Richter Gedeon Nyrt;Aranyanyu Díj;Rácz Zsuzsa;

2015-12-03 06:14:00

Akik erőt adnak

Kilenc nő vehette át a napokban Richter Aranyanyu-díjat. Az egészségügyi dolgozók, orvosnők és pedagógusok mellett 2015-ben első ízben a szociális területen dolgozó nőket is díjazták.

Az idén ötéves Richter Aranyanyu-díj az egyetlen olyan hazai kezdeményezés, amelynek célja a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének növelése. Nők végzik a legnagyobb közösségi és egyéni felelősséggel járó munkák jelentős részét – tanítanak, betegeket ápolnak, időseket, elesetteket, gyerekeket gondoznak, gyógyítanak – a háttérben maradva övék az a felbecsülhetetlen értékű munka, melyért egyre kevesebb anyagi és erkölcsi elismerésben részesülnek.

A díj alapítói, Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. azért hozták létre az elismerést, hogy láthatóvá tegyék az oktatásban, egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nőket és munkájukat. A jubileumi évben a Ridikül Magazin különdíjával együtt már kilenc nő vehette át a Richter Aranyanyu-díjat. Az egészségügyi dolgozók, orvosnők és pedagógusok mellett 2015-ben első ízben a szociális területen dolgozó nőket is díjazták. Olyan súlyos és megoldásra váró társadalmi problémák kaptak figyelmet a díjazottakon keresztül, mint a romák integrációja vagy a drogprobléma kezelése.

A díj mára igazi sikertörténet lett, évről-évre több száz jelölés érkezik, tízezrek adják le szavazataikat. A zsűri idén, a szociális területen dolgozó nők kategóriájának bevezetésével, 16 jelöltet juttatott a döntőbe. Minden kategóriában egy zsűri és egy közönségdíjat adtak át. A döntőbe került jelöltekről kisfilm készült, a nagyközönség ez alapján ismerte meg őket, és adta le szavazatát. Idén csaknem 13 000 szavazat érkezett.

Közönségdíjazottak

Az orvos kategória győztese Katona Renáta, aki a szegedi klinikán dolgozik szülész-nőgyógyászként, speciális szakterülete a meddőség kezelése. A pedagógus kategóriában Varga Diána agykontroll oktatót díjazták. Az általa alkalmazott módszer segíti a gyerekeket, hogy bízzanak magukban, jobb eredményeket érjenek el és kiegyensúlyozott, elégedett fiatalokká váljanak.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória díjazottja Gitidiszné Gyetván Krisztina dúla, babamasszázs oktató lett. Az ő közreműködésével létrehozott és bárhol könnyen kialakítható bababarát helyekkel segíti az anyákat, hogy együtt lehessenek, és ne érezzék magukat elszigetelve az anyaságuk miatt.

A szociális területen dolgozó kategória győztese Tóthné Perei Márta, nevelőszülő. Őt legnagyobb lánya jelölte a díjra, mert testvéreivel így szeretnék kifejezni azt a hálát, amit "Mami" iránt éreznek. Márta élete óriásit fordult, mikor magához vette testvére tragikus körülmények között árván maradt öt gyermekét.

Zsűri által díjazottak

Az orvos kategóriában Fórizs Éva felnőtt és gyermek pszichiáter, addiktológus szakorvos vehette át díjat, aki szenvedélybetegekkel foglalkozik. Tanít a Rabbiképzőn felekezeti szociális munkásokat és a Semmelweis Egyetemen addiktológiai konzultánsokat. Józsefvárosban a függő és szerhasználó kismamákat segítő Józan Babák klubban önkéntesként dolgozik, és több mint 12 éve segítője az állami gondozott fiataloknak is.

A pedagógus kategóriában a díjazott Furugh Switzer, a kanadai-perzsa származású szociológus és tanár lett. Furugh 20 éve él Magyarországon, a hátrányból induló roma gyerekek beilleszkedésén dolgozik. Az általa kifejlesztett program során a kicsiket a mesék által fejleszti, így jobban teljesítenek az iskolában, a mesélő édesanyák pedig önbizalomra és önbecsülésre tesznek szert, melyet továbbadnak gyermekeiknek.

Az egészségügyi szakdolgozó kategóriában Rogus Piroskát díjazták, akinek neve egybeforrt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházzal. A Sürgősségi Osztályon osztályvezető főnővér-helyetteseként végzi munkáját már harminc éve. A kórház a második otthona.

A szociális területen dolgozó kategóriában Toszeczky Renáta lett a kiválasztott. A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni koordinátora, szociális munkás. Olyan lányoknak, nőknek segít egy védett, titkos házban, akiket fogva tartóik megaláztak, bántalmaztak, gyakran prostitúcióra kényszerítettek. Renáta támasza, barátja, tanítója és társa a bajban is a lányoknak.

A Ridikül Magazin különdíja

Az elismerést Sebők Éva, az ózdi "Bolyky suli" tanára vehetett át. Éva nem riad vissza semmitől, ha a gyerekekről van szó. Ő az, aki a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztéséhez kutyaterápiát kezdett alkalmazni. Repcével, a magyar vizslával való közös munka eredményeként már több tanuló is búcsút mondhatott az SNI (sajátos nevelési igényű) státusznak, sőt a jól teljesítő gyerekek is próbálnak bejutni a korábban kirekesztetteknek számító "kutyások társaságába".