MSZP;Szanyi Tibor;minimálbér;Gúr Nándor;

2015-11-18 12:32:00

Egymillió aláírás kell a minimálbér emeléséért

Az MSZP a minimálbér nettó összegének emelése érdekében európai polgári kezdeményezést indít - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Gúr Nándor elmondta, Szanyi Tiborral, az MSZP európai parlamenti képviselőjével azért indítják el a kezdeményezést, hogy a minimálbér nettó összege érje el, illetve haladja meg a nettó átlagkereset hatvan százalékát. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg Magyarországon a nettó minimálbér a nettó átlagkereset 43 százaléka. A Lisszaboni Szerződéssel hatályba lépő polgári kezdeményezés azt teszi lehetővé, hogy az uniós tagállamoknak legalább az egynegyedét képviselő egymillió polgár kérje az Európai Bizottságot, hogy a hatáskörébe eső területeken jogszabályra irányuló javaslatot tegyen. Az aláírások összegyűjtésére egy év áll rendelkezésre.

Gúr Nándor véleménye szerint azonnali fizetésemelésre lenne szükség, mert ugyan 2010-hez képest magasabb összegű a minimálbér most, de kevesebbet ér. Szerinte a kormány adhatna több pénzt az embereknek, ehhez csak le kellene mondania mohóságáról, hiszen az elmúlt öt évben 32 ezer forinttal több járulékterhet raktak a minimálbérre, mint ami rajta volt. A bérharcot nem a munkaadókkal, hanem a kormánnyal kell megvívni - fogalmazott.

Gúr Nándor felszólította a kormányt arra is, hogy "ígéretéhez híven" szabályozza a korhatár előtti nyugdíjba vonulást.