„Civilben” átlagos nőnek tűnik Rabóczky Judit, de miután beér elhagyatott, újbudai műhelyébe, teljesen átalakul. A törékenynek tűnő lány felköti magára a bőrmellényét, fejére tesz egy maszkot és egy sisakot, a lábára acélbetétes bakancsot húz. Bőrkesztyűs kézzel vaslemezt helyez az üllőre, majd teljes erőből elkezdi püfölni. Aztán előveszi az elektródát, és már indul is a hegesztés. Szikrázik a műhely. – Mostanában rozsdamentes acéllal dolgozom – mondja Rabóczky, aki szereti, ha egy szobor strapabíró. Művei, melyek nevető fémbabákat mintáznak, egyszerre kecsesek és masszívak. Az egyik pimasz kislánynak például a nyári ruháját egy zöld színű olajoshordóból kalapálta ki.
– Az anyagokat veszem vagy találom – magyarázza a Rabóczky, akire akár a magyar „Vaslady” kifejezés is illene. Szabadidejében a gyártelepeket járja egy-egy ütött-kopott fémlemezért, parlagon hagyott hordóért. Rabóczky szerint célirányosan kell keresni, hiszen az utcán csakúgy nem hevernek olajos hordók. Ezért is dolgozik az újbudai Artus Stúdió épületében, mely korábban egy galvanizáló üzem volt, ahol lakatoscégek is dolgoznak. – Már féléve kinéztem egy olajos hordót, aztán elkértem a lakatosoktól – mondja Rabóczky, majd hozzáteszi – szeretek csencselni. A babák sima arca már rozsdamentes acélból készül, ezt a szobrász újonnan vásárolja a vaskereskedésben.
Kővel viszont nem dolgozik. – A kővel, mint anyaggal nincs bajom, de az nem én vagyok – mondja. Egyetemen viszont kötelező volt elvégeznie a „kőfaragási stúdiumot”. A tihanyi művésztelepen kellett dolgoznia három héten át. – Faragtam egy napig, majd még egy napig. Még mindig semmi eredmény. Harmadik napon is faragtam. Még mindig semmi. Egy hét után már volt kis eredmény – magyarázza. Rabóczky úgy érzi, az ő alkatához jobban illik a hegesztés.
Diplomamunkáját a padovai Scrovegni-kápolna egyik freskójelenete ihlette, melyet a késő középkori festő, Giotto készített. A képen Jézust fektetik sírba, miközben a kék égen tíz angyal őrjöng. Rabóczky furcsállotta a szárnyas alakokat, de azok mégis megragadták a fantáziáját. Így készítette el Giotto ihletésű angyalait, melyeket pirogránitból és vasból formázott meg. A sorozatot azóta a fehérvári püspökség vásárolta meg.
Munka közben folyamatosan változtatja szobrait. – Elveszek majd hozzáteszek. Pusztítok, felépítek, majd újra rombolok – magyarázza munkamódszerét. Szeret improvizálni és spontán, megérzésből nyúlni az alkotásaihoz. Nem csoda, hogy vonzódik a fémhez, hiszen gyerekként Egerben, a családi házuk udvarán széthajigált rozsdás vasak között nőtt fel. Lakatosmester apja igazi gyűjtő volt, minden alkatrészt, fémlemezt összeszedett. – Az udvarunk olyan mint egy labirintusos akadálypálya – meséli a szobrász. Gyerekkorában, ha az apja épp sallert akart neki adni, a kis Rabóczky futásból ugrotta át a vasgerendákat.
Az óvodában is alkotott, sárból és homokból gyúrt állatfigurákat. Gyerekként sokat fantáziált, amit később kamatoztatni tudott az alkotásban. A szülei például nem engedtek neki, hogy végignézzen filmeket, így a gyerek Rabóczky még alvás előtt, gondolatban tovább szőtte a filmek történetét. – A fejemben mozit vetítettem, melynek én voltam a főszereplője. Hát ki más? Én voltam a sztár! – meséli a szobrász. Fiús lányként nőtt fel a két bátyja mellett, akik tíz és tizenegy évvel idősebbek nála. Ruhákat és játékot „örökölt” tőlük, így bevallása szerint nem csoda, hogy fiús lett. A főiskolán is úgy viselkedett mint egy srác, a többiek ezért Rabóczky helyett „Rambónak” nevezték. A műhelyben, munka közben sem lányos oldalát mutatja meg. – Tűsarkúban, flitteres tangában nyilván nem tudok hegeszteni – mondja nevetve.
Az apja persze más szemmel néz az alkotásaira, nem úgy, mint egy esztéta. Kifogásolja például, hogy nem rendes a hegesztés, baj van az illesztéssel. – Gyere haza, majd orvosoljuk – mondja ilyenkor. A szobrászatra úgy tekint Rabóczky mint egy terápiára. A nevető babákban, a hívogató nőalakokban mindig önmagát formálja meg. – Persze, ezek a szobrok nemcsak rólam, de mindannyiunkról szólnak – mondja, majd elhallgat. Figyelmesen néz végig a fémbabákon és a kábelből font nőalakon, majd hozzáteszi: – Ők az én kis családom.
