Bayern München;Ryan Giggs;labdarúgó Európa-bajnokság;Gareth Bale;

2015-11-19 06:54:00

Utolsókból lettek majdnem az elsők

Soha nem volt még ennyire vegyes a labdarúgó Európa-bajnokság mezőnye. Egy sor olyan együttes is kvalifikálta magát a legjobb 24 közé, amelynek ez a bravúr még sosem jött össze. Sőt, olyan csapatok sora léphet pályára Franciaországban – s ez esetben most nem a magyar válogatottra utalunk -, amelyek az előző években, évtizedekben az európai foci utolsó, vagy utolsó előtti vonalába tartoztak. Ezen csapatokat mutatjuk be.

Albánia

Albánia első történelmi focisikerét érte el azzal, hogy kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra. Eddig egyetlen jelentősebbnek mondható eredményt tudott felmutatni az albán labdarúgás: 1946-ban, amikor megnyerte a Balkán-kupát, miután jobb gólarányával szorította a második helyre Jugoszláviát. Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az albánok első ízben induljanak vb-selejtezőn, ám a svájciak, északírek és a hollandok alkotta csoportban inkább a pofozógép szerepét töltötték be. Először az 1982-es vb-t megelőző selejtezőn sikerült nem az utolsó helyen végezniük az albánoknak: a finneket előzték meg, majd ez a „bravúr” 1986-ban is összejött nekik. Az albán foci a 2000-es évek második felében kezdett csak életjeleket mutatni, a válogatott 2006-ban 13 pontot gyűjtött a vb-selejtezőkön. Kezdett felnőni egy tehetséges generáció, így egyre többen kerültek külföldre, köztük a kapus Berisha, a védő Cana. A legtöbben svájci klubokhoz igazoltak. A jelenlegi keretből mindössze hárman szerepelnek hazájuk bajnokságában. Egy biztos, Franciaországban jelentős albán kolónia szurkol majd az együttes meccsein.

Ausztria

A sógorok – akik még az első hivatalos válogatott mérkőzésüket Magyarország ellen játszották 1902-ben, és 5-0-ra nyertek – eddig egyszer szerepeltek a kontinensviadalon 2008-ban, de azon házigazdaként alanyi jogon részt vehettek. Most azonban senki sem kérdőjelezheti meg a helyüket az Eb-n, ugyanis Oroszországgal és Svédországgal kellett megküzdeniük a kijutásért. Ausztria a selejtezőt megelőzően még a 40. helyen állt – többek között hazánk mögött – a FIFA-világranglistán, novemberben viszont már a 10. pozíciót foglalta el. Az osztrákok legnagyobb sztárja a Bayern Münchenben főként balhátvédként, de a válogatottban a középpályán szereplő David Alaba. A legnagyobb gólvágójuk viszont a Basel csatára, Marc Janko. A 32 éves futballista még Salzburg-játékosként a 2008/09-es szezonban hívta fel magára a futballvilág figyelmét: 34 bajnokin 39 alkalommal talált be. A selejtezősorozat során hét gólt szerzett.

A legnagyobb Király

Király Gábort jelölte Eb-pótselejtezők legjobbjának (MVP) az európai szövetség (UEFA), s ennek megfelelően bekerült ezen szakasz álomcsapatába is. Az UEFA azzal indokolta választását, hogy a Haladás hálóőre a norvégok elleni mindkét meccsen számos nagy védéssel járult hozzá ahhoz, hogy a magyarok 44 év után ismét kijutottak a kontinensviadalra. Az is olvasható, hogy a 40.

életévét április elsején betöltő Király lehet a kontinensviadalok történetének első játékosa, aki "ötödik évtizedébe lépve pályára lép az Eb-n".A 101-szeres válogatott magyar kapus és a szlovén védő mellett négy ukrán, három ír és két svéd futballista kapott helyett. A nyolc találkozó legszebb góljának a szintén álomcsapatba került svéd Zlatan Ibrahimovic szabadrúgásból lőtt keddi találatát választották.

Az UEFA pótselejtezős álomcsapata: Király - Sevcsuk (ukrán), Cesar (szlovén), Keogh (ír), Fedeckij (ukrán) - Jarmolenko (ukrán), McCarthy (ír), Forsberg (svéd), Szeleznyov (ukrán) - Walters (ír), Ibrahimovic (svéd)   MVP: Király Gábor

Észak-Írország

Történelmi sikert aratott Észak-Írország az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Az együttes csoportelsőként kvalifikálta magát abból a csoportból, ahol Magyarország is érdekelt volt, így Albániához hasonlóan első ízben szerepelhet kontinenstornán. Michael O'Neill legényei tíz forduló alatt mindössze egyszer szenvedtek vereséget, s egy ponttal előzték meg Romániát. A válogatott utoljára – akárcsak a magyarok – 1986-ban járt nagy világeseményen, akkor a 21. helyen zárt a mexikói világbajnokságon. Ezen kívül még kétszer szerepelt vb-n: 1958-ban a nyolcadik, míg ’82-ben a kilencedik helyen végzett. A csapat kijutásában oroszlánrészt vállalt Kyle Lafferty, aki hét góllal vette ki a részét a sikerből. A Norwich támadója annyiszor volt eredményes, mint Wayne Rooney, Edin Dzeko vagy Gareth Bale, s ezzel a góllövőlista ötödik helyén végzett.

Izland

Habár a magyarok selejtezőcsoportjában is született jókora meglepetés, hiszen az első kalapos görögök csoportutolsók lettek, de ami az A jelű hatosban történt, az "mindent visz". Izland, ahol alig élnek többen 300 ezernél, úgy végzett Csehország mögött a második helyen, hogy maga mögé utasította Törökországot és az Eb-ről lemaradó Hollandiát. A siker kovácsa a 67 éves svéd Lars Lagerbäck volt, aki 2000 és 2009 között hazáját két vb-re, valamint három Eb-re vezette ki. Izland még sohasem szerepelt eddig egyetlen nagy tornán sem. A nemzeti együttesükben – ha már nem is alapemberként – továbbra is szerepel a világszinten leginkább ismert labdarúgójuk, Eidur Gudjohnsen. A 37 éves csatár 2009-ben Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával, de pályafutása legszebb éveit a Chelsea-nél töltötte. Az izlandi keret legértékesebb játékosa a 11 millió euróra taksált Swansea-támadó Gylfi Sigurdsson, aki hat góllal járult hozzá a továbbjutáshoz.

Szlovákia

Az ország függetlenné válása óta, azaz az eltelt bő 20 év alatt többször is példaként emlegettük a szlovák focit itt Magyarországon, hiszen bár a lakosság száma valamivel több a fele mint a magyarénak , 2010-ben a válogatott kijutott a foci vb-re, ami nekünk 1986 óta nem jön össze. Ott ráadásul az együttes bekerült a legjobb 16 közé. A világeseményt megelőző selejtezőkön a szlovákok az első helyen végeztek csoportjukban. Európa-bajnoki döntőre azonban most jutottak ki először: a C jelű selejtezőcsoportban a második helyen végeztek, öt ponttal a címvédő spanyolok mögött. A mostani gárda a légiósokra épül, alig van a keretben a szlovák első osztályban szereplő focista. Mindenesetre a magyar NB I-et toronymagasan vezető Ferencváros nemcsak Leandro, Gera, Nagy Ádám, Böde és talán Varga Roland révén képviseltetheti magát a franciaországi Eb-n, hanem Stanislav Sesták által is. A támadó 62-szer szerepelt a válogatottban, s 13-szor volt eredményes.

Teljes az Eb - keret
Svédország idegenben 2-2 játszott Dániával az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel jutott ki a kontinenstorára. Ibrahimovicék sikere azt is jelentette, hogy teljesé vált a 24 csapatos Eb létszáma, s kialakult a december 12-i, párizsi csoportsorsolásra a kalapok összetétele is.
1. kalap: Franciaország (A csoport, házigazda), Spanyolország (címvédő), Németország, Anglia, Portugália, Belgium
2. kalap: Olaszország, Oroszország, Svájc, Ausztria, Horvátország, Ukrajna
3. kalap: Lengyelország, Románia, Szlovákia, MAGYARORSZÁG, Svédország, Csehország
4. kalap: Izland, Wales, Albánia, Észak-Írország, Írország, Törökország

Ukrajna

Az Eb-rájátszások utolsó napján dőlt el, hogy Ukrajna végre első nagyobb nemzetközi sikerét elérve ott lehet az Eb legjobb 16 együttese között. Mihail Fomenko együttese 3-1-es összesítéssel jutott túl a szlovéneken. Bár az ukrán labdarúgás a függetlenség elnyerése óta számos híres sztárral büszkélkedhetett, gondoljunk csak Andrij Sevcsenkóra, s ötször is szerepelt világbajnoki és Európa-bajnoki rájátszásban, az együttest a playoffok legnagyobb vesztesének is nevezhetnénk, mert mind az ötöt elbukta. Kicsit a szlovének ellen is rezgett a léc, a hazaiak ugyanis a 97. percig vezettek 1-0-ra, vagyis csak egy gólt kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz, de Jarmolenko ekkor egyenlített, s ezzel minden nyitott kérdés el is dőlt. Jarmolenko egyébként a lőtt gólok tekintetében második helyen áll Sevcsenko mögött az örökranglistán, 22 találatával. A mostani sikerben ő és a Sevilla félelmetes támadója, Konopljanka szerzett elévülhetetlen érdemeket.

Wales

Hiába a walesi a világ harmadik legrégebbi labdarúgó-válogatottja, még sosem szerepelt Eb-n, ráadásul vb-n is csak egyszer, 1958-ban vett részt. Pedig a szigetországi együttes olyan neves futballistákat adott már a világnak, mint a Liverpool-legenda Ian Rusht, a Manchester United kiválóságát, Mark Hughest, vagy a vörös ördögök másik klubikonját, Ryan Giggst. A klasszisok között a nemzeti hős – a Real Madridban nem mindig villogó – Gareth Bale lett, aki a walesi nemzeti csapatban mindig a legjobb formáját mutatja, az Eb-selejtező során hétszer is betalált. A walesiek kvalifikációjához kellett egy gyenge csoport is, melyben a kiemelkedően erős belgák mellett megkapták Boszniát, Izraelt, Ciprust és Andorrát. Az északiak erejét mutatja viszont, hogy sikerült begyűjteniük a legnagyobb skalpot: idegenben még gól nélküli döntetlent értek el, de Cardiffban már 1-0-s győzelmet aratattak Eden Hazardék ellen.

Fellélegezhet Gerardo Martino
Argentína megszerezte első győzelmét a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkön, így már csak két pont választja el a közvetlen továbbjutást jelentő negyedik helytől. Persze nagyon messze még a vége, hiszen magyar idő szerint kedden késő, és szerdán hajnalban még csak a 4. selejtező fordulót rendezték meg, s 18 játéknap alatt dől el, mely együttesek képviseltethetik magukat a 2018-as oroszországi vb-n.Gerardo Martino együtteséből továbbra is hiányzott a lábadozó Messi.
A Kolumbia elleni idegenbeli 1-0-s győzelem során az egyetlen találatot Biglia érte el a 19. percben. Martinón mindenesetre kisebb a nyomás, legalábbis márciusig, amikor Chile lesz a 2014-es brazíliai vb második helyezettjének ellenfele. Apropó Chile. Az idei Copa América győztese nagyon sima, 3-0-s vereséget szenvedett Uruguayban. Godin, Rolan és Cáceres talált a kapuba. Meglehetősen ideges volt a hangulat a chileieknél a vereség után, Alexis Sánchez szerint a hazaiak provokálták őket.
Douglas Costa, a Bayern München után a brazil válogatottban is egyre jobb formába lendül. A goal.com értékelése szerint ő volt a brazil-perui találkozó legjobbja, amelyen a hazaiak épp Costa, Renato Augusto és Filipe Luis találatával nyertek 3-0-ra. Az aranysárgák ezzel előléptek a 3. helyre. A listavezető Ecuador továbbra is megállíthatatlan: mind a négy meccsét megnyerte, ezúttal az utolsó helyezett Venezuela otthonából hozta el a három pontot.
Dél-amerikai vb-selejtezők, 4. forduló: Paraguay-Bolívia 2-1, Uruguay-Chile 3-0, Brazília-Peru 3-0, Kolumbia-Argentína 0-1, Venezuela-Ecuador 1-3.
Az élcsoport: 1. Ecuador 12, 2. Uruguay 9, 3. Brazília 7.