Terroristákat fogtak el Afrikában

Maliban tovább tart a széleskörű nyomozás a múlt heti terrorakció tettesei után. Pénteken a főváros, Bamako egyik előkelő szállodájában, a Hotel Radisson Blu-ban mintegy 170 embert ejtettek túszul szélsőséges muzulmán fegyveresek, a rendőrség sok órás patthelyzet után végül megrohamozta a színhelyet, megölt két terroristát és kiszabadította a foglyokat. 

Tegnap a mali hatóságok nyilvánosságra hozták, hogy két újabb gyanúsítottat fogtak el, ám nevüket nem tették közzé.

A terrormerénylet évek óta a legsúlyosabb incidens volt a nyugat-afrikai országban, ahol a legutóbbi, iszlám hatalomátvétellel fenyegető krízist csak francia katonai beavatkozással sikerült elhárítani. Azóta az egykori gyarmatartó alakulatain kívül 10 ezernyi ENSZ-kéksisakos igyekszik fenntartani a nyugalmat, ám a jelek szerint mérsékelt eredménnyel. A múlt heti túszejtést három terrorszervezet, az al-Kaida helyi szárnya, valamint az al-Mourabitoun és a Messina Felszabadítási Front nevű szervezet is magára vállalta.

A szállodabeli támadásban hat orosz, három kínai és egy amerikai vendég halt meg, s a lappangó feszültség továbbra is jól érzékelhető. Az Egyesült Államok nagykövetsége például arra intette az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el az éttermeket, bárokat és a forgalmasabb bevásárlóközpontokat. Éjszakánként rendszeresek a fegyveres járőrözések, s Németország bejelentette: kész 650 főt Maliba küldeni az ENSZ-alakulatok létszámának emelése céljából.

Szerző
Témák
Mali terroristák

Ő lett a Pető András Főiskola rektora

Kinevezték Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea konduktort, főiskolai tanárt a Pető András Főiskola rektorának - közölte az intézmény csütörtökön.

  A közlemény szerint az új rektort pályázat útján nyerte el a Pető-módszeren alapuló intézmény vezetését három évre.

Szerző
Témák
rektor

Ő lett a Pető András Főiskola rektora

Kinevezték Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea konduktort, főiskolai tanárt a Pető András Főiskola rektorának - közölte az intézmény csütörtökön.

  A közlemény szerint az új rektort pályázat útján nyerte el a Pető-módszeren alapuló intézmény vezetését három évre.

Szerző
Témák
rektor