tüntetés;Szíria;légicsapás;

2015-11-29 11:06:00

Ezrek tüntettek a szíriai légicsapások ellen

Több ezren tüntettek szombaton Londonban a szíriai brit légicsapások megindításának terve ellen. A békés megmozduláson mintegy négyezren vettek részt, bár a szervezők legalább nyolcezer tüntetőre számítottak. David Cameron brit miniszterelnök várhatóan jövő héten újra szavazásra teszi fel a kérdést az alsóházban. 

Több ezren tüntettek szombaton Londonban a szíriai brit légicsapások megindításának terve ellen. A békés megmozduláson mintegy négyezren vettek részt, bár a szervezők legalább nyolcezer tüntetőre számítottak. David Cameron brit miniszterelnök várhatóan jövő héten újra szavazásra teszi fel a kérdést az alsóházban. A tiltakozást a még 2001-ben létrehozott háborúellenes csoport, a „Stop the War Coalition” szervezte. A tory kormányfő csütörtökön nagy beszédben győzködte a honatyákat, hogy London nem maradhat ki az Iszlám Állammal szemben fellépő nemzetközi koalícióból.

A konzervatívok arra számítanak, hogy az ellenzéki Munkáspárt képviselőinek egy részét is maguk mellé tudják állítani. Jeremy Corbyn, a Labour új vezetője azonban levélben közölte pártja képviselőivel, hogy nem tudja támogatni a szíriai brit katonai fellépést, igaz, a Labour belső megosztottságára utal, hogy a munkáspárti árnyékkormányból a levél nyomán többen lemondással fenyegetőztek.

A Downing Street 10-nél, vagyis a miniszterelnöki rezidenciánál tartott szombati tiltakozó megmozdulás szónokai között volt Diane Abbott, a Labour egyik árnyékminisztere is, aki Corbyn szövetségesének számít a munkáspárti frakcióban. Abbott a The Guardian beszámolója szerint hangsúlyozta: a bombázás nem teszi biztonságosabbá Szíriát, ahogyan az iraki légicsapások sem erősítették a biztonságot Irakban.