Iszlám Állam;"sötét web";

2015-11-18 10:33:00

Az Iszlám Állam főként a "sötét webet" használja

Az Iszlám Állam elsősorban a "sötét webet" használja, nem a mindenki által ismert interaktív médiát - ezt a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének vezetője mondta az állami médiában. 

Naivság lenne azt gondolni, hogy a terroristák a közismert felületeken toboroznak és osztják meg üzeneteiket. Nem véletlen, hogy a világ védelmi szervezetei évek óta foglalkoznak a kiberbűnözéssel és a kiberháborúzással - mondta Aczél Petra. A szakember megjegyezte, hogy azok, akik értenek a dekódoláshoz, sokszor nyilvános helyekről, esetenként nagy, ismert könyvtárakból férnek hozzá a sötét webhez, amely az internet egy nagyon rémisztő területe, hiszen a terrorista felhívásokon túl például a pedofil üzenetek is itt terjednek.

Aczél Petra szerint az utóbbi néhány évben az átlagember is felismerte, hogy a közösségi média révén egészen új fegyver került a terroristák kezébe. A szakember ugyanakkor úgy gondolja, nem az a helyes módszer, hogy félünk az internettől, hanem az, hogy tudatosan használjuk azt.