Brüsszel túléli a félelmet

Az érthető szorongás ellenére tanulságos volt végigélnem az úgynevezett legmagasabb szintű terrorkészültséget Brüsszelben. A „négyes fokozatú” készültség november 20-án, péntek éjjel kezdődött, és a múlt hét elején fokozatosan erodálódott. Az első két napon a hétvége és a bőrig hatoló eső miatt az emberek többsége otthon maradt, bár a belvárosban mindig akadnak sétálók, így a sörözőkben is ültek vendégek. Hétfőn a napsütés és az iskolai szünet sok családot a parkokba csalt. Kedd este óriási dugó alakult ki amiatt, hogy a metró még zárva volt, de az emberek már elmentek dolgozni, ügyeiket intézni, esetleg kiutaztak a biztonságosabb vidékre. Szerdán aztán megindult a metró, s az élet nagyjából visszatért a normális kerékvágásba, miközben hivatalosan még a legmagasabb készültség volt érvényben.

Nem vagyok biztonságpolitikai szakértő, de azt hiszem, hogy ez elég rossz stratégia. Ha a fenyegetés valóban halálosan komoly, akkor kemény kézzel fent is kell tartani. Ha nem olyan halálosan komoly, inkább csak a hatóságok demonstrációja saját felkészültségük bizonyítására, akkor nem szabadna megvárni, hogy a lakosság egyszerűen túllépjen rajta.

Mint ahogy lassan kiszivárgott, a készültség fő oka az volt, hogy a párizsi vérengzésben közreműködő Salah Abdeslam és egy társa Belgiumban bujkál. Salah és társai régen rajta voltak a gyanús dzsihadisták listáján, nevük és radikalizmusuk ismert volt a belga hatóságok előtt, de azok nem tettek semmit megfékezésükre. Vannak, akik ebben választási szempontokat is belelátnak. Brüsszel egyes kerületeiben nem lehet politikai karriert felépíteni a muszlim lakosság támogatása nélkül. De van egy általánosabb ok is. Az ártatlanság vélelmének, az állampolgári jogok feltétlen tiszteletének szelleme nem engedi meg, hogy konkrét vád nélkül, csak a gyanú alapján eljárjanak valaki ellen. Igen, így viszont milliónyi ember állampolgári jogait korlátozták több napra, megrendítve a demokrácia normális működését. Nehéz dilemma ez, keskeny a palló az ártatlanság vélelme és egy város, esetleg egy egész ország életének megbénítása között. Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi kezelési mód nem működik, és ha a demokraták nem találnak ki hatékonyabb, a terrorista veszélyt célzottan kezelő megoldást, akkor a szélsőjobboldal receptje egyre népszerűbb lesz.

Az első napokban elszomorító volt olvasnom a magyar média brüsszeli tudósításait. Ezekből egy borzalmas világvége-hangulat rajzolódott ki, ahogy az egyik hírportál írta, a brüsszeliek a lakásukba zárva rettegnek, minden bezárt, kiürült a város. A terroristáknak valóban ez a céljuk, megbénítani az európai civilizáció normális működését. De a felelős újságírás nem merülhet ki a rettegés minél vadabb ábrázolásában. Ráadásul sok tényszerű tévedés is akadt, elsősorban a hírportálok tudósításaiban. A karácsonyi vásár el sem kezdődött, így nem a terror miatt nem nyitott ki, hanem azért, mert még nem köszöntött be az Advent. A vonatok egy része sem indult el Brüsszelből, valóban, de azért nem, mert a vallon vasutasok előre bejelentett sztrájkot tartottak. És mivel minden nap végigbicikliztem a városon, tanúsíthatom, hogy az emberek egészséges ösztöne alapszinten, de működtette a várost. Nem a hírportáloknál dolgozó, a minél több „klikkelésre” hajtó kollégákat akarom bántani, hanem a felelős és tudatos szerkesztés hiányát jelzem.

Félő belegondolni, hogy mit tennének hasonló esetben egy magyarországi terrortámadás, vagy az arra hivatkozó kormányzati akciók esetén. Ha a brüsszeli receptet követve csak a rettegést növelnék a szenzációhajhász anyagaikkal, akkor ezzel vagy a terroristákat, vagy a szabadságjogokat a terror ürügyén korlátozó kormányzatot segítenék.

Ez természetesen nem csak a napi tudósításokat gyártók felelőssége. A progresszív közvélemény formálóinak és a demokratikus pártok vezetőinek is fel kellene készülniük arra, hogy adott esetben egyik óráról a másikra rendkívüli helyzet alakul ki Magyarországon. A menekültválság sajnos bebizonyította, hogy a régi receptek nem működnek, az élet felülírja azokat a szép elveket, amelyeket a demokratikus ellenzék (megannyi nyugat-európai politikussal együtt) jóhiszeműen képviselt. Ez nálunk a Fidesz-kormánynak, másutt a nyíltan szélsőjobboldali erőknek kedvezett. Érdemes lenne higgadtan végiggondolni, miért történhetett ez meg. Belátva például azt, hogy más egy jogvédő civil szervezet, és más egy ellenzéki politikai párt szerepe. Az előbbinek radikálisan képviselnie kell egy abszolút mércét, az utóbbinak olyan kompromisszumra kell törekednie, amely az adott körülmények között még humánus. Józan ésszel belegondolva súlyos hiba volt mereven ragaszkodni egy olyan állításhoz is, hogy a menekültválság és a terrorizmus között soha, semmilyen összefüggés sincs.

De a múlton való kesergés helyett bölcsebb lenne kidolgozni egy olyan forgatókönyvet, amellyel a független média és a demokratikus ellenzék higgadtan reagálni tud mind egy esetleges terrortámadásra, mind a szabadságjogoknak a terrorveszéllyel magyarázott korlátozására.