Tömeges kirúgás, drasztikus bércsökkentés az MTVA-nál

Publikálás dátuma
2015.12.02. 17:37
Korábbi felvétel. FOTÓ: Népszava
A hirado.hu szerkesztői közül három embernek mondott fel úgy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), hogy jelezték, másnap már nem is kell bemenniük dolgozni, és az MTI-től is hasonló módon küldtek el munkatársakat - tudta meg a Magyar Nemzet. 

A lap szerint azoknak, akik maradtak, jelentősen csökkentették a fizetését: ők bruttó 700 ezer forint helyett a jövőben bruttó 280 ezer forintot vihetnek haza havonta. A leépítés a dolgozókat is meglepte, ugyanis az elbocsátott szakemberek munkájával nem voltak minőségi problémák - állították MTVA-s források.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy november végén csoportos, 129 embert érintő létszámleépítést jelentettek be az MTVA-nál. A Népszabadság szerint, 9 vezető, 92 ügyintéző, 22 ügyviteli alkalmazott, s hat fizikai foglalkozású dolgozó elküldését tervezik. A döntést januárban közlik az érintettekkel.

Szerző

Polt kimondta, amit már sejtettünk

Publikálás dátuma
2015.12.02. 17:12
Korábbi felvétel Polt Péterről. FOTÓ: Népszava
A legfőbb ügyész Tóth Bertalan szocialista képviselő kérdésére válaszolva írta meg, amit már mindenki sejtett Quaestor-ügyben - olvasható a 444.hu-n.

"A rendelkezésre álló adatok alapján az azonban már tisztázást nyert, hogy az ügyben szereplő egyik terhelt a cégcsoporthoz befolyt vagyonból hosszabb időn keresztül, több részletben, nagy összegű készpénzt tulajdonított el, mellyel kapcsolatban vagyon elleni bűncselekmény megalapozott gyanújának a közlésére is sor került .

A Quaestor cégcsoportból bűncselekmény révén kivont vagyon felkutatása változatlanul folyamatban van, ennek keretében a más államok hatóságaihoz intézett megkeresések révén az esetlegesen külföldre juttatott vagyon felkutatása és kényszerintézkedés alá vonás a érdekében az eljáró hatóságok a szükséges intézkedéseket megteszik" - írta Polt Péter.

Legutóbb november elején tüntettek a Quaestor-károsultak a parlament épülete előttQuaestor-törvény betartásáért harcoló civil demonstráció célja az volt, hogy felhívják a kormányzat és a társadalom figyelmét a Quaestor Károsultak törvénytelen eljárás miatti súlyos helyzetére. Az MSZP "pofátlan hazugságnak" tartja, hogy 98 százalékát kártalanították a károsultaknak, és azt követeli, hogy a Fidesz támogassa a készfizető kezesség Quastor-törvénybe történő beemelését. A DK felszólította a kormányt, hogy kerítse elő az eltűnt pénzeket.

A teljes - 32 millió forintig történő - kártalanítás elkezdését sürgették október 16-án több vidéki nagyvárosban a Quaestor-károsultak. Így Győrben, Debrecenben, Veszprémben, Szegeden tartottak forgalomlassító demonstrációt és úgynevezett "Quaestor-sétát".