MSZP;pénzbüntetés;Szenteczky János;

2015-12-08 16:37:00

Hárommilliós pénzbüntetésre ítéltek egy szocialista politikust

Hűtlen kezelés miatt kedden nem jogerősen hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság Szenteczky Jánost, a fővárosi MSZP alelnökét, a párt csepeli elnökét és frakcióvezetőjét. A politikus az MTI-nek megerősítette a hírt, és azt mondta, a fellebbezésben fejti ki az álláspontját az ügyről.

A csepel.hu számolt be arról, hogy két rendbeli hűtlen kezelés bűntette miatt ítélték el Szenteczky Jánost, aki a vádhatóság szerint a Csepeli Vagyonkezelő (Csevak) Zrt. vezérigazgatójaként követte el a bűncselekményeket. Az önkormányzat hivatalos lapja azt írta, a bíróság szerint Szenteczky Jánosnak a Csevak vezérigazgatójaként az önkormányzat vagyonának védelme és gyarapítása lett volna a kötelessége, de a Csevak 2007-től úgy adott bérbe a Csepeli Ifjúmunkás Sportegyesületnek ingatlanokat, hogy azokért éveken keresztül nem fizettek bérleti díjat. A csepel.hu szerint a másik ügyben azért ítélték el a szocialista képviselőt, mert külső vizsgálatot végeztetett egy olyan ügyben, amelyben a Csevak is elvégzett már egy belső vizsgálatot. Szentecky János az MTI-nek elmondta, a kispesti bíróság ítélete ellen fellebbez, álláspontját akkor fejti ki.