Nincs pénz ügyeletre

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elvárja, hogy az új gyógyszertári ügyeleti rendszer meghatározása után az állam térítse meg a vállalkozó patikusok ezzel kapcsolatos kiadásainak egy részét. 

A kamara elnöke kijelentette, a szakma kifogásolja, hogy a kompenzáció rögzítése kimaradt az egészségügyi tárgyú törvények parlament előtt lévő módosító csomagjából, de bíznak benne, hogy a várhatóan jövő év elején a megjelenő végrehajtási rendeletekbe már bekerül ez a részlet is, mert ma nincs Magyarországon olyan gyógyszertár, amely ügyeleti időben ne veszteségesen működne.

Hankó Zoltán nemrég a Népszavának úgy fogalmazott: az eddigi rendszerben csaknem 2 milliárd forintos állami támogatás kellene a munkadíjak és rezsiköltségek teljes kompenzálására, ha módosul az ügyeleti beosztás, ennél kevesebb lehet a kiadás. A gyógyszertári ügyeleti rendszer átalakításáról még áprilisban kezdődtek tárgyalások a kamara és az egészségügyi államtitkárság között, mert a gyógyszerészek szerint a jelenleginél kevesebb patika is el tudná látni ezt a munkát. Az elfogadott 2016-os költségvetésben még nem szerepel egyetlen fillér sem az ügyeletek finanszírozására. A MGYK vezetői ezért nemcsak az ágazat felelőseivel akarnak tárgyalni, hanem a nemzetgazdasági tárcával is.

Szerző

Ez a rendszer „rezsim”

Publikálás dátuma
2015.11.27. 06:07
A konferencia megnyitója FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Orbán Viktor „illiberális” rendszerét nevezhetnénk akár rezsimnek is, mivel magában hordozza az instabilitás lehetőségét – mondta Böcskei Balázs a 25 éves Politikatörténeti Alapítvány és a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének „A mai magyar valóság az elmúlt negyed század tükrében” című tegnapi konferenciáján.

A politikai elemző előadásában kifejtette, hogy Orbán rendszere javíthatatlan hibákat tartalmaz, és a kormány a konfliktusait jellemzően egyszeri döntésekkel oldja meg. Emellett elutasítja azt, hogy vannak politikai normák, melyek szerint működnie kell. Böcskei szerint a Fidesz-kabinetnek nincs konkrét irányelve, hanem úgynevezett „magyarság managementet” folytat. Az illiberális rendszer meghaladta a jobb- és baloldalsági felfogást, a népet inkább az „elit” (IMF, posztkommunista elit) ellen hangolja. Az elemző kifejtette, szerinte a poszt-Orbáni korszak demokráciafelfogása nem a ’90-es évekére fog hasonlítani, hanem a jóval kiábrándultabb, 2010 utáni világéra. A konferencián Scheiring Gábor volt parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a Freedom House adatai szerint a magyar demokrácia minősége 2006 óta masszív zuhanásba kezdett – főként 2010 után –, és már közelíti a kelet-európai országok szintjét. Az elemző kifejtette azt is, hogy a magyar baloldalból - illetve a valamelyest a demokráciából is -, a gazdasági válság hatására ábrándultak ki a választók.

Szerző

Farkas Flórián „megy a lecsóba”?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter erősen bírálta szerdán, a parlament európai ügyek bizottságának ülésén, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) korábbi vezetőjét, a fideszes Farkas Flóriánt. Ismert, az ORÖ hatalmas kormányzati és uniós támogatásban részesült a romák felzárkóztatási programjainak finanszírozására, azonban a pénz jelentős részét csekély ellenőrzés mellett értelmetlen programokra költötték, az ORÖ egyes intézményei eközben fizetésképtelenné is váltak.

A Jobbik kérdésére fakadt ki először Lázár János, aki szerint azok, akik Farkashoz hasonlóan felelőtlenül használják fel a roma közösség forrásait, szétbombázzák a források hiteles elköltését is. Később maga Farkas is megjelent az ülésen, Lázár ekkor is kitért Farkas szerepére, egyenesen neki célozva egyik válaszát. "Itt minden állami vezetés az elmúlt tizenegynéhány esztendőben próbált lehetőséget teremteni a roma közösség számára. Sajnos, volt olyan tapasztalatom nem egy esetben, hogy a roma vezetőkön is múlott, hogy egy program sikeres, vagy sikertelen lett. És az a meggyőződésem, hogy ebben a felelősség nem csak a kormányzaté, hanem a roma vezetőké is” - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV beszámolója szerint. A Jobbik tegnap már arra is felszólította Orbán Viktor kormányfőt, hogy távolítsa el a közéletből Farkast. Lázárnak még egy megjegyzése volt a végig szótlanul ülő politikushoz, miszerint aki ilyen hibát követ el, annak a karrierje "megy a lecsóba". Amint lapunk is beszámolt róla, Lázár korábban arra a kérdésre, elveszett-e a bizalom az ORÖ iránt, egy októberi Kormányinfón úgy reagált, a rendőrségnek veszett el a bizalma, rendészeti kérdésről van szó.

Szerző