vízilabda;Benedek Tibor;Bíró Attila;Világliga- selejtező;

2015-12-10 06:53:00

Botrányos rendezés, magyar női pólódiadal

Vízilabdában nemzetközi szinten ritkán tapasztalt pocsék rendezés fogadta a magyar női válogatott játékosait és szakmai stábját a Franciaország elleni idegenbeli világliga-selejtezőn Troyes-ban. A magyar csapatot kollégiumi körülmények között szállásolták el, az uszodában pedig az időmérő berendezések nem működtek, így a támadó- és a hátralevő időt is csak a francia nyelvű hangosbemondó közölte a csapatok felé.

A körülményekhez képest alapos verésben részesítették Bíró Attila lányai a vendéglátókat, nemzeti csapatunk 18-9-re nyerte első, vendégként lejátszott selejtező-mérkőzését. A szövetségi kapitány feldúltan elemezte a történteket a Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos honlapján. „A rendezés botrányos volt, ez a teljes káosz nem volt méltó a világligához. A mérkőzésről csak annyit, hogy közepes játékkal is könnyedén nyertünk, az egész egy edzésnek felelt meg” – magyarázta Bíró.

A kapitány négy nap pihenőt adott a játékosoknak a hosszú edzőtábor és a mérkőzés után, amelyet követően tovább készülnek a januárban, Belgrádban esedékes Európa-bajnokságra. A férfi válogatottal kapcsolatos információ, hogy az Eb előtt rangos tornán méretteti meg magát Benedek Tibor csapata, a Győrben január 3.-a és 5.-e között megrendezésre kerülő Volvo-kupán a házigazda összecsap Olaszország, Spanyolország és Szlovákia legjobbjaival.