Fotókiállítással a Démétér Ház felújításáért

A csontvelő-átültetésen átesett, tartós orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és családjaik átmeneti otthonául szolgáló Démétér Ház működését és az ott gyógyuló betegek életét mutatja be Koszticsák Szilárdnak, az MTI fotóriporterének ma a Szent László Kórházban nyíló Ilyen a box című kiállítása. A tárlattal a Démétér Ház új szárnyának felújítására gyűjtenek.

A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást. Az csontvelő-átültetést követő két-három hetes sejtmentes időszakban a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, így a betegek gyakorlatilag immunrendszer nélkül élnek. Ezt az időszakot egy steril, elkülönítő boxban töltik. A kiállításon látható több mint 30 fekete-fehér képből álló sorozat ezt az átmeneti életet mutatja be.

A gyerekeknek a lábadozás időszakában a lassan erősödő immunrendszer miatt gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük, ezért a kórház területén lévő Démétér Házba költöznek, ahol otthonos körülmények között tanulhatnak, játszhatnak és lehetnek együtt szüleikkel, ami fontos lelki támaszt jelent a gyógyulásukhoz. Nemrég lehetőség nyílt a Démétér Ház bővítésére, de legalább 100 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a jelenleg romos állapotban lévő épület alkalmas legyen a családok és a transzplantáción átesett gyerekek rehabilitációjára. A kiállítást Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész nyitja meg ma a leendő új épületszárnyban. A fotóriporter tervei között szerepel a tárlat vándorkiállítássá alakítása.

Szerző
Frissítve: 2015.11.18. 20:38

Vér és leszámolás

Publikálás dátuma
2015.11.19. 06:45
Az akciófordulatok úgy felszaporodnak, hogy kiürül a meséből az emberi tartalom FORRÁS: FÓRUM HUNGARY
Véget ért a nagyszabású sci-fi-akció-kaland sorozat: Frances Lawrence rendezésében A kiválasztott II. című utolsó résszel befejeződött Az éhezők viadala trilógia végeérhetetlennek ható sorozata. A fontosabb szereplők maradtak, alighanem utolsó szerepében láthatjuk az amerikai film különleges tehetségét, Philip Seymour Hoffmant.

Nem az a baj, hogy két és fél kemény óra hosszáig húzza Frances Lawrence rendező a népszerű filmtrilógiától vett sötét hangulatú búcsút, hanem az, hogy a két és fél óra játékidőben alig van egy órányira érdemes történés. A többi valójában technikai trükkök nagyszabású mutogatása, ami egy idő után akkor is veszít érdekességéből, ha az Imex hatásfokozó formátumában bámulja az ember. Az éhezők viadala – A kiválasztott II. rész címmel látható búcsúdarab így az egész sorozat leggyengébb láncszeme lett. Csalódás.

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a sorozat attól volt érdekes, hogy a regény filmadaptációjában Lawrence-nek sikerült képileg is, tartalmában is Orwell totalitárius világát megidéznie. Az eddigi részekben töményen átélhetően volt jelen a fenyegetettség, a félelem, a kiszolgáltatottság, amiben a képzeletbeli Panem birodalom szürke masszává gyúrt tömegeit a totalitárius hatalomra törő Snow elnök teljesen az uralma alá gyűrte. Snow szerepében Donald Sutherland most is a nyájasan mosolygó tömeggyilkost adja, de a történet nem tesz mögé olyan történetet – azaz hatalmat, vagy megszállottságot -, hogy a félelmetessége ugyanúgy süvítsen a vászonról, ahogy tette korábban. A film hátborzongatóan időtlen világa ezúttal úgy oldódik fel puszta látványossággá a szokványos hollywoodi sci-ci akciófilmek hatásvadász mutatványai között, hogy a szem ugyan töltekezik, de az agy üres marad. És a lélek is. Az idegek pedig kevéssé feszülnek.

A korábbi részekben ugyanis, bármilyen meghökkentő volt is látni anno, olyan emberi emóciók kaptak helyet a fiatal főhősök történetében, amiktől emberi léptéket kaptak a sci-fire (vagy fantasyra?) hangolt események. Korábban volt mit érzékeltetnie például a kiemelkedően tehetséges Jennifer Lawrence-nek az ellenállók vezéralakjává felnövekedett Katniss szerepében. Azért is feltűnő, milyen egysíkúan komor képpel játssza végig ez az elragadóan meleg lelkű fiatal színésznő ezt a befejező részt. Mintha az a rossz közhely válna valóra, hogy egy hírneves mozgalmár, a lázadó ellenállók kikiáltott vezére már csak önmaga fontosságának halál komoly tudatában lépdelhet át a film veszélyzónáin, mindvégig a képzeletbeli piedesztálon maradva.

Katniss, a kedves kis Poszáta immár csak félelmetesnek és megállíthatatlannak akar látszani, és valljuk be, ez a megközelítés jóval egyoldalúbb, mintha a régebbi hús-vér harcos bátorságát látnánk benne viszont most is. Egy bátor vezér mindig unalmasabb a filmvásznon, mint aki az idealizált kép mögött van: a félelmet újra és újra legyűrő ember. A szürke, roncsolt ipari táj, a rideg környezet helyébe most a romba dőlt város kihalt tájai lépnek. A lázadók természetesen ezer veszélyen át, de végül sikeresen rohamozzák meg Snow elnök rezidenciáját, s a film a roham során kihasználja a komputeranimáció számos trükkös lehetőségét. Egy csomó látványosságot láttunk már korábbi nagyszabású kalandfilmben is, a mindent elöntő fekete olajtenger viszont új néznivalónak – és persze veszélyforrásnak – bizonyul, ám a földalatti sötét járatban támadó mutánsok serege olyan látványos, mint az akciófilmekben szokás.

Orwell víziója tehát, ami megemelte ezt a sorozatot, a búcsúfilmben átcsúszik teljesen köznapi akciózásba. A látványos veszélyek mutogatásával szemben a hatalmi téboly veszélyére, azaz a felmutatására nem sok energiát fektet a Lawrence rendező. Nagyobb lenne a tét a történetben, ha az egyik totális hatalom hanyatlásával párhuzamosan láthatóvá lenne, hogy növekszik a szemben álló félben a hatalom vágya a totális uralomra. Julianne Moore, a felkelők elnöke ráadásul tudná is érzékeltetni, hogyan is fejlődik ki egy új totalitárius hatalom utáni vágy. De csak pár szót ejt róla a film, megmondja, nem pedig mutatja. Mutatni inkább az akciók látványosságát hajlandó a film.

Meseszerű és szimpla érdekesség az a konfliktus is, amit Katniss és szerelmes viadaltársa, Peeta (Josh Hutscherson) kapcsolatára ró ki a történet. Minden marad a felszínen, ami ugyan olyan, mintha történne valami, de semmi olyasmi nem történik mégsem, ami mélyebben érintené a nézőt a puszta látványnál. Az akciófordulatok úgy felszaporodnak, hogy kiürül a meséből az emberi tartalom, amitől más lenne ez a film, mint a szokvány akciók. És amitől érdekesek voltak a korábbi részek.

Nincs mit csodálkozni, hogy a puszta látványosságként előadott leszámolási nagyjelenetben nem robban a nagynak szánt dráma, amikor Katniss végül mégis beváltja ígéretét, végez a diktátorral. Másként, mint ígérte, de ennek nincs következménye, ha csak a mindent rózsaszínbe burkoló happy endet nem vesszük annak. Azon meg eltűnődhetünk, hogy a két és fél órába igazán beleférhetett volna, hogy ha már ott van a kamerák előtt Philip Seymour Hoffmann, meg Woody Harrelson, a nekik adott pár jelentéktelen mondatnál tartalmasabb szerepet, eljátszani érdemes karaktert bízzon rájuk a film.

(Az éhezők viadala – A kiválasztott II. rész **)

Szerző

Halott a párizsi merénylet kitervelője?

Meghalt a párizsi merényletek főszervezőjeként emlegetett Abdelhamid Abaaoud értesült a Washinton Post hírszerzési forrásokra hivatkozva. Úgy tudni, a ma hajnali, Saint- Denis-ben végrehajtott rendőrségi akcióban halt meg - olvasható a Klubrádió honlapján.

Korábban az i-Télé francia hírtelevízió azt közölte, egy harmadik feltételezett merénylő holttestére bukkantak a törmelékek alatt a rendőrök abban a lakásban a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban, ahova reggel nagy erőkkel hatolt be a rendőrség.

A cikket itt olvashatja!

Szerző