LMP;földeladás;

2015-11-16 16:46:00

Az Orbán-Simicska háború miatt árverezik a földeket?

Szél Bernadett (LMP) azzal magyarázta az állami földek hétfőn kezdődött eladását - amit privatizációnak nevezett - a parlamentben, hogy oligarchaháború zajlik, összevesztek Simicska Lajossal és fel kell tőkésíteni az új barátaikat, hogy gazdagabbak legyenek, mint Simicska. Hazugságnak tartotta, hogy a helyi gazdálkodók juthatnak földhöz, szerinte ugyanis egy gondos akadályrendszert építettek fel ennek megakadályozására.

Szerinte az elmúlt 25 évben ilyen tempóban egy kormány sem égette fel a közös vagyont. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter felkészületlennek tartotta a képviselőt. Egyben beszédesnek ítélte, hogy nem frakciótársa, Sallai R. Benedek szólalt fel ebben a kérdésben, nyilván ő már licitál is az árveréseken.

A szakminiszter hangsúlyozta, a földművesekre vonatkozó szabályozás egzakt. Véleménye szerint a magyar földeket nem a magyar földművesektől kell félteni, hanem az ellenzéki, koalícióba tömörült gazdaellenes erőktől, akik akár Brüsszelig vagy az Alkotmánybíróságig (Ab) hajlandók elmenni, hogy a föld ne a magyar gazdáké legyen.

Fazekas Sándor rámutatott, negyvenezer földrészletet adnak el, ennek 10 százaléka 10 hektár feletti, az árverések nyilvánosak; elővásárlási joga van a többi között a jelenlegi földhasználónak; aki helyben egy éve állattartótelepet üzemeltet; annak, aki ökológiai gazdálkodást folytatna; a szomszéd földművesnek.