Aranycsapat;Csányi Sándor;Magyar Labdarúgás Napja;Bozsik József;

2015-11-26 06:53:00

Elfogytak a nézők a magyar stadionokból

Az Aranycsapat 6:3-as londoni győzelmének évfordulóján tartott Magyar Labdarúgás Napja alkalmából rendezett ünnepségen a hazai szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor az NB I-es mérkőzések nézőszámának növelését nevezte az egyik legsürgetőbb feladatnak. 

A válogatott Európa-bajnoki kijutásával kapcsolatban ismét megjegyezte: jobban örül, hogy pótselejtezőn kellett kiharcolnia a továbblépést a csapatnak, mintha a csoportjából egyenesen kijutott volna. A kontinenstorna résztvevőinek megemelt létszámát emlegető "fanyalgóknak" azt üzente: logikus döntés volt a bővítés, hiszen az európai szövetség (UEFA) tagjainak száma még soha nem volt ilyen magas (54). „Elkövettünk néhány hibát, például kötelezővé tettük a szurkolói kártya használatát. Ez az én hibám. Meg akartak győzni, hogy ne tegyük, de ragaszkodtam hozzá. A biztonsághoz viszont továbbra is ragaszkodni fogunk, a vulgáris magatartást, az agressziót, a rasszizmust pedig nem toleráljuk” - magyarázta a sportági vezető.

A sportvezető elégedettségét fejezte ki az MLSZ-nek az infrastruktúra-fejlesztés, valamint az amatőr labdarúgás területén végzett munkája kapcsán. A közeljövő legsürgetőbb feladatai között említette az edzőképzés fejlesztését, és az NB I-es mérkőzések nézőszámának növelését, mert „gyakorlatilag elfogytak a nézők” a lelátókról, pedig szerinte a színvonal javult, ezért „érdemes kimenni ezekre a találkozókra”. Csányi végül köszöntötte, és az MLSZ, illetve az UEFA nevében megajándékozta Király Gábort, aki a Norvégia elleni pótselejtezős párharc visszavágóján játszotta 101. válogatott mérkőzését, ezzel beállította Bozsik József csúcsát.