6.oldal;blognéző;Quaestor;érdektelenség;

2015-11-30 07:20:00

Quaestor, teljes érdektelenség

Márciusban hatalmas volt a felzúdulás, mégis csak 200 milliárd forint tűnt el (ez 20 ezer lakás, egy teljes város). Ráadásul az állam is tartott ott pénzt (amit sikerült időben kimenteni). Akkora volt a vihar, hogy ígéretet tettek a kárpótlásra, elismerve valamelyest, hogy az állam, mint ellenőrző hatóság, nem tette a dolgát. Amikor azt hallották az emberek, hogy júliusra befejeződik a kártalanítás, akkor megnyugodtak kedélyek. A kár körülbelül harmadát ki is fizették. Már ekkor sokakban felébredt a gyanú, hogy mi lesz a másik két harmaddal. Semmi. Rogán másra mutogat "a bankok elérték a céljukat, az általános kártalanítást gyakorlatilag eltörölték". Úgy néz ki bejön a kormány számítása. Ők a megmentők, a bankok a hibásak. Nem is törik magukat, hogy rendezzék a helyzetet, mert már elült a vihar. Már unják az emberek a Quaestoror híreket, sokan elkönyvelték, hogy őket már kárpótolták (oszd meg és uralkodj). MSZP, Jobbik, DK, egyik se hallatja a hangját. A médiában még nagyobb a csönd. (...) Így tűnik el 200 milliárd 2015-ben. Felelős persze nincs. Tarsolyt is csak nagy duzzogva tartoztatták le. A nyomozásról nem tudni semmit, nem fog kiderülni semmi. Bármekkora is a disznóság, ügyes taktikázással és kommunikációval mindent el lehet simítani.