Forma-1;Toro Rosso;Max Verstappen;

Megvédte csapata az elnyomott pilótát

Nem lehet könnyű a mindössze az első Forma-1-es szezonját lezáró Max Verstappen csapattársa lenni, hiszen tapasztalt pilótákat megszégyenítő rutinnal hajtott végre szebbnél szebb előzéseket, és vált egy pillanat alatt közönségkedvenccé. 

Hiába versenyzett olykor kiválóan a szintén 2015-ös újonc Toro Rosso-pilóta, Carlos Sainz Jr., nem igazán tudott a figyelem középpontjába kerülni 18 éves társa mellett, akit a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) díjátadó gáláján is elismertek: az év újonca és személyisége lett, valamint a szezon legszebb előzése is az ő nevéhez fűződött. Az istálló csapatvezetője, Franz Tost szerint nem tisztességes pusztán a pontok alapján megítélni Sainz idei teljesítményét – ő 18, míg Verstappen 49 egységgel zárt – a rengeteg műszaki hiba miatt.

"Carlos roppant balszerencsés volt a versenyautóval, ami hét alkalommal is meghibásodott alatta. Ő mindent megtett, szóval nem kell aggódnia" – magyarázta az 59 éves szakember az El País munkatársának. A spanyol pilóta szombatonként még jobban is szerepelt holland csapattársánál: a 19 versenyhétvégén 10 alkalommal végzett nála előrébb a kvalifikáción. A Toro Rosso technikai igazgatója, James Key szerint Verstappen fiatal kora miatt – 17 évesen és 164 naposan a legifjabb debütáló volt a sorozatban – került a címlapokra, pedig hasonló képességekkel rendelkezik, mint Sainz. A Red Bull másodszámú csapata változatlan pilótapárossal vág neki 2016-nak, autóikban azonban nem a Renault, hanem a Ferrari erőforrásai lesznek.