Aláírták az új Nemzeti Galéria tervét

Publikálás dátuma
2015.12.11. 06:48
A galéria kisebb lesz a tervezettnél FORRÁS: LIGETBUDAPEST.ORG
Aláírták a Liget Budapest projekt keretében a Városligetben, a Petőfi Csarnok helyén felépítendő Új Nemzeti Galéria tervezési szerződését a japán SANAA építésziroda vezetőivel csütörtökön Budapesten.

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített modern kori anyagát befogadó épület 2019 nyarán nyitja meg kapuit. A pályázat "designtervei" után most el kell készíteni az engedélyezési terveket, majd az engedélyeztetési folyamat lefolytatása után a részletes kiviteli terveket, így 2017-ben indulhatnak el a kivitelezési munkák. A korábbi tervekkel ellentétben a Ludwig Múzeum mégsem költözik a galériába, ezért annak épülete is kisebb lesz a pályázatban jelzettnél.

A szintek alapterülete 20 százalékkal, 38 ezer négyzetméterre csökken, és mivel a kiállító- és kiszolgálóterek jelentős része térszint alatt helyezkedik el, a múzeum magassága sem nyúlik túl a 25 méteren. A Néprajzi Múzeum meghívásos építészeti pályázatát még decemberben kiírják, az épületet valahol az Ötvenhatosok terének közepén, a Városligeti fasor betorkollásánál helyezik majd el. Így vizuális kapcsolat is létesül a Magyar Zene Házával és az Új Nemzeti Galériával.

Szerző
Frissítve: 2015.12.10. 21:24

Bánsági és Gálffi az év legjobbja

Publikálás dátuma
2015.12.11. 06:47
Bánsági Ildikó, Száraz Miklós György, Fekete Ibolya, Gálffi László és Mészáros Márton FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Bánsági Ildikó Kossuth-díjas színművész, a Nemzeti Színház tagja Arany Medál-életműdíjat vehetett át a közönség szavazatai alapján a hetedik kerületi Bethlen Téri Színházban tegnap tartott díjkiosztó ünnepségen. A munkatársunk, Mészáros Márton alapította közönségelismerést Száraz Miklós György író, Fekete Ibolya filmrendező, valamint Földes Eszter, Hartai Petra és Gálffi László színészek kapták idén.

Immáron harmadik éve a Bethlen Téri Színházban adták át az Arany Medál-díjakat. Idén is valamivel több mint egy hónapig lehetett szavazni az interneten, s ezúttal is több tízezres a szavazatok száma. Az év filmrendezőjének Fekete Ibolya filmrendezőt választották, akinek új nagyjátékfilmje, a személyes történetből forgatott, száz évet felölelő Anyám és más futóbolondok a családból a közelmúltban került a mozikba. A Básti Juli, Ónodi Eszter és a százéves Danuta Szaflarska lengyel színésznő főszereplésével készült produkció a forgalmazó, a Vertigo Média tájékoztatása szerint a héten érte el a 20 ezres nézőszámot. Fekete Ibolyának Kelecsényi László filmesztéta, újságíró adta át az elismerést.

Az év írójának Száraz Miklós György József Attila-díjas szépírót választotta a közönség. A szerző, aki a rendszerváltozás utáni írónemzedék kiemelkedő tagja, tavaly egy novelláskötettel, idén pedig leghíresebb regénye, a Lovak a ködben új kiadásával örvendeztette meg olvasótáborát, új nagyregénye – Apám darabokban címmel – pedig jövőre jelenik meg. A díjazottat Ferdinandy György József Attila-díjas író köszöntötte, aki úgy fogalmazott: "Száraz Miklós György olyan egészen kiváló író, akiből nagyon kevés van. Ő igazi nagy író, akire érdemes figyelni!" Az év színészének a Kossuth-díjas Gálffi Lászlót, színésznőjének Földes Esztert választották.

A legígéretesebb fiatal tehetségnek járó kitüntetést Hartai Petra kapta, de a 23 éves színésznő - egyedüliként a díjazottak közül - nem tudta átvenni az elismerést, mert a díjátadással egy időben a szombathelyi Weöres Sándor Színházban a Ványa bá című Csehov-átiratban játszott. Életműdíjban Bánsági Ildikó Kossuth-díjas színésznő részesült, akit a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjjal elismert Szabó István filmrendező az alkalomra írt laudációjában "az egyik legcsodálatosabb magyar színésznőnek" nevezett. A díjátadás házigazdája Juhász Anna irodalmár, a múlt héten elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő leánya volt, fellépett Munkácsy Eszter dzsesszénekesnő is, aki korábban a Montreux-i Jazz Fesztiválon is szerepelt.

Szerző

Republikánus rémálom

Publikálás dátuma
2015.12.11. 06:36
Donald Trump büszke sokkoló kijelentéseire FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SCOTT OLSON
Meg van lőve az amerikai Republikánus Párt Donald Trumppal. A New York-i milliárdos semmit sem szégyell, a legvadabb állításokkal áll elő, hatalmas médiafigyelmet kap, s két hónappal az előválasztások kezdete előtt fölényesen vezeti a republikánus elnökjelöltségre pályázók mezőnyét. A pártvezetés tehetetlen, Trump sakkban tartja őket azzal, hogy ha nem akarják támogatni, akkor független jelöltként indul 2016-ban, megosztva a republikánus szavazótábort.

Trump  a héten azzal sokkolta a közvéleményt, hogy a párizsi és San Bernardino-i terrortámadásokra reagálva Twitter-üzenetben azt javasolta, muzulmánok ne utazhassanak be az Egyesült Államokba. A milliárdos már korábban előállt azzal, hogy regisztrálni kellene az amerikai muszlimokat, s a mecsetek látogatását is betiltatná. Hasonló felvetéssel még a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után sem állt elő senki, sőt, az akkori elnök, George W. Bush ügyelt arra, hogy az al-Kaida-csapás nyomán ne vádolja az egész amerikai muszlim közösséget. Az Egyesült Államok népességének egyébként alig 1 százaléka muszlim-amerikai.

A republikánus pártvezetés abban reménykedett, Trump most tényleg messzire ment, s népszerűségi mutatói zuhanni kezdenek. Elvégre nem csupán az amerikai muszlimokat sértette meg, de kijelentései világszerte vihart kavartak. Több közel-keleti államban nem kívánatos személynek nyilvánították, s még üzleti érdekeltségei is sérülhetnek. Trump szavait még a keményvonalas izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu is visszautasította, noha korábban bejelentették, hogy találkozni fog az Izraelbe készülő Trumppal. A botrány nyomán a milliárdos végül kénytelen volt visszakozni, tegnap lemondta tervezett izraeli útját. A Fehér Ház felszólította a Republikánus Pártot, vonják vissza a milliárdos jelölését, ilyen ember nem méltó arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.

Donald Trump az éllovas

A CBS/New York Times friss felmérése szerint Trump 35 százalékkal továbbra is az élen áll, Ted Cruz texasi szenátor 16 százalékkal második, az idegsebész Ben Carson és Marco Rubio floridai szenátor 13,6 százalékkal osztozik a harmadik helyen, Jeb Bush volt floridai kormányzó, noha a legtöbbet költi, nem jut egyről a kettőre, 3,6 százalékkal messze hátul kullog.

Nehéz helyzetben vannak a republikánus elnökjelöltek, óvakodnak megsérteni Trump rajongótáborát, hiszen ha a milliárdos mégis visszalépne, rá lennének utalva szavazataikra, így csak nagyon óvatosan határolódtak el. Csak Paul Ryan, az új házelnök ítélte el a milliárdos szavait, igaz, ő jövőre nem indul az elnökségért. A pártvezetés korábban hűségnyilatkozatot íratott alá Trumppal, a többi elnökaspiránshoz hasonlóan fogadalmat kellett tennie, hogy ha valaki más lesz 2016-ban a párt elnökjelöltje, támogatni fogja, s nem indul függetlenként. A republikánusok dilemmája: harmadik jelöltként Trump tálcán kínálja a győzelmet a demokratáknak, de ha végül őt indítják hivatalos jelöltjükként novemberben, a szélsőséges Trump könnyen alulmaradhat a középutas Hillary Clintonnal szemben.

Trump mostanság mintha visszatáncolna: a CNN-nek csütörtökre virradóra adott interjújában ugyan cáfolta, hogy kacérkodna a független indulás gondolatával, de azt is hozzátette, ha nem bánnak vele kellő tisztelettel, ha nem úgy kezelik, mint listavezetőt, netán akadályokat akarnak gördíteni jelöltsége elé, akkor mégis fontolóra veszi, hogy harmadik párti jelöltként célozza meg a Fehér Házat. A CNN szerint ez nem lenne túl egyszerű: rövid idő alatt rengeteg támogató aláírásra kellene szert tennie Trumpnak ahhoz, hogy minden államban felkerüljön a neve jövőre a szavazócédulákra. Az interjút készítő Don Lemon kérdésére Trump egyébként azt mondta, hogy nála kevésbé rasszista ember alig van Amerikában.

Politikailag inkorrekt

Kampánya kezdetén Trump a mexikói-amerikai közösséget sértette meg, miközben a Republikánus Párt fő problémája, hogy a legutóbbi két választáson nagyon rosszul szerepelt a spanyol ajkú amerikai népesség körében. Trump pedig arról értekezett, hogy a mexikóiak csak a bűnözőket és erőszaktevőket dobják át a mexikói-amerikai határon. A milliárdos nőgyűlölő szerepben is szívesen tetszeleg, az elnökjelöltségre pályázó Carly Fiorinát, a Hewlett Packard volt vezérigazgatóját rondának nevezte, s még a veterán arizonai szenátort, John McCaint is sikerült megsértenie, mondván, csupán azért tartják háborús hősnek, mert fogságba esett Vietnamban.



Szerző