MSZP;polgármester;Salgótarján;halálozás;Dóra Ottó;

2015-12-01 06:10:00

Dóra Ottó emlékére

Döbbenet, hogy ez az élettel teli ember nincs többé. Dóra Ottó halálhírét kommentálta így a Facebookon Lamperth Mónika volt szocialista miniszter. 

Salgótarján szocialista polgármestere ugyanis rövid, ám súlyos betegség után, 53 évesen vasárnap elhunyt. Szombaton még üzent a város lakóinak. Közösségi oldalán arról írt, betegsége nem engedi, hogy a salgótarjániakkal közösen gyújtsa meg az első adventi gyertyát, de békés, meghitt, szeretetteljes készülődést kívánt az ünnepekre. Másnap este a városháza előtt már a polgármester emlékére gyújtottak mécseseket a helyiek.

A város érdekében jó kapcsolatot szeretne kialakítani a kormánnyal. Dóra erről tavaly beszélt lapunknak azt követően, hogy végre hivatalossá vált, megnyerte az önkormányzati választást és elfoglalhatja a polgármesteri széket. Fideszes elődje, Székyné Sztrémi Melinda bár veszített, nem akart posztjáról távozni, ezért a szavazatok újraszámlálását és új választás kiírását kérte a helyi választási bizottságtól. Dóra akkor arra kérte a helyi Fideszt, fogadja el és viselje méltósággal a salgótarjáni vereséget, mert a város előtt álló feladatok ezt követelik meg minden felelős közszereplőtől. A polgármester abszurdnak tartotta elődje vádjait, mindent tételesen visszautasított, ám számára nem is ez a csatározás volt a legbántóbb, sokkal inkább azért aggódott, hogy az elhúzódó vita miatt nem lesz időben költségvetése a városnak. "Nincs bal- és jobboldali diák, beteg vagy probléma, csak salgótarjáni közös feladatok vannak" - fogalmazott akkor a Népszavának azt ígérve, véget vet a megosztottságnak Salgótarjánban, ahol tavaly ősszel a baloldali pártok, a helyi civilekkel közösen a tíz választókörzetből hetet megnyertek, míg a Fidesz három egyéni mandátumot szerzett.

A baloldal egyébként már 2010-ben is Dórát indította, akkor szoros versenyben Székyné győzött. Az elhunyt polgármester korábban, 1998-tól a Nógrád Megyei Közgyűlés tagjaként, majd a 2002-es önkormányzati választást követően a megyei Közgyűlés elnökeként dolgozott. 2006 őszétől a salgótarjáni önkormányzat MSZP-frakcióvezetője volt. A városháza a közleményben úgy fogalmazott: Dóra Ottó egész életét és munkásságát szeretett városának, Salgótarján fejlődésének és lakosságának szentelte. Mindenki polgármestere szeretett volna lenni. Az elkezdett munka befejezésében csak a betegség gátolhatta meg. A munka- és párttársak sorában Hajdúdorog MSZP-s polgármestere, Csige Tamás vasárnap szintén a döbbenetének adott hangot, amikor úgy búcsúzott elhunyt kollégájától: "Nem tetszik! Nem tudom elhinni! Nagyon fogsz hiányozni! Nagyon jó barát, és nagyon jó ember voltál! Nyugodj békében!"

Dóra Ottót Salgótarján önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.