Bécsben folytatta tanulmányait, majd Brüsszelben telepedett meg, belga felesége oldalán. A világhírű Bordet-klinikán rákkutatással, nukleáris orvostudománnyal foglalkozott. Negyed századon át a klinika igazgatójaként tevékenykedett, nevét, kutatási eredményeit az egész világon számon tartották. Tevékenysége elismeréséül tagjai közé választotta a Belga Tudományos Akadémia, s jó néhány szervezet tüntette ki.
Szülőhazájával akkor is tartotta a kapcsolatot, amikor „cserbenhagyónak” számított. A rendszerváltás után találkozhattunk ismét személyesen. Évente járt haza, segített a PET-CT vizsgálatok megindításában. Nem szobatudósként tevékenykedett, figyelemmel kísérte a hazai kulturális és sportélet fontosabb eseményeit. Fia ugyancsak sikeres lett, s ellágyulva mesélt unokáiról. Belgiumból segítette a Magyarországról érkezett fiatalok előmenetelét. Igényes, de megértő főnökük volt. Ha nem az orvostudomány jelese lett volna, bizonyára zenetörténészként is érdemeket szerzett volna. Megannyi kivételes lemezemet kölcsönöztem neki.
A sors fintora, hogy térdműtéte után a kórházban támadta meg egy baktérium. Éppen őt! Hónapokig küzdött, felesége könnyesen reménykedett betegágya mellett, ahol naponta megjelentek a belga köz- és tudományos élet kiválóságai is. A kór végül erősebb volt.
A tudományos élet egyik kiválóságát, én pedig legelső barátomat veszítettem el személyében. Életútja annak is példája, mennyi tehetség növekszik fel hazánkban, és milyen könnyen mondanak le róluk.
