Egy újabb szemléletes kifejezéssel lettünk gazdagabbak, hála a kedves vezetőnek, akinek figyelme mindenre kiterjed. Kedvenc rádiójának adott szokásos interjújában ugyanis csoda blablának nevezte azt az elképzelést, miszerint közös európai megoldásra lenne szükség az illegális bevándorlás ügyében. Csakhogy a fagyi néha visszanyal, így e minősítés másra is alkalmazható, mint amire kiötlője szánta. Például mindjárt az ő beszédére is.
Már nem először - és nyilván nem is utoljára - történik meg, hogy a nyilatkozó teljesen hülyének nézi a hallgatóságát. Ez persze nem csupán a miniszterelnökre jellemző, famulusai is gyakran követik. S az is igaz, hogy a hívek a legtöbbször beveszik a maszlagot, amivel rendszeresen etetik őket, ám - rossz lehet ezt konstatálni - a közönség nem csak belőlük áll. És akkor még nem említettük a nemzetközi közvéleményt, amely az utóbbi időben még kritikusabb a magyar megszólalókkal szemben - nem is ok nélkül.
Ezúttal is azt fejtegette ugyanis a kedves vezető, hogy az édes hazánkat körülvevő világnak úgy kellene táncolnia, ahogyan innen fütyülnek. Vagyis csak tessék ránk bízni, miképpen fékezzük meg az újkori népvándorlást. "Nemzetállami megoldásra" van szükség és ezért minden erőnkkel és eszközünkkel megakadályozzuk a kvótarendszert is. Még ha vesztésre is állok - mondta Orbán, majd gyorsan javította magát: áll az ország. Mindehhez járul, hogy szeretnénk (mi magyarok, mind, kivétel nélkül), ha hozzányúlnának az Európai Uniót létrehozó alapszerződéshez. Nyilván azért, hogy nekünk kedvező legyen.
Miközben pedig így kritizáljuk az Uniót, a vezetését, a tagállamokat, azért eszünk ágában sincs elszakadni a közös Európától. Hiszen tisztában vagyunk vele, hogy például a fokozódó terrorizmusnak, az európai, a modern értékek elleni támadásoknak csak együtt lehet gátat szabni. Továbbá: szükségünk van a schengeni rendszerre is, a határok közös védelmére. Ez elsőrendű gazdasági érdekünk, de persze politikai haszna is van. Rendszabályozzuk meg tehát a görögöket, akik felelősek azért, hogy a kontinenst elárasztották a menekültek - s itt Orbán ismét helyesbítette magát, mert rájött, hogy nem azt a szót használta, amit kellett volna - , tehát a bevándorlók. Arról ezúttal nem esett szó, de azért a háttérben ott van: nem nagyon szeretnénk elesni az uniós pénzektől, hiszen nélkülük aztán végleg befuccsolna az óriási léptekkel fejlődő magyar gazdaság.
Nagyjából így lehet összefoglalni az újabb miniszterelnök szózatot, amelyről azt azért nem lehet állítani, hogy zavaros ugyan, de van benne rendszer. Mert nincs. Az ugyanis a lázálom kategóriájába tartozik, hogy Magyarország mondhassa meg, miképpen működjön a közös Európa, s csak a magyar érdekeket vegyék figyelembe, amikor a nagyon is szükséges reformokat napirendre tűzik. Ezzel nyilvánvalóan tisztában van a magyar vezetés is, élén a magát mindenhatónak képzelő kedves vezetővel. Ha tehát mégis ez világlik ki egy interjúból, annak más oka nem lehet, mint a hőn szeretett magyar zemberek félrevezetése. És akkor már meg is érkeztünk a propagandához, aminek már egy egész minisztériuma is van, s egyre inkább eluralkodik. A kormányzást, az akut problémák megoldását is jól lehet helyettesíteni a kommunikációs trükkökkel, a plakát- és hirdetés-kampánnyal, amelyek célja, hogy elhitesse, Magyarország működik, sőt egyre jobban. Akkor is, ha ennek a fele sem igaz.
Így hát csak hála és köszönet illeti a kedves vezetőt, aki kimondta a minderre legjobban alkalmazható kifejezést: csoda blabla. De nem árt emlékezni rá: minden csoda három napig tart.
