bíróság;hűtlen kezelés;Fapál László;Juhász ferenc;

2015-11-19 20:10:00

Juhász Ferenc: abszurd döntés született

Teljesen abszurdnak tartom az ítéletet és nagyon sajnálom, hogy Magyarországon megszűnt a független bíróság - nyilatkozta lapunknak Juhász Ferenc. A volt honvédelmi minisztert két év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék, amit négy évre felfüggesztettek. Vádlott társát, Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkárát egy év börtönbüntetésre ítélték, amit a bíróság két év, tíz hónapra felfüggesztett, továbbá vagyonelkobzásban részesült. Mindkettejüket hűtlen kezelés vádjában találták bűnösnek.

Juhász szerint a mostani döntés tulajdonképpen tárgyalás nélkül, egy nyilvános ülésen született meg, ahol a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, felmentő ítéletét írták át. Az MSZP volt minisztere hangsúlyozta: politikai döntés áldozatai, a bíróság úgy dönt, ahogy éppen Orbán Viktor, vagy Polt Péter elvárja tőle. Juhász a Népszavának elmondta, hogy végig sem hallgatta az ítéletet, kivonult a tárgyalóteremből, és szerinte ezzel a döntésével a "bíróság jobban járt", mintha marad.

Ismert, Juhász Ferenc és Fapál László ellen a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügy. A vád szerint Fapál határozatlan időre bérbe vett, majd egy év elteltével, 2006 nyarán Juhász Ferenc egyedi döntése alapján 22 millióért jogellenesen megvásárolt egy 65 millió forint értékű 147 négyzetméteres lakást. A vádlottak az eljárás során tagadták a bűncselekmény elkövetését. Első fokon mindkettejüket felmentették, mert a bíróság szerint minden jogszerűen történt.

A pestisrácok.hu megkereste Helmeczy Lászlót, Juhász Ferenc védőjét aki elmondta, hogy véleménye szerint törvénysértő a döntés, hiszen a felmentés után példátlan, hogy az ügyben végül ilyen jogerős ítélet született. Az ügyvéd úgy fogalmazott, hogy harminc éves pályafutása alatt nem tapasztalt hasonlót. Juhász lapunknak hozzátette: természetesen élni kíván a fellebbezéssel és bízik abban, hogy újra igazságos döntés születik, ahogy az már első fokon is megtörtént.