élelmiszerbiztonság;kéknyelv;

2015-11-25 20:42:00

Kéknyelv betegség több megye kérődzőállományában

Kéknyelv betegség jelent meg Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megye kérődzőállományban, és új kitöréseket jelentettek Ausztriában és Szlovéniában - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága.

A megbetegedéseket a NÉBIH laboratóriuma kimutatta, az állategészségügyi hatóság az ország teljes területét egységesen védőkörzetté nyilvánította. Közölték továbbá, hogy bejelentés érkezett az Európai Unió Bizottságához az osztrák állategészségügyi hatóságtól három ausztriai, a szlovén állategészségügyi hatóságtól pedig egy szlovéniai, a magyar határ mellett lévő területen talált, 4-es szerotípus által okozott kéknyelv kitörésekről.

Az újonnan bejelentett hazai megállapítások miatt a korábban elrendelt védőkörzetet jelentősen módosítani kellett, így a kéknyelv betegség szempontjából Magyarország teljes területe védőkörzetnek minősül. Ez a változás a belföldi kereskedelem egyszerűsödését hozza magával, mivel az egységes védőkörzeten belül a fogékony állatok szállítása enyhébb feltételek mellett lehetséges, mint a különböző állategészségügyi státuszú védőkörzet és megfigyelési körzet esetén.