Medgyessy a Magyar Időkben védte az Orbán-kormányt

Publikálás dátuma
2015.11.24. 10:42
Korábbi felvétel a volt miniszterelnökről. FOTÓ: Népszava
Medgyessy Péter a Magyar Időknek nyilatkozva védte meg az Orbán-kormányt, a korábbi szocialista miniszterelnök szerint ugyanis a korrupció szintje ma semmivel sem magasabb, mint volt a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején.

A kormánypárti lap arra a kérdésére, hogy vajon a korrupció ma szembeötlőbb módon van-e jelen a magyar közéletben, mint a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején, a korábbi miniszterelnök úgy fogalmazott, nehéz erre válaszolni, de most kétségtelenül és érezhetően a társadalmi érzékenységnek és a nemzetközi érdeklődésnek a homlokterébe került a magyarországi korrupció. "Azt semmiképp nem merném állítani, hogy a korrupció szintje ma, az Orbán-kormány időszakában magasabb lenne, mint korábban, illetve hogy maga a jelenség tapinthatóbb lenne, mint az előző kormányok idejében" – mondta a lapnak Medgyessy Péter.

A volt miniszterelnök úgy tűnik, nagyon jóban lett a kormánypárttal, nemrégiben például Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is kitüntette a keleti nyitásért.

Mint ismert, Medgyessy 2004. augusztus 19-ig volt Magyarország miniszterelnöke, bukása idején úgy nyilatkozott akkori koalíciós partneréről„Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, miközben néhány politikusának olyan erősek a személyes ambíciói, hogy azok kielégítése érdekében semmilyen árat nem talál túl soknak.” Noha az idézett nyilatkozat után az SZDSZ és az akkori ellenzék egyaránt többször arra kérte Medgyessyt, hogy tárja a nyilvánosság elé, pontosan mire gondolt, a volt miniszterelnök ezt azóta sem tette meg.

Szerző

Transzvesztita-showba csábítják a Sztárban sztár énekesét

Publikálás dátuma
2015.11.24. 09:57
A Sztárban sztár műsorában legutóbb Olivia Newton-Jonht alakította. Forrás: Facebook/Gáspár Laci
Transzszexuális előadóművésztől kapott ajánlatot Gáspár Laci, aki női szerepekben is remekel a Sztárban sztár című műsorban. Amanda Elstak nemcsak a saját show-jába hívta meg, hanem külföldi fellépéseket is szervezne neki - írja a Bors.

Az énekes a műsorban volt már Cher, Meghan Trainor, Whitney Houston, Donna Summer, Mel B, legutóbb pedig Olivia Newton-John is. Havas Henrik fejéből pattant ki a különös ötlet, hogy lehetne saját travishow-ja is, amivel a szakma hazai királynője, Amanda Elstak is egyetértett.

"Amit nőként csinál a színpadon, az elképesztő. A januári estem sztárvendége lehet, meghívom őt. A műsoraim fellépőinek csak kisebbik része transzszexuális, már a rajongók nagyobbik része is hetero. Laci előtt külföldön is fényes karrier állhat, hiszen kevés az olyan előadó, akinek tényleg van hangja is. Ő ebben verhetetlen. Lacinak minden lehetősége adott, hogy fényes karriert fusson be. Kint két számért kétszáz eurót, azaz hatvanezer forintot is megkaphat, és egy este nem egy fellépése lenne" – mondta Amanda.

A meghívásra Laci egyértelműen kijelentette:  akármilyen nagy összeget kínálnak, köszönöm, nem! "Semmi bajom velük, egyszer már meghívtak énekelni egy szilveszteri buliba, de nem lennék hiteles. Egy előadónak az a legfontosabb, hogy olyat csináljon, amit szeret. Csak úgy lesz hiteles, én pedig ezt annyira nem szeretném, inkább a saját dalaimat énekelném" - mondta az énekes a Borsnak.