börtön;Ausztria;náci karlendítés;

2015-12-10 12:34:00

Náci karlendítés miatt ítélték el

Tizenöt hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy férfit Salzburgban, mivel katonai szolgálata alatt többször is náci karlendítést használt.

A vád szerint a 43 éves felső-ausztriai férfi a salzburgi Schwarzenberg laktanyában töltött hivatásos katonai szolgálata alatt és egy stájerországi katasztrófaelhárítási bevetés alkalmával követte el tetteit. 2008 és 2010 között több alkalommal is karlendítéssel köszöntötte kollegáit, valamint 2002 és 2006 között katonatársai előtt többször is elénekelte a Horst Wessel című dalt, a  német nemzetiszocialista párt (NSDAP) indulóját.

Az ítélet szerint a férfi vétett az osztrák tilalmi törvény (Verbotsgesetz) ellen, amely a náci jelképek használatát, nyilvános megjelenítését tiltja és amely alapján az elkövető egytől tíz évig, súlyos esetekben akár húsz évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható. A férfi magát nem vallotta bűnösnek, a vádakat csupán néhány kollégája bosszújának nevezte. A bíró az ítélethirdetés során eltekintett attól, hogy a szakaszvezetőt eltávolítsák tisztségéből és a náci pártinduló éneklésének vádja alól is felmentették. Az ítélet nem jogerős.