Különös megállapítással indította a Le Monde a választás előtti politikai kommentárját. A lap azt írta, „Francois Hollande már nem az Ötödik Köztársaság legnépszerűtlenebb elnöke”. Nyomban hozzátette azonban, „legalábbis pillanatnyilag”. A három és fél esztendeig a rangsorokban hátul döcögő államfő a november 13-i terrortámadás után a lakosság nagy része szerint jó intézkedéseket hozott. Egyszerre „a nemzet atyja” lett, a biztonság elszánt védelmezője, megóvta pártját, de kivált önmagát a csúfos vereségtől. Ilyen fordulat már régen volt a hányatott francia politikai csatákban. A helyi regionális választások aligha csiholták volna föl ennyire a szavazók szenvedélyét, ha nincs a tömérdek áldozat. Kényelmesen otthon várták volna az eredményeket.
Pierre Haski, a Le Point rangos elemzője is úgy látja, hogy a voksolást nem mérsékelt érdeklődés jellemzi, megnőtt a tét, s a megmérettetés jelentőségét a parlamenti erőpróbákéhoz hasonlította. A párizsi terrortámadások előtt mindenki azt várta, hogy az Élysée-palota lakója, és a szocialista párt lesz a nagy vesztes, s az eredmény nyomán Hollande elnök utolsó esélyét is elveszti arra, hogy 2017-ben újraválasszák hazája elnökének.
A közvetlenül a párizsi események után készült elemzések azt jövendölték, hogy a három vezető politikai család, a hagyományos baloldal, a mérsékelt konzervatívok és a szélsőjobb birkózásának Marine Le Pen Nemzeti Frontja lesz a győztese még langyos, szerény választási hajlam esetén is, a szocialisták pedig a voksolás nagy vesztesei lesznek. Akkor még úgy látták, hogy a terror még jobban megszilárdítja ezeket az erőviszonyokat, s a Nemzeti Front mögött második helyre Nicolas Sarkozy Republikánus Pártja fut be.
A felmérések azonban az utolsó napokban meglepetést „szimatoltak”, a „kőbe vésettnek” hitt sorrend megváltozott. Le Penék tartják ugyan az első helyet, de közvetlenül mögéjük a szocialisták zárkóztak föl. A legújabb előrejelzések arra utalnak, hogy a nagy vesztesek valójában Sarkozyék lesznek, akik leszorultak Hollande-ék tábora mögé. Ha így marad, és a tényleges eredmények igazolják a közvéleménykutatók előrejelzését, akkor Hollande ügyes válságkezelése akár a közeli jövő politikai viszonyait is megváltoztathatja.
A vezető közvéleménykutató intézetek csaknem egybehangzó becslése szerint az összes érintett régióban a Nemzeti Front összességében 27 százalékkal végezhet az élen, a szorosan mögöttük kullogó szocialisták 26 százalékra számíthatnak, míg Sarkozy republikánus alakulata 25 százalékkal követi az első két helyezettet. A távolabbi jövőt kutató neves politológusok azonban úgy vélik, hogy nem ez a pillanatnyi állapot az érdekes, hanem az, amit a 2017-es elnökválasztásokra vetíthet előre.
Franciaországra nézve is roppant kellemetlen lenne, ha Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke bekerülne a másfél év múlva esedékes elnökválasztás második fordulójába. A számos alkalommal már teljesen leírt Hollande elnök azonban, ha igaz, még megmenekülhet. Valóságos csoda folytán megszerezheti második államfői mandátumát, ha Sarkozy kitart kétbalkezes stratégiája mellett, és az egyébként mérsékeltnek hitt jobbközépet alkati, jellembeli okokból, nem fékezett türelmetlenségéből még inkább jobbra taszítja. Ezzel ugyanis elidegeníti a Jacques Chirac higgadtságához szokott mérsékelt konzervatívokat. Ha folytatódna ez a folyamat, az szárnyat adna Sarkozy belső pártbéli ellenzékének, amely kellően tisztességes és demokrata ahhoz, hogy időben háttérbe szorítsa a mindinkább józanságát vesztő Sarkozyt.
Hollande elnök kétségtelenül még kellő időben döbbent rá arra, hogy ezt a párizsi terror utáni válságot, ha ügyesen egyensúlyoz, a maga és pártja javára aknázhatja ki. A nemzeti egység jelszava nagy visszhangra lelt, nem volt a szocialistának egyetlen közvetlen elődje sem, aki ehhez, vagy hasonlóhoz folyamodott volna. Persze nem is volt példa olyan tragikus helyzetre sem, ami korábban indokolttá tette volna ezt. Mind többen mutatnak rá arra, hogy a korábban ügyetlen baloldali irányzatot követő államfő, népszerűségének a föltornászására végeredményben részben jobboldali szlogeneket vett igénybe.
Nacionalista árnyalatok is fölbukkantak a szocialisták bátorító nyilatkozataiban. Ilyen volt egyebek között a nemzeti trikolór ablakba tűzésére kiadott fölhívás is, és ilyen a Marseillaise gyakori énekeltetése. És ilyen a Szocialista Párt mozgalmi főtitkárának furcsa, a nemzeti himnuszt átírására buzdító ügyes jelszava is, hogy az „aux armes citoyen” helyett az „aux urnes” formulát sürgesse, „hajrá, fegyverbe” helyett, a „hajrá az urnákhoz” tereljen.
Nem feltétlenül indokolatlan a szocialisták azon aggálya, amely szerint még a lelkesebb szocialista szavazók sem lesznek hajlandóak az urnákhoz járulni. A gazdaság ugyanis továbbra is csak nagyon halovány életjeleket mutat, s bár pillanatnyilag fontos a biztonság, de hosszú távon változatlanul megoldatlannak tűnik a munkanélküliség gyarapodásának megállítása (a legfrissebb adatok szerint csekély mértékben ugyan, de tovább nőtt az állástalanok aránya), nyomasztó továbbá a szociális feszültség.
Hollande elnök azonban magára öltötte a „szuperdiplomata” gúnyáját, ami igen kedvező fordulatot hozott az államfő nemzetközi megítélésében. A nagy politikusokkal, Barack Obama amerikai, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Angela Merkel kancellárral és David Cameron brot kormányfővel néhány nap alatt lebonyolított találkozói azt a benyomást keltették, hogy Párizs őszintén és elszántan kíván harcolni az Iszlám Állam ellen, még akkor is, ha a francia államfő tárgyalásai több kérdést hagytak tisztázatlanul, például azt, hogyan zajlik majd Párizs és Moszkva együttműködése a szíriai válság megoldása kapcsán.
Sarkozy pártjának visszaesése a harmadik helyre nem nagy meglepetés. Nyilvánvaló volt már 2012-től, amikor alulmaradt Hollande elnökkel szemben, hogy vad gyűlölet kerítette hatalmába, ez a vak indulat pedig azonban sorozatos taktikai hibákba hajszolta a 2017-es „válaszcsapásra” készülődvén. Viszont újjákeresztelt pártjának higgadtabb politikusai, a mérsékeltebb konzervatív hagyományt követők nem csupán bírálatokkal figyelik a párt körüli történéseket, hanem a 2016-ban esedékes előválasztásokon hajlandók elszánni magukat a Sarkozyvel való szembeszállásra is. Itt dől majd el ugyanis, hogy kit képviseli a Republikánusokat az egy évvel később esedékes államfőválasztáson.
Fölbukkant két esélyes vetélytárs is. Közülük a higgadtabb Alain Juppé látszik veszélyesebbnek a mind megszállottabb Sarkozyval szemben, de Francois Fillon volt miniszterelnök is versenyben maradhat. Sarkozy bármelyikükkel szemben alulmaradhat, s ha ez a forgatókönyv érvényesülne, alighanem búcsút inthet további politikai ambícióinak.
A regionális választás december 6-án esedékes első fordulója csak halovány, mégis fontos szakasza lehet az elnökválasztási kampánynak. Két héttel később, december 13-án rendezik el a második felvonást, tehát csak ezt követően körvonalazódik, milyen politikai jövő vár Franciaországra, s valóban nagyobb fölényre tesz-e szert a Nemzeti Front. Ha a szocialisták szempontjából a legrosszabb forgatókönyv következne be, a tömörülés vezetése még eltöprenghet azon, hogy 2017 májusára Hollande helyett mégis más jelöltet indítson. Addigra feltehetően valamennyire csillapodnak majd a kedélyek, de a belpolitikai frontokon új szakasz kezdődhet el.
