A szent magánvélemény

Szentgotthárd fideszes polgármestere úgy járt el, szerencsére csak verbálisan, mint egy mutogatós bácsi. Persze csupán szellemileg gombolkozott ki, de így is olyasmit sikerült a serdült és serdületlen közönség elé tárnia, amit nagyon nem illik. Az önkormányzat bizottsági ülésén azzal kápráztatta el az egybegyűlteket, hogy a párizsi tragédia mögött „bizonyos üzleti körök állnak”. Majd további bepillantást engedve, immár semmit sem leplezett: „és itt kimondom, a háttérben nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat, a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni”.

Na. Hát kimondta. Akár vissza is gombolkozhat. De még mielőtt magunkhoz térhettünk volna, máris kiderült, mi vagyunk a hibásak. Mit kukkolunk, ahelyett, hogy elfordulnánk, hiszen ez az egész magánügy? „Huszár Gábor magánemberként beszélt” – sietett a bámészkodókat kioktatni Kósa Lajos. Igaz, hogy éppen polgármesteri munkáját végezte hivatalos bizottsági ülésen, de az mindegy. Fideszes politikus közfunkcióban nem lehet hülye, következésképpen e mondatok elhangzása közben magánember volt. Előtte és utána megint polgármester, aki testületi tagokkal értekezett. Csak éppen lazított közben egy kicsit, ekkora strapában egy kis magánéleti pauza mindenkinek jár. A Fidesz közleménye is nyomatékosította: „Polgármester úr saját magánvéleményét fogalmazta meg.” Lehet, hogy máskor az ellenség megtévesztése érdekében másnak a magánvéleményét, de most speciel a sajátját.

Amikor a zsidózásra szintén hajlamos Csurka kínossá vált az MDF számára, azzal ütötték el, hogy mindez csak „írói munkásságának része”. Könnyű volt nekik: Csurka tényleg tudott írni. A polgármester tálentumai egyelőre rejtettek, bár a kampányban azzal jellemezte magát, hogy „jól átlátja az összefüggéseket”. Igaz lehet. Most is egy pillanat alatt leplezte le a nemzetközi zsidó összeesküvést.

A hetvenes években Jancsó Miklós egyik filmjének érdekes címe volt: „Magánbűnök, közerkölcsök”. Rudolf trónörökös és Vetsera Mária halála köré szőtt új történetet. Nála a szerelmesek és barátaik meztelen orgiával lázadnak a merev közerkölccsel szemben. Rudolf nem bírja, hogy az utóbbi a magánéletét is fojtogatja: unt feleségének még a fehérneműjébe is bele van hímezve a császári korona. Az udvar azonban nem tűrheti a magánbűnöket sem, és öngyilkosságnak álcázva megöleti a fiatalokat.

Micsoda amatőr volt ez a Ferenc József a Fideszhez képest! Manapság a „magánbűnök” csöppet sem kínosak, semmi közük a „közerkölcshöz”. Ha egy elöljárójuk otrombán viselkedik vagy beszél, ha magatartásával felháborodást kelt, azt csakis magánemberként tette. Az csupán magánügy, magánvélemény. A magánéletben való ízléstelen kutakodásnak számít holmi szállodaszámlákról, szerződésekről, magánvagyonok eredetéről érdeklődni. A kancelláriaminiszter „a kormány elleni támadásnak” minősíti, hogy bírósági döntés alapján ki kell adniuk a Századvégnek adott megbízásokat. Hiszen ez magánügy. A kormány magánügye.

Magánügye a kormánynak lehet, de az állampolgárnak nem. Siófokon rabosítottak másfél tucat embert, akik nem tettek mást, mint a saját oldalukon megosztottak egy Facebook bejegyzést, ami az előző polgármesternek egy szerintük gyanús lakáseladásáról számol be. Monstre per lehet: azóta még ezernyolcszázan osztották meg szolidárisan a posztot. Fájdalom, ennyinek nem sikerült még a fejébe verni, hogy a magánvéleményhez való jogukat is csak képviselőik útján gyakorolhatják.

Csakhogy magánbűnök és közerkölcsök között mégis van átjárás. A szentgotthárdi polgármester csak lefordította, amit a nagyfőnököktől hivatalosan hallott. Nem csoda, hogy csupán a „szerencsétlen megfogalmazásért” kért elnézést. A legmagasabb helyről nyilatkoztatták ki többször is, hogy a menekülthullám s a terrorizmus mögött világméretű összeesküvés áll. Soros György beszélte rá az útnak indulókat, és pénzel mindenkit, aki útközben egy darab kenyeret, egy üveg vizet adott nekik. Sőt: Soros György az, aki finanszírozza a magyar kormánypolitika elleni aláírásgyűjtést az Unió országaiban. Világos. Pikkel ránk, mert a mi kormányunk az egyetlen, amelyik átlátott a szitán. Orbán legutóbb már egy „bizarr koalíciót” is leleplezett az embercsempészek és a jogvédők között.

Hogy miért jó ez Sorosnak? Egyrészt csak. Ahogy egy kormányhű fészbukoló írta: ilyenek ezek a „cionzsidók”. Másrészt valamilyen homályos okból a bögyében vannak a nemzetállamok. Leginkább a magyar szúrja a szemét, hiszen köztudomásúlag mi vagyunk a bokréta isten, valamint Európa kalapján. A polgármester megértette a célzást: Soros zsidó is, üzletember is, innen már csak egy tyúklépés volt neki az üzleti körök mögött álló zsidó állam. A felfedezés hevületében arról is megfeledkezett: az iszlám és a keresztény Európa kibékíthetetlen ellentétének nem is Izrael, hanem éppen Orbán Viktor a legnagyobb igehirdetője.

Úristen! Csak súgva merem kérdezni: lehet, hogy a miniszterelnökünk Izrael ügynöke? Megjegyzem, ezek a Soros ösztöndíjasok nekem mindig is gyanúsak voltak. De ez persze csak a magánvéleményem, amihez közíróként semmi közöm.

Szerző
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő

Csak feltételes módban

Egyáltalán nem meglepő, hogy végre akadt egy közszereplő Magyarországon, aki szerint a párizsi terrorista mészárlás „hátterében a zsidó állam állhat”, mégpedig azért, mert „a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni”. Már várható volt, hogy a szokás hatalma és a magyaros szókimondás vágya erősebb lesz a kormányfő által mostanában oly sokat támadott politikai korrektségnél, és előbb-utóbb valaki - ami a szívén, az a száján – igyekszik majd megfelelni a makacs honi hagyománynak. Ha valami mégis szokatlan, hát legfeljebb az, milyen nagyvonalúan megengedő volt Huszár Gábor szentgotthárdi polgármester, amikor csupán feltételes módban fogalmazott, hiszen kategórikus kijelentést is tehetett volna. Mondata első felében még sokkal határozottabban indít: „Annyit tőlem mindenki fogadjon el, hogy az, ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök, és én itt kimondom, aminek a hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat (…) – és a többi. A szöveg grammatikailag ugyan hagy maga után némi kívánnivalót, de azért világos, hogy a szónok, bár az elején erősen nekidurálja magát, végül már csak „nagy valószínűségről” beszél, meg arról, hogy „akár” a zsidók keze is benne lehetett a merényletben.

Huszár úr alighanem azért bizonytalanodik el mondat közben, mert ő köztudottan nem szélsőséges, radikalizmusra hajlamos ember. Szellemi elődeit nem azok között keresi, akik már annakidején, a New York ikertornyai ellen végrehajtott terrortámadást is minden kétséget kizáróan a zsidók számlájára írták; sőt, nyilván néhai Csurka Istvánnal se értett egyet abban, hogy Amerika megérdemelte, amit kapott. A szentgotthárdi polgármester csak úgy mellesleg pendíti meg, hogy netán Izrael is szervezhette a párizsi öldöklést. Ami méltányos feltételezés; érthető, ha egy választói bizalmát élvező, érdemes köztisztségviselő minden eshetőséggel számol, és próbálja megragadni képviselőtársai képzeletét is.

Kevésbé tűnik viszont átgondoltnak a Fidesz Magyar Polgári Párt nevet viselő politikai alakulat reagálása a soraiba tartozó polgármester szavaira. Mert Kósa Lajos parlamenti frakcióvezető legott közölte, hogy miután Huszár Gábor a magánvéleményét fejezte ki, a kormánypártnak nincs dolga az ügyben. Értelemszerűen ügy sincs – illetve, mint a kormányszóvivő valamivel később nyilatkozta: önkormányzati ügyekkel a kormány nem foglalkozik. Szóval, ha van is ügy, az legfeljebb helyi jelentőségű, és mint ilyen, nem ér fel a kormányzat magas felhőrégióiba. Aminek legékesebb bizonyítékaként utóbb maga a kancelláriaminiszter vallotta be, hogy nem ismeri a konkrét ügyet. Miért is ismerné? Hiszen amikor a kormányinfón szóba került, a témával még csak néhány napja volt tele a média.

Nyilván mindettől függetlenül a szentgotthárdi polgármester kisvártatva úgy döntött, hogy közleményben kér bocsánatot azoktól, akiket a „feltételes módban elhangzottakkal megsértett”. Mint írja, „a legtávolabb áll és állt tőlem, hogy bárkit, különösen a zsidó vallású embereket megbántsam”. És ezzel minden bizonnyal elintézettnek tekinti a dolgot; mi mást is tehetne, ha egyszer távol áll tőle, amit mondott. Eszerint az még csak nem is a magánvéleménye volt – hiszen ami távol áll az embertől, azt egyáltalán nem gondolja, se magán-, se közemberként.

De hát itt nem is az a baj, hogy „különösen a zsidó vallású embereket” bántotta meg a polgármester úr. Huszár Gábor minden tisztességesen gondolkodó magyar állampolgárt abba a kínos helyzetbe hozott, hogy egy országban élnek egy közönséges úszítóval, aki úgy véli, noha persze feltételes módban, de egyenesen „ki kell mondania” egy olyan aljasságot, amit rendszerint a szélsőjobb terjeszt világszerte. Holott a szentgotthárdi városvezető egy konzervatív keresztény párt tagja, amelytől – mint azt előszeretettel hangoztatja – úgyszintén távol áll a politikai antiszemitizmus, egyszerűbben a zsidózás. Amúgy általában. Mert amikor konkrétan felelősséget kellene vállalnia a Huszár Gábor és a hozzá hasonlók gyűlöletbeszédéért, akkor egyszeriben nem látja az „ügyet”. A kormánypárt taktikusai mintha nem vennék észbe, hogy ezzel az álságos viselkedéssel csak azt a rút gyanút táplálják, miszerint nemhogy nincs ellenükre az ilyesféle verbális gazemberség, de kifejezetten támogatják a szentgotthárdi emberükhöz hasonló önkénteseket – mert megnyilvánulásaikat hasznosnak tartják a szélsőséges szavazók megnyerésében. Ezért nem kerül sor a joggal elvárható retorziókra, ezért nem mondatja le a Fidesz Huszár Gábort. Ellenkezőleg: korifeusai vállalják még azt is, hogy a botrány elkenésére ordítóan buta nyilatkozatokkal járatják le magukat.

De legyünk jóhiszeműek, és tegyük fel, hogy ez nem igaz. Hogy csupán rosszindulatú, alaptalan rágalom. Csakhogy ha így van, akkor a rezsim vezetői nem minősíthetnék magánvéleménynek a Huszár-féle nyilvános kiszólásokat. Akkor nem lehet a „kirakatban” gesztusokat tenni a zsidó szervezeteknek, és közben eltűrni a legalpáribb antiszemita propagandát. Ha az Orbán-kormány a nemzetközi színtéren oly tüntetően igyekszik deklarálni, hogy ez a mai Magyarország a két háború közti politikából legalább a rasszizmust egyértelműen elutasítja, akkor még a látszatát sem engedheti meg annak, hogy kétkulacsos játékot folytat.

Van elég az illiberális demokrácia rovásán anélkül is.

Szerző
Mészáros Tamás publicista

Feledékeny birkák vagyunk

Tudom, minden csoda három napig tart. Mégis újra és újra elönt az epe, amikor azt látom, hogy a kormányzat felháborító disznóságain egyszerűen túllépünk. Már ki emlékszik arra, mit vettek el tőlünk egy hónapja, egy éve, öt éve?

A magán-nyugdíjpénztárak megtakarításainak „államosítása” volt az első kísérlet a tűrőképességünk felmérésére, akkor még ígérgettek, hogy majd jóváírják, meg jó helyre kerül a pénz… De nem került jó helyre, mégis belenyugodtunk.

Aztán elvették tőlünk az alkotmányunkat, kaptunk helyette egy alaptörvénynek csúfolt debil gyereket, akivel a szülei sem tudtak változtatások nélkül együtt élni. Beletörődtünk. Nem mentünk ki hetenként az utcára, nem vertük a tamtamot, hogy nem jó ez így. Ma már szóba sem kerül.

Egyetlen sóhajjal átléptünk az alkotmánybíróság jogfosztásán, a választási szabályok átírásán, a népszavazások ellehetetlenítésén. Lenyeltük az összes hatalmi pozíció kisajátításának békáját, az oktatási rendszer teljes felforgatását, a diplomaszerzés pénzesítését, egyben a szegények kizárását a társadalmi lépcsőugratásból.

Nem verte ki a biztosítékot a legnyomorultabbak lábbal tiprása, a rokkantak, a munka nélkül maradók megélhetésének elvonása sem. Akkor kitől várhattak volna szolidaritást a trafikosok az elvett megélhetésükért, a parasztok, akiknek kevéske földjére most az új földesurak teszik rá piszkos mancsukat, a kishantosi gazdák, akiknek beszántották a termését?

Ma még nem kapunk levegőt, hogy törvényes lett a korrupció, közpénzekre pályázhatnak a politikusok rokonai. Holnap valami újabb disznósággal rukkolnak ki, és mi elfelejtjük a tegnapit, a tegnapelőttit.

Birkák vagyunk. Megérdemeljük.

Szerző