Politika, bizony politika!

Megyek a piacra. A csarnok kapujában idős hölgy aláírást gyűjt, „az ország védelmére”, értsd a menekültek ellen s a kormánypárt szolgálatára. Fidesz-sárga sálat visel, ugyanilyen szatyor a kezében. Tovább haladok, intézem dolgaimat. Hanem visszafelé jövet elcsípek egy szót, amellyel egy potenciális aláírót agitál: ez nem politika…

Amiképp gyakorta hallani: a sport, a határon túli magyarok ügye, az oktatás vagy az egészségügy nem politikai, ne is legyen politikai kérdés. Érdekes, hogyan alakulhatott ez ki. Hogy a politika alatt magyar ember nagyjából azt érti, amikor politikusok gúnyos hangon, olykor minősíthetetlen stílusban bírálják egymást. Elképesztő leszűkítése ez a politika fogalmának. Talán mert az általuk képviselt ügy tisztaságát féltik a politika mocskától? Vagy csupán, mert nincsenek tisztában a politika szó valódi jelentésével? A politika eredetileg: a polisz ügyeinek intézése. Magyarán: a politika közügyek intézése. Politika az, amikor megvitatunk döntésre váró kérdéseket, majd meghozzuk a döntést. Ha a szót nem közkeletű magyarországi, hanem eredeti értelmében nézzük, politikai döntés az olimpia vagy a stadionok ügye, a közoktatás jelenének, jövőjének alakítása, és bizony politika akár egy kórházi vagy nevelőtestületi értekezlet döntéshozatali mechanizmusa is. Abban, hogy a politika leszűkítő értelmezése kialakult, annak alacsony színvonala és a magyar társadalom demokratikus tapasztalatlansága mellett, néhány vezető politikus nyilatkozatai is szerepet játszottak. Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és, mindenek felett Orbán Viktor gyakran játszott el a „politika feletti politikus” szerepével, megerősítve a politika felett álló politizálás lehetségességének illúzióját.

A jó ügyért folyó politizálás politikamentességének naivitására mi sem jellemző jobban, mint azok a tüntetések, ahol a szervezők tiltakoznak politikusok szereplése ellen. Vajon visszahelyezhető-e „jogaiba”, eredeti jelentésébe a politika fogalma valaha is? És vajon ez a hölgy, aki „ez nem politika” fedőnévvel gyűjt aláírásokat egy politikai pártpolitikai kezdeményezése mellett, hazudik, vagy csak jóhiszeműen téved? Tudja, hogy ő most egy manipulációs gépezet, egy nagyon is pártpolitikai érdekű propaganda hadjárat kis fogaskereke? És egyáltalán. Akik őszinte jó szándékkal tiltakoznak például az „iskolai politizálás” ellen, tudják vajon, hogy csupán a napi politikai propaganda, a politikai agitáció és gyűlöletkeltés ellen akarnának voltaképp tiltakozni? Mert miért is lenne baj, ha a földrajztanár mondjuk elmagyarázza diákjainak az ukrajnai válság lényegét? Egyházfőink, amikor a mélyen humanista, igazi keresztény, és (merjük már kimondani!) baloldali Ferenc pápával szemben Orbán Viktor mellé állnak, tudják-e, mit tesznek? Tudják-e vajon, hogy a pápa és a felebaráti szeretet, a bajba jutottak melletti segítségnyújtás ősi parancsa helyett a trón és oltár majdnem ilyen ősi szövetsége jegyében politizálnak? Azt pedig aligha tudják, hogy cselekedetük pszichés mozgatórúgói között nyilván ott van a Kádár-rendszer iránti lojalitásuk miatti kompenzálás,akár csak az Orbánék általi megvásároltság?

A liberálisok hajlamosak mindenkit agymosott hülyének nézni, aki nem ért velük egyet – állítja egykori tanítványom, történetesen levelezőn érettségizett kántor. Nem hiszem, hogy az agymosás jó kifejezés volna, az emberek agya nem mosható ki. De mindannyian manipulálhatóak vagyunk, nyilván e sorok írója is. És a velünk ellentétes nézeteket vallók valóban nem hülyék, csak épp egészen más politikai koordináta-rendszerben gondolkoznak.

Intelligencia és erkölcs nyújthat valamelyes védelmet a manipuláció ellen, de immúnisnak senki sem mondható. Csak hát, amikor a média kilencven százaléka a jobboldal és szélsőjobboldal kezében van, a személyiségromboló, szélsőséges manipulálhatóság a semleges vagy a jobboldali közönséget fenyegeti inkább. S ha az egyházfők árulásához a baloldal nagyobb részének gyávasága társul, kevés esélye van a sikerre – na nem az igazságnak, nem gondolhatja senki, hogy annak ő vagy a pártja egyedül a birtokában van –, de a legalább az igazság keresésének.

Azt hinné az ember, menekültkérdésről már mindent elmondtak, amit el lehetett, a tudományos tanulmánytól az igényes publicisztikán át a napi propagandáig. Úgy tűnik, tudatlanságunkon ez mit sem változtat. Ha egymillió menekültet fogadna be Európa, ez az Unió népességének két ezrelékét jelentené. Ha négymilliót – akkor az iszlám hitűek aránya a jelenlegi négy százalékról ötre nőne. Vannak, persze hogy vannak, biztonsági és kulturális kockázatok, és lesznek, bizony lesznek gazdasági és kulturális előnyök is a mostani menekültválságból.

Kicsit olyan ez az egész, mint az aszály. Nincs értelme az aszály ellen tüntetést szervezni, de nagyon is értelme van öntözőrendszerek kiépítésének. A manipulált átlag-magyar, akinek meglévő idegengyűlöletét és szorongásait, félelmeit alantas módszerességgel erősíti egy aljas kormánypropaganda, csak fokozati különbséget mutat a hisztéria állapotában lévő Európától. De ez a fokozati különbség milyen fontos, jelentős lehet! Akár civilizációs különbségnek is mondható.