terroristák;TEK;

2015-11-25 16:04:00

Bástya elvtárs félni akar?

A Brad Pitt-film fegyvereinek lefoglalása, a műegyetemi fürdőköpenyes Luke Skywalker lerohanása, az utcán egymásra lövő harcosok, a téves címen rohamozás óta a TEK finoman szólva sem a hitelesség szimbóluma. De a komolyságé semmiképp. Pedig most ismét valami nagyot gurított.

Kiadtuk a jelszót, hogy legyen magyar terrorista, és lett magyar terrorista! Nemá’, hogy Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni!

Mert igen, itt a védett vezetők testi épségét fenyegető bűnbandát derítettek fel – ha jól értem Hajdu tábornokot. Mert ő, és a főnöke azt szeretné, hogy így értsem.

Cége pedig valójában nem több, mint egy jól felpumpált felszámoló egység, amit azelőtt kommandóként ismertünk. (Plusz extra testőrség Orbánnak.)

Szóval lőni, robbantani akartak ezek az emberek, sőt bombagyárat is csináltak. (Mint Clodó – akinél Pintér Sándor állítólag nem vacsorázott, de legalábbis szándékosan nem…)

Mindez akkora összeesküvés, hogy négy elfogott ember közül maga az ügyészség is csak egy letartóztatását indítványozta, de azt is hiába. A dzsihád, a migráció meg szóba sem került.

Amikor már Polt Péter is csak megborzolja Hajdu tüsi haját, hogy jól van öcsi, de azért máskor ügyesebben… Nos, akkor – félek – nem beszélhetünk többről, mint politikai hasbaakasztásról.

Teljesíteni akartak a legények, de megint passzét szúrtak. Mondjuk így: kevesebb több lett volna. És nem lenne butaság, ha ebben igazat is mondanának.

Ja, és fokozni kell a nagy vezető védelmét. De akkor árulják el azt is, miért! Újabb amerikai filmet forgatnak Pesten?