Visszatérését készíti elő Timosenko

Hetek óta téma az ukrán médiában a hivatalban lévő Jacenyuk-kabinet ingatag helyzete. Egybehangzó vélemények szerint december 12-e, a választások utáni egy éves moratórium lejárta után a parlament megbuktatja a kormányt. A koalíció is már csak névlegesen létezik, a politikai válság mélyülése viszont egyre kézzelfoghatóbb. A potenciális leendő miniszterelnökök között megjelent újra az egykori narancsos forradalom jelképe, a Majdan után még politikai hullának tűnő gázhercegnő, Julija Timosenko ex-kormányfő is.

A kijevi Majdan győzelme után miniszterelnökké kinevezett, majd a tavaly őszi parlamenti választások után tisztségében már demokratikus voksolás révén is megerősített Arszenyij Jacenyuk helyzete mára kilátástalanná és úgy tűnik, tarthatatlanná is vált. A Janukovics-rezsim bukása után Ukrajna népe gyors csodát, életszínvonal emelkedést, euroatlanti integrációt vagy legalábbis Európai uniós vízummentességet várt, s hitte, hogy Janukoviccsal együtt a múlté lett az ukrán társadalom rákfenéje – a korrupció és az oligarchák uralta posztszovjet társadalom is. Ehelyett azonban jött a háború és a vele járó gazdasági nehézségek, a keleti frontról hazahozott koporsók, a katonai behívók és az előle történő tömeges menekülés.

És jött a soha nem látott bizonytalanság, a már-már országszerte napi rendszerességgel elkövetett fegyveres rablótámadások, a szélsőséges pártok és oligarchák által felfegyverzett magánhadseregek rémuralma. A korrupció soha nem látott méreteket öltött Ukrajnában, időnként arról lehetett olvasni, hogy a katonák ellátmánya is a feketepiacon köt ki, mint ahogy a nyugati támogatások jórésze is magánzsebekbe vándorol. Virágzik a csempészet, egekbe ugrottak a fogyasztói árak, miközben a nyugat radikális, nyilván megszorításokkal járó szerkezeti reformokat vár el a kijevi vezetéstől a támogatás fejében, mert nem szeretné a feneketlen zsáknak bizonyuló Ukrajnába ömleszteni a pénzt. Gyakorlatilag államcsőd van, formálisan azért nincs, mert bár tragikusan meggyengült a nyugati bizalom, azért nem annyira, hogy máris elengedje a kijevi vezetés kezét.

Az egymásra tevődő problémák és a kilátástalanság már a nyár elejére lenullázta Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök, valamint kabinetje és pártja támogatottságát. A bukás annyira nagy volt, hogy a tavaly novemberi választáson még 21 százalékot elérő, listán a Porosenko Blokkal azonos eredményt produkáló új párt, a Julija Timosenko vezette Batykivscsinából Jacenyuk irányításával alig néhány hete kivált csoport által létrehozott, a Népi Front az október 25-i helyhatósági választáson már nem is indult el, mert népszerűsége következetesen, minden felmérés szerint messze az 5 százalékos küszöb alatt maradt. A helyhatósági választás összességében rosszul szerepeltek a kormánykoalíció pártjai, a Porosenko Blokk is gyengült, az ellenzék erősödött és új pártok jelentek meg, amelyek nem is szerepeltek rosszul. Mindezt a koalíciós társak hajlamosak a kormány és a miniszterelnök számlájára írni és egy kormánycserétől remélni a feltámadást.

A kezdetben ötpárti koalíció jelenleg négy párti, de ez is inkább csak formalitás már. Jacenyuk a tavalyi kormányalakításkor minden pártot bevett a koalícióba, csupán a Janukovics formáció, a Régiók Pártja maradványaiból alakult Ellenzéki Blokkot sem. Ám ez a koalíció rendkívül törékeny volt kezdettől és potenciális bombákat is magába rejtett. A két újonc párt, az Oleh Ljasko vezette Radikális Párt köztudottan szélsőjobboldali, ők ki is léptek augusztusban, amikor a kijevi törvényhozás nyugati nyomásra megszavazta az a decentralizációs törvényt. Ez a szavazás vezetett véres zavargásokhoz Kijevben, mert az összes szélsőjobb formáció, a Pravij Szektor, a Szvoboda és a Radikális Párt a kelet-ukrajnai felkelőknek tett engedményként értékelte, és utcára vonultak fegyveres alakulataik is, amelyek a tűzszüneti egyezmény dacára sem hajlandók letenni a fegyvert.

A lembergi polgármester kezdetben civilnek mondott pártja, a Szamopovicsról is hamar kiderült, hogy kacérkodik a szélsőjobbal és a politikai realitás sem erőssége, a populizmus annál inkább. Jacenyuk kényszer, de szükségszerű intézkedéseihez tőlük sem várhat támogatást. Timosenko és a Batykivscsina valamint Javenyuk és a Népi Front viszonyára eleve rávetült az a tény, hogy a miniszterelnök „elárulta” egykori pártját és mentorát.

Megmenthette volna a kormányt egy jó szereplés a helyhatósági választásokon, de az nem tudott csodát hozni. Mind a Szampovics, mind a Batykivscsina erősödött, politikusaik népszerűsége is folyamatosan növekszik. Egy a múlt héten közzéadott, október után, a Szofia intézet által végzett felmérés szerint az ukránok 13,7 százaléka Petro Porosenkóra szavazna egy esetleges elnökválasztás során, őt messze leszakadva, másodikként követi az Ellenzéki Blokk vezetője, Jurij Bojko 7,4 százalékkal. Julia Timosenkót 7,4 százalék támogatja, 5,5 százalék pedig Lemberg polgármesterét, a Szamopovics vezetőjét Andrij Szadovijt szeretné az elnöki székben látni. Az ukránok 5,2 százaléka szavazna Oleg Ljaskóra, a radikálisok vezetőjére, 2,6 százalék pedig Oleg Tyahnibokra, a Szvoboda elnökére voksolna.

Legújabb sajtóhírek szerint a kormánykoalíció pártjai egyaránt miniszterelnök cserét szeretnének, s szakértők szerint már egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy akár Julija Timosenkot segítenék újra a miniszterelnöki bársonyszékbe, aki már nem titkolja, hogy készen állna a miniszterelnöki poszt elfoglalására. A Janukovics rezsim által bebörtönzött volt miniszterelnöknek nyilván Petro Porosenko államfő és a mögötte álló Szolidaritás (a Porosenko Blokk és a Vitalij Klicsko vezette UDAR összeolvadásából a helyhatósági választásokra létrejött új tömörülés) támogatása nélkül nyilván nincs esélye újra kormányfővé válni, de a képlékeny kijevi erőviszonyok között semmi sem zárható ki.

Korábban Mihail Szaakasvili odesszai kormányzót, Grúzia volt elnökét tartották nagy esélyesnek, aki nyílt kommunikációs háborút is indított Jacenyuk ellen, de mára úgy tűnik, Porosenko mégsem támogatja a honosított grúz politikus miniszterelnökségét. Szaakasvili az utóbbi időben le is állt a Jacenyuk elleni támadásokkal, annak ellenére, hogy ő Ukrajna egyik legnépszerűbb politikusa. Szakértők és elemzők egy másik honosított politikust, az ukrán születésű amerikai állampolgárságú pénzügyminisztert, Natalia Jareszkot tartja az államfő jelöltjének, többek között azért, mert Jareszko mögött tudhatná Washingtont is, amely szemmel láthatóan „ejtette” korábbi támogatottját, Jacenyukot.

Timosenkonak azonban kedvez a belső konjunktúra, úgy tűnik, előrehozott választás nélkül egyedül ő tudna parlamenti többséget maga mögé állítani, ő tudná a koalícióban tartani egykori párttársait, Jacenyuk Népi Frontjának parlamenti képviselőit, s az ő vezetésével alakulhatna úgy új kormány, hogy a jelenlegi kabinet több tagját megőrizhessék. Hogy nem légből kapottak a kabinet bukásáról szóló hírek, az is jelzi, hogy a Népi Front jelezte, ha Jacenyukot leváltják, ők kilépnek a koalícióból. Jelenlegi lakossági támogatottságuk igaz, hogy csak 2 százalékos, de parlamenti arányuk magas, második legnagyobb párt, nélkülük nehezen képzelhető el működő koalíció.

Jacenyuk és kabinetje bukása még nem tény, de nem is zárható ki. December 12-e előtt azonban biztos, hogy nem kerül rá sor, mert az ukrán szabályozás szerint a választások után alakuló kabinet ellen egy évig nem nyújtható be bizalmatlansági indítvány, nem váltható le. Egyelőre még a helyhatósági választási kormányzati kudarc kiértékelése folyik, de minden jel arra mutat, hogy a pártok saját felelősségüket is a kormányra szeretnék hárítani, egyedül a miniszterelnököt tennék felelőssé a gazdaságpolitikai kudarcért és a mindenre rátelepedett korrupció miatt is. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a miniszterelnök koalíciós társaitól, főképp a Batykivscsinától, a Szamopovicstól és a Radikális Párttól nem kapott támogatást a népszerűtlen reformok végrehajtásához. Egy előrehozott választás azonban nem sok jót ígér, a populista és szélsőséges kispártok még nagyobb teret nyerhetnének.