Sokkolta a világot a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, amely a legerősebb szuperhatalmat vette célba. Az afganisztáni tálib rezsim védőszárnyai alatt élő és terjeszkedő al-Kaida terrorszervezet az amerikai hatalom szimbolikus épületeire csapott le, a Wall Street, azaz a pénzvilág büszkeségére, a Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) két ikertornyára, New York legmagasabb felhőkarcolóira. Célkeresztbe került a Pentagon, az amerikai védelmi minisztérium, s vagy a Capitolium vagy a Fehér Ház lett volna a következő célpont.
Voltak figyelmeztető jelek, például floridai repülőiskolákban vettek tanórákat, s gyanús lehetett volna, hogy csak a felszállást akarták gyakorolni, a leszállás nem érdekelte őket. A 9/11-es vizsgálat utóbb ki is derítette, hogy ha a különféle amerikai ügynökségek jobban koordinálták volna tevékenységüket, ha megosztották volna egymással az információkat, talán hamarabb összeáll a kirakós kép.
Tizenkilenc – többségében szaúdi – terrorista (a huszadik alighanem véletlen folytán maradt le az akcióról) négy teljes tankkal feltöltött amerikai utasszállító gépet térített el, felismerve, hogy a belföldi járatokon jóval lazább az ellenőrzés. Két gép csapódott az ikertornyokba, egy a Pentagonba. A negyedik eltérített repülő, a híres 93-as járat utasai ártalmatlanná próbálták tenni a terroristákat, s ezzel elejét vették egy nagyobb tragédiának. A gép Pennsylvaniában csapódott a földbe. A négyes terrorcsapásban 2996 ember esett áldozatul, köztük a négy gép utasai és a 19 öngyilkos merénylő.
Aktiválták az 5. cikkelyt
„Valamennyien amerikaiak vagyunk!” – ezzel a címlappal jelent meg a merénylet másnapján a francia Le Monde. A NATO megalakulása óta első alkalommal léptette életbe a Washingtoni Szerződés kulcsfontosságú 5. cikkelyét, amely kimondja: bármely tagállam elleni támadást az összes tagállam elleni támadásnak kell tekinteni. George W. Bush amerikai elnök meghirdette a terrorizmus elleni háborút, október elején megkezdődött a támadás Afganisztán ellen, s széleskörű nemzetközi koalíció támogatta az al-Kaida felszámolására meghirdetett hadjáratot. Némiképp más volt a helyzet 2003-ban, Bush második háborúját Bagdad ellen kevesebben pártolták, s idővel kiderült, megalapozatlan indokok alapján indult meg az offenzíva az állítólag tömegpusztító fegyvereket rejtegető Irak ellen, Szaddám Huszein rezsimjének megdöntésére. E háború utóhatásai, hibás döntései is ott rejlenek az Iszlám Állam megerősödésének okai között.
A terrorizmus elleni háború meghirdetésével párhuzamosan az Egyesült Államokban megszigorították a határok védelmét, a nemzetközi és belföldi légiközlekedés szabályait. A terrorveszély árnyékában fogadták el 2002-ben a Patriot Act nevű jogszabályt: az amerikai belbiztonsági törvény adta rendkívüli felhatalmazások a magánélethez való jog határait szűkítették. A sokat bírált paragrafusok nagyrészt máig érvényben maradtak. Belbiztonsági minisztérium alakult, s akkor kezdett kiépülni a félelmetesen kiterjedt „Big Brother-rendszer”, vagyis a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) tömeges adatgyűjtésre alapozott hálózata, amelynek valódi méreteiről csak Edward Snowden leleplezései óta alkothatott fogalmat a világ.
Nemzetközi szakértők meggyőződése, hogy a pénteki párizsi merénylők a 2007-es mumbai terrorakció mintájára hajtották végre akciójukat. A terroristák célja az volt, hogy egy teljes város működését ellehetetlenítsék, magukra vonják a világ figyelmét, s azt az üzenetet közvetítsék, hogy egy teljes kontinenst képesek terror alatt tartani – vélekedett Bruce Riedel, a washingtoni Brooking Intézet szakértője. 2008. november 26-án tíz fiatalember részben csónakokon érkezett az indiai Mumbaiba, amelynek több pontja ellen intéztek szimultán támadást. Célpontjaik között két luxusszálloda, egy pályaudvar, kávéházak, valamint egy zsidó centrum volt. Párizzsal szemben a terror itt három napig tartott. A támadók 166 embert öltek meg, 300-an megsérültek. A mumbai merénylet során egy terrorista maradt életben, akit 2012 novemberében végeztek ki.
Gyenge pontokat keresnek
A 9/11-es merénylet nem volt teljesen előzmények nélküli, hiszen a WTC épületegyüttesét már 1994-ben célba vették egyszer, akkor a föld alatti parkolóban robbantottak. Pár évre rá, 1998-ban az Egyesült Államok kenyai és tanzániai követségénél támadtak dzsihadista szélsőségesek, 224 halottja, több mint négyezer sebesültje volt a két merényletnek. Jórészt a nyugati civilizációt, a turistáskodó amerikaiakat és nyugat-európaiakat vették célba a közkedvelt indonéziai nyaralóhelyen, Bali szigetén 2002 októberében végrehajtott robbantás kitervelői és végrehajtói: 202-en haltak meg, köztük 88 ausztrál és 20 másik ország polgárai, több mint kétszázan megsérültek. Azt a merényletet a Dzsemaja Iszlamija terrorcsoport vállalta, három bombát robbantottak, egyiket az amerikai konzulátus mellett.
Európai területen Spanyolországban csapott le először az al-Kaida, 2004. március 11-én, három nappal az esedékes parlamenti választások előtt. Az Ibériai-félsziget nagyobbik államában persze korábban sem volt ismeretlen jelenség a terror, s a konzervatív kormány első reakcióként rögvest az ETA baszk szeparatista szervezetet sejtette a vonatrobbantások mögött, noha a támadás számos jegye különbözött a baszk terroristák megszokott módszereitől, elmaradt például az előzetes figyelmeztetés.
Az ETA logisztikailag sem lett volna képes ennyire összehangolt merényletsorozatra. A gyilkos támadás kitervelői ismét gyenge pontot találtak: zsúfolt, nem védett, madridi elővárosi vonatokat vettek célba, ahol nem keltettek feltűnést a hátizsákokat hátrahagyó, símaszkos fiatalemberek. A reggeli csúcsforgalomban négy vonatszerelvényen tíz bombát robbantottak fel távirányítással. Számos ingázó külföldi vendégmunkás volt az áldozatok között.
Spanyolország történetében ez volt a legnagyobb terrortámadás: 191 ember halt meg, több mint kétezren megsebesültek. Oszama bin-Laden előzőleg többször figyelmeztette Madridot. Formálisan egy, az al-Kaidához köthető csoport, az Abu Hafsz al Maszri Brigádok vállalta a merényletsorozat elkövetését. A robbantásokat valószínűleg az afganisztáni és az iraki madridi szerepvállalás miatti megtorlásnak szánták. A következmények a spanyol politikát is átrendezték: a terrorcsapás utáni helyzet hibás kezelésébe, a tények elhallgatásába belebukott José María Aznar néppárti kabinetje. A választásokat a szocialisták nyerték, a Zapatero-kormány pedig egyik első intézkedéseként kivonta a spanyol kontingenst Irakból, aminek nyomán érthetően hosszú időre mélypontra süllyedt az amerikai-spanyol kapcsolat.
A madridi merényletek nyomán az Európai Parlament március 11-ét a terrorizmus elleni harc napjává nyilvánította, az Egyesült Államok és valamennyi európai ország segítséget ajánlott a nyomozáshoz. Március 12-én Madridban, zuhogó esőben 2,5 milliós tömeg vonult fel, élen a királyi család több tagjával, tiltakozva a terrorcsapás ellen. „Valamennyien ezen a vonaton utazunk!” – írták az egyik, szolidaritást kifejező transzparensen.
3/11 után 7/7
Újabb világvárost bénított meg a terror Európában 2005. július 7-én. Előbb a brit főváros „ütőerét”, a metróhálózatot vették célba az iszlamista terroristák: négy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, hárman metrószerelvényeken, míg negyedik társuk egy emeletes buszon hozta működésbe a pokolgépet. Egy nappal azután csaptak le a merénylők, hogy London elnyerte a 2012-es nyári olimpia rendezési jogát. (Az akkori aggodalmak ellenére a játékok teljes biztonságban zajlottak.)
A 7/7-es merényletsorozat elkövetői közül hárman pakisztáni bevándorlók Nagy-Britanniában született gyermekei voltak, negyedik társuk Jamaikában született, s áttért az iszlám hitre. Lutonból indultak végzetes útjukra, Londonban a King’s Cross metróállomásnál a térfigyelő kamera rögzítette megjelenésüket, akkor indultak a bevetésre Aldgate, Edgware és Russell Square állomásokhoz. A legfiatalabb a merénylők közül alig 18 éves volt, ő volt az, aki metró helyett végül a Travistock térnél, egy emeletes busz tetején robbantott, ott 14 ember vesztette életét. Összesen 52 halálos áldozata, több mint hétszáz sebesültje volt a bombatámadásoknak. Az egyik merénylőt, Mohammad Sidique Khant kétszer is igazoltatta a rendőrség 2005-ben, de elengedték, mivel úgy vélték, nem képvisel igazi veszélyt. A brit hírszerzés nem tudott előzetes fenyegetésekről, pedig egy szíriai hitszónok már a madridi terrortámadások után úgy nyilatkozott, hogy Londonban is merényletre készülődik egy jól szervezett csoport.
Egymást követik a sokkoló támadások, 2013 áprilisában a bostoni maraton (négy halott, 264 sebesült), május 7-én egy brit katona, Lee Rigby lefejezése Londonban, 24-én négy ember lemészárlása a brüsszeli zsidó iskola előtt. 2015 januárban a Charlie Hebdo és a kóser szupermarket elleni iszlamista támadás, 17 áldozattal, márciusban 21 ember legyilkolása Tuniszban, a Bardo múzeumnál, áprilisban az Al-Shabab rendezett mészárlást egy kenyai egyetemi kampuszon, júniusban újra turistákra lőttek Tunéziában, ezúttal a tengerparton, 37 ember maradt ott, júliusban Törökországban júliusban 31, októberben 95 áldozatot szedett a terror, bomba okozhatta az orosz Airbus katasztrófáját, Bejrútban november 12-én 43 ember halt meg. A lista messze nem teljes.