérelte biztonságiak védelmében becslések szerint 100 millió forint értékű bio-gabonát semmisítettek meg. Vagyis birtokba vették azokat a földeket. Az ökogazdaság és a környezetvédők pedig eközben táblákon hívták fel a termés elpusztítóinak a figyelmét arra, hogy törvénytelenséget követnek el. Az már tényleg az abszurd műfajba tartozó epizódja a drámának, hogy végül a kishantosiak hívták segítségül a rendőrséget, mert az NFA-magánkommandó törvénytelenül a közutakat is lezárta.

Hogy hol van itt az olcsóbb állam koncepció megvalósulása? Több szálon is nyomon követhető. Először is, azokkal fizettetik a számlát, akikre hivatkozva megrendelték a magáncég szolgáltatásait. Ahogy valaki megjegyezte, olyan ez, mint amikor a halálra ítélttel ásatják meg a sírját, vagy vele fizettetik ki a hóhér bérét. A másik nagy lehetőség ami ebben az ügyben rejlik, hogy meg lehet félemlíteni azokat a nem kormányzati szervezeteket, magánembereket, akik esetleg tiltakoznának a nemzeti együttműködés rendszere ellen. Ha a tüntetésre kivezényelt rendőri erők költségét a szervezőkre hárítják, kétszer is meggondolja mindenki, hogy az utcára hívja az elégedetlenkedőket.

Így a karaván haladhat és már a kutya sem fog ugatni. Utánunk...

Szerző

Fehérek közt egy európai

Korunk egyik nagy kérdése, kultúrák közötti vízválasztóvonal, hogy mit tekintünk fontosnak, illetve fontosabbnak. A szerencsés népek és sorsok esetében egymással nem szembeállítható értékeket próbáljuk meg képzeletben elhelyezni egy mérleg jobb- és baloldali serpenyőjébe. Az egyik serpenyőbe kerüljenek fontos szellemi struktúrák, olyanok, mint hit, hazaszeretet, forradalom, igazságkeresés. Ezek olyan értékek, amelyek tartást és távlatot adnak nekünk. A másik serpenyőbe egyszerűen csak egy szó kerülne: maga az ember.

Melyik a fontosabb? Melyiket válasszuk, ha úgy hozza az élet, hogy választani kell? Isten-haza-család, vagy az én, a mindenkori én egyetlen élete? Egészen sarkítva: nem életveszélyes téveszme ma a következő, mindenki által fejből tudott és szívből mondott versrészlet: „Sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete / Mint a haza becsülete.”

A haza becsülete. Hány ezren és tízezren meneteltek el a fagyhalálba a haza becsületének nevében. Nemcsak arról van szó, hogy nagyon nem mindegy, mikor hangzik el egy mondat: 1848. március 15-én, a modern magyar nemzet születésének pillanatában, vagy a Don-kanyarba irányított menetszázad indításakor. A forradalom idején valóban lelkesítő harangszóként zengett a vers, a második világháború frontjára elküldött férfiak fölött azonban inkább lélekharangként csengett a hazafias pátosz. Visszaéltek Petőfi Sándor szavaival –, de akkor, ott, 1848-ban teljesen igaz volt ez a mondat? Csakugyan sehonnai bitang ember volt, aki a haza becsülete helyett a rongy életét választotta? Aki nem rántott kardot, nem ment ölni vagy megöletni? Mondok néhány ilyen embert: ilyen volt például Széchenyi István, Eötvös József, Deák Ferenc. Amikor a forradalom erőszakba, vérontásba fordult, ők félreálltak.

Azok az iszlám terroristák, akik Allah akbár!-t kiáltva felrobbantják magukat, azt üzenik nekünk, nem az emberi élet számít (még a saját életük sem), hanem azok az eszmék, amelyekért gyilkossá és öngyilkossá váltak. Nem érdemes azon töprengeni, hogy mennyire nemes az az eszme, mert éppen elég, hogy ők annak érzik.

Zárójel. Amikor Petőfi Sándor őrnagy az erdélyi polgárháborúban szembetalálkozott a szabadságküzdelem véres és mocskos mindennapjaival, megváltoztatta véleményét; és ezt írta Naplójába: „Aki még egyszer azt mondja nekem, hogy hazám is van, azt leköpöm.” Látta a haza szent nevében megölt románokat és oroszokat, és megrendült. Mert nemcsak hazafias költő volt és nagy forradalmár, hanem ember is, méghozzá nagyszerű ember, olyan, akinek van szíve. Zárójel bezárva.

Ennek a dilemmának a mostani menekült-ügy és annak sajátos kezelése a magyar kormányzat részéről kikerülhetetlen aktualitást ad. Jönnek az iszlám menekültek (illetve, mint tanultuk: gazdasági bevándorlók), állnak az esőben, bokáig a sárban, előttük szögesdrót, mögöttük szögesdrót, emlékeikben egy lángoló ország, az éhínség, a meghalt gyerekek, a megerőszakolt nők, a katonák garázdálkodásai. Mivé vált, milyen pokollá vált az az otthon, ahol eddig éltek, hogy képesek kockáztatni a maguk és gyerekeik életét, felszállni a lélekvesztőkre, vacak gumicsónakokon nekiindulni a viharos tengernek, bezsúfolódni rájuk zárt kamionokba vagy egyszerűen csak gyalogolni a végtelen országutakon! Alusznak az aluljáró kövén vagy állnak a sárban a két határ közti senki földjén, de nem fordulnak vissza, mégpedig azért nem, mert nincs hova.

Ez egy helyzet. Nem mi hoztuk létre, nem mi vagyunk a felelősek érte, de idezuhant elénk, nem futhatunk el előle. A civilek ételt, ruhát, gyógyszert vittek nekik. Esetleg olyan civilek, akiknek rokonát Izraelben éppen iszlamista terroristák gyilkolták meg. Egyik rabbinövendék barátom letette a kipát a fejéről, és úgy ment ki ételt osztani a Keleti pályaudvar elé, mert nem akarta provokálni a menekültek érzelmeit, ugyanis segíteni akart. Szerintem ilyen az emberi nagyság. Lehet problémánk az iszlám fundamentalizmussal (van is), félhetünk az Európába esetleg beszivárgó terroristáktól (félünk is), de itt most konkrét emberekről van szó.

Olvasom a hírekben: „Soros György visszaválaszolt Orbán Viktornak”. Minden újságolvasó tudja, hogy a magyar miniszterelnök megvádolta Soros Györgyöt, hogy a menekültek segítésével veszélyezteti Európát és benne Magyarországot. Soros nem vitatkozott, hanem, ha jól emlékszem, valami ilyesmit mondott: „Ön az országhatárt védi, én a menekülteket.” József Attila verse juthat erről eszünkbe, a Thomas Mann üdvözlése. Igen: így beszél fehérek közt egy európai.

Ki vitatná hogy fontos az országhatár? Hogy fontos Európa, fontos az Isten-haza-család triumvirátusa, fontos minden nemes eszme, Illyés Gyula szavával: a „haza a magasban”, de a ma élő emberek még fontosabbak. A magyar nemzeti érdeket nem lehet Szent István Intelmeiből és múltunk minden nagy fiának vagy lányának beszédeiből levezetni, sem a történelemből, sem a valamikori nagy tettek miatt érzett lelkesítő szívdobogásból, mert a nemzeti érdek a ma élő magyar emberek érdekeinek az eredője. A modern világ értékrendjének lényege, hogy középpontjában az egyéni ember áll.

Amikor a mérleg két serpenyője közt választunk, múltról döntünk és jövőről.

Szerző
Szunyogh Szabolcs újságíró