Előfizetés

Földprivatizáció - Lesz hitel a "földműves haveroknak"

Teljes mértékben felkészült a földművesek hiteligényeinek kiszolgálására a hitelt nyújtó Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a hitelt közvetítő Budapest Bank - mondta a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára.

Németh Lászlóné közölte: az MFB-NHP (növekedési hitelprogram) földhitel futamideje legfeljebb 20 év. A hitel kamatozása az első tíz évben 1,95 százalék évente. Ezt követően az akkor elérhető legmagasabb kamattámogatás mellett jutnak hozzá a hitelhez a földművesek. A hitel felvétele igen egyszerű a gazdálkodók számára, mivel egy nyilatkozat kitöltésével előzetes hitelkérelem nyújtható be. Így pedig már az árverés előtt elkezdhetik a hiteligényléssel kapcsolatos ügyintézést a földművesek - hívta fel a figyelmet az államtitkár.  Hozzáfűzte: a Budapest Bank fiókjaiban úgynevezett hitelígérvény is kérhető. Ennek birtokában a gazdák úgy vehetnek részt a földárveréseken, hogy ismerik saját hitelképességüket.

Akinek van hitelígérvénye, azt nem érheti meglepetés, és a kért kölcsönt - a meghirdetett 150 milliárd forintos program keretösszegének rendelkezésre állásáig - megkapja, miután érvényes és hatályos szerződése lesz a Nemzeti Földalap Kezelő Szervezettel (NFA) a megvásárolni kívánt földterületre. Ilyen hitelígérvényt november 5-e óta lehet kérni. Ebből eddig 193 darabot adott ki a Budapest Bank több mint 6 milliárd forint értékben.

Hitelt pedig az kaphat, aki a törvényi előírásoknak és a hitelbírálati szempontoknak megfelel. Emellett az árverési biztosítékot befizette, tovább az árverésen személyesen vagy jogi képviselő útján részt vett, és az NFA-val adott földterület megvásárlására érvényes és hatályos szerződést kötött. Ez utóbbi lehet: a legmagasabb vételi ajánlatot tevő; a helyébe lépő következő legmagasabb ajánlatot tevő (ha az előző adásvétel meghiúsul); elővásárlási jogával élő árverező (neki is meg kell felelnie a már említett négy előfeltételnek).

"Arra szeretnénk mindenkit ösztönözni, hogy aki az árverésen részt akar venni, és földet akar vásárolni az államtól, minél hamarabb fizesse be az árverési biztosítékot" - hangsúlyozta Németh Lászlóné. Hozzátette: a jövő héten összesen 460 földterületet árvereznek, de eddig csak 15 esetben fizették be az árverésen való részvételhez szükséges árverési biztosítékot a Budapest Banknál vezetett letéti számlára. "Az árverési biztosíték befizetésére minden esetben legkésőbb az árverést megelőző munkanapon 12 óráig kell sort keríteni" - mondta az államtitkár.

Erősít a hadsereg - Manikűröst keres a szaktárca

Publikálás dátuma
2015.11.11. 17:35
Simicskó István honvédelmi és Szijjártó Péter külügyminiszter. FOTÓ: Molnár Ádám
Szépségszalon üzemeltetésére írt ki nyílt pályázatot a Honvédelmi Minisztérium. A szolgáltatásra a Honvédkórház hévízi telephelyén lenne szükség - írja az origo.hu.

A felhívás a kormany.hu oldalon jelent meg, ebben leírják: a Honvédkórház részeként működő Hévízi Rehabilitációs Intézetben lenne szükség a szolgáltatásra. A leendő nyertes két évre kapná meg a tíz négyzetméteres helyiséget, ahol manikűr mellett pedikűrszolgáltatást is nyújthatna a gyógyulóknak.

Emellett büfést is keresnek a Honvédkórházba.

A teljes cikket itt olvashatja!