Erdőben gyűjtögető terroristák

Ráijesztett az országra a Terrorelhárítási Központ, amikor múlt vasárnap bejelentette, hogy elfogott négy, már korábban a látóterébe került, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező és szélsőséges nézeteket valló férfit, akiknek az autójában kisebb fegyverarzenált, valamint robbanóanyagokat, lakásukban pedig „bombalabort” talált. A TEK főigazgatója médiaszerte drámai hangsúllyal nyilatkozott a letartóztatottak lehetséges céljairól, nem tartva kizártnak azt sem, hogy védett személyek ellen terveztek akciókat. Azt ugyan nem állította, hogy dzsihádistákat vettek őrizetbe; mindenesetre, ha létezik olyan paradoxon, hogy egyértelmű sejtetés, hát ez a tájékoztató bizonnyal az volt. Mert ahhoz képest, hogy a nyomozás még nyilvánvalóan nem zárult le, Hajdu János meglepően sok mindent kifecsegett az ügyről - noha az ilyesféle sietség a nemzetközi gyakorlatban igencsak szokatlan.

Két nap elteltével aztán a Fővárosi Törvényszék közleményéből a nyilvánosság meglepve értesülhetett, hogy már az eljáró ügyész is csupán egyetlen ember előzetes letartóztatását kérte, a bíróság pedig még ennek az indítványnak sem adott helyt, és döntése értelmében mind a négy gyanúsított szabadlábon védekezhet. Mire a sajtó teljes joggal a TEK kapitális baklövéseként értékelte a váratlan fejleményt, hiszen merő képtelenség, hogy Magyarországon, ahol lassan már a szabálysértőket is rabosítják, éppen egy megalapozottan feltételezett terrorista szervezkedés résztvevőit ne tartanák rács mögött letartóztatásuk első percétől. Miután ez mégsem történt meg, erre csak az lehet az egyetlen magyarázat, amit egyébként a törvényszék világosan meg is fogalmazott: nincs rá semmi bizonyíték, hogy az előállított fiatalemberek – akik a világháborús relikviák hobbigyűjtőiként a Veszprém környéki erdőkben ásták ki a náluk lefoglalt fegyvereket – bárkit is veszélyeztettek volna. A „nemzetközi kapcsolatról” kiderült, hogy ketten valóban Felvidékiek, a bombagyárról pedig szó sem esett.

Mármost, ha mindez így igaz, akkor a TEK korábbi előadásából jószerével semmi sem. Mert elképzelhetetlen, hogy a terrorelhárítók ennyire „benézték” az ő – úgymond – látókörükbe került fiatalok kilétét, és a hetven évvel ezelőtti fegyvereket meg gránátokat összetévesztették a ma használatos eszközökkel. De ha a TEK emberei netán bármiben bizonytalanok voltak, akkor miért nem várták meg a hitelt érdemlő szakértői véleményt? Miért állt Hajdu dandártábornok addig a kamerák és mikrofonok elé, amíg nem tudott biztos állításokat tenni, illetve miért nem csak két nappal később, már a Fővárosi Törvényszék döntésének ismeretében fordult a nyilvánossághoz? Arról nem is szólva, hogy e hét kedden még a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt is fenntartotta a sajtóval már közölt információit.

Aztán szerda este – miután a nyilvánosság fórumain már javában tárgyalták a TEK párját ritkító blamázsát – Hajdu tábornok egy tévéhíradóban méltatlankodva magyarázta, egyebek között poroltóba töltött robbanóanyagra is rábukkantak az állítólagos hobbistáknál, márpedig ilyen szerkezeteket mások már használtak külföldi merényletekben. Ez a legújabb közlés azonban csak további kérdéseket vet fel – mindenekelőtt persze azt, hogy vajon a bíróság milyen szakvélemények alapján ítélte veszélytelennek a lefoglalt tárgyakat és robbanóanyagokat? Mert ha Hajdu János kijelentése helytálló, akkor viszont a törvényszék döntése érthetetlen. A Fővárosi Törvényszék tehát jól tenné, ha mihamarabb nyilvánosságra hozná, hogy határozatában milyen szakértői anyagokat vett figyelembe, illetve miért nem tekintette bizonyítottnak a gyanúsítottak ártó szándékát. Amennyiben a törvényszék döntése megalapozott, az egyben azt jelenti, hogy Hajdu ismét valótlanul próbált hamis látszatot kelteni, amikor mindenre elszánt, potenciális robbantókra utalt.

Mondani sem kell, akár a TEK, akár a bíróság bizonyul felelőtlennek, egyik verzió rosszabb, mint a másik. Éppen ezért mindkét szervezetnek kötelessége tiszta vizet önteni a pohárba. Rossz belegondolni, hogy egy bíróság netán indokolatlanul helyez szabadlábra terrorakciókra készülő embereket, és épp így megengedhetetlen volna, ha a védelmünkre hivatott elitegység bizonyíték nélkül vegzálna amúgy békés állampolgárokat. Különösen kényes kérdés, hogy a TEK irányítója vajon nem azért rohant-e olyannyira előre a média tájékoztatásával, mert szeretett volna ráerősíteni a kormány hivatalos propagandájára, amely szerint a migrációs hullám magával hozza a terroristákat is? Hajdu ugyan nem fogalmazott határozottan, de kétségkívül mindent megtett azért, hogy bejelentésének ez legyen a legkézenfekvőbb értelmezése – ami már önmagában is megkérdőjelezi a tábornok vezetői alkalmasságát.

Viselkedése nem csak szakmai szempontból aggályos; mostani nyilatkozatai mögött azért is gyanítható a politikai megrendelés, mert éppen olyankor látszik kreálni valamiféle homályos bizonyítékot a miniszterelnök kedvelt teóriájára, amikor Orbán Viktor nézeteit egymás után ítélik el a számottevő európai politikusok. Az utóbbi néhány napon belül Jean-Claude Juncker, az unió Bizottságának elnöke, majd Martin Weber, a konzervatív európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője, aztán a német kancellár és a francia elnök emelt szót a menekülők és a terroristák összemosása ellen.

És ebben a társaságban Orbán akkor is magára marad, ha Hajdú tábornok mellette áll.