Marine Le Pen;Francia választások;

2015-12-14 09:16:00

Le Pen visszatérését jövendöli

A francia regionális választás végeredménye szerint a 13 régióból hétben a jobboldali Republikánusok, ötben a szocialisták, egyben – Korzikán – pedig egy regionális párt győzött, a szélsőjobboldali Nemzeti Front azonban egyben sem.

A regionális voksolás talán kisebb fordulópontot is jelenthez a francia belpolitikában. S nemcsak azért, mert a magasabb részvételnek, illetve a bal- és jobboldal összefogásának köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a Nemzeti Front akár egyetlen régiót is megszerezzen. Amiatt is, mert a mérsékelt jobboldal, a Republikánusok nevű párt mérsékelt, Alain Juppé által vezetett szárnya és a balközép között szorosabb lett a kapcsolat minden korábbinál. A jobboldali párt elnöke, Nicolas Sarkozy ugyan minden politikai erővel elutasította az együttműködést, de a voksolás után nemcsak Xavier Bertrand mondott köszönetet a baloldali voksokért, vagyis az a politikus, aki legyőzte az egyik északi régióban Marina Le Pent, hanem a jobboldali politikai erő emblematikus alakja, Alain Juppé is, aki Nicolas Sarkozy legnagyobb riválisa lehet a Republikánusok egy esetleges előválasztása során. Juppé köszönetet mondott mindazoknak, akik „nem osztják a véleményünket, de az urnákhoz járultak azért, hogy elkerüljük a legrosszabbat”.

Hírek szerint nagyon éles csaták voltak a Republikánusok stratégiájáról a választások után. Sarkozy nagyon keményen nekiment a párt egyik legmérsékeltebb személyiségének, Nathalie Kosciusko-Morizetnek. A magyar gyökerekkel rendelkező politikus ugyanis saját érdemének tartotta, hogy pártja szerezte meg a legtöbb régió irányítását. A francia sajtóban csak NKM-nek nevezett politikus erre azzal válaszolt, ha a választók elfogadták volna Sarkozy stratégiáját, mely szerint egyik táborral sem hajlandó szövetkezni, akkor több régióban sem tudott volna nyerni a jobboldali tömörülés, egyebek mellett Nord-pas-Calaisban sem, ahol Marine Le Pen indult. A választás megmutatta tehát, hogy a Republikánusok nagyon komoly ideológiai kihívás elé került. Sarkozy a szélsőjobbhoz dörgölőző politikája áll szemben a mérsékeltekével.

Mindenesetre Sarkozy tőle szokatlanul önkritikusan beszélt. Azt mondta, az első forduló „figyelmeztetés volt minden politikus számára”.

Ami pedig a szocialistákat illeti, talán Jean-Christophe Cambadélis, a párt főtitkára fogalmazta meg a legjobban: a párt számára az eredmény győzelemmel ér fel ugyan, de túláradó örömet nem érezhetnek. Ezzel arra utalt, hogy több körzetben a baloldali jelölt visszalépett a jobboldali javára, ugyanakkor megelőzték a FN győzelmét. Úgy vélte, hogy bár az első fordulóhoz képest jelentősen emelkedett a részvételi arány, így is túl sokan maradtak otthon, s nem szavaztak. A Nemzeti Front szerint „eltűnnek a szocialisták a választási térképről”.

Marine Le Pen, a FN elnöke köszönetet mondott választóinak, s arra utalt, hogy sokkal jobban szerepeltek, mint 2010-ben. Manuel Valls miniszterelnök is erre mutatott rá, amikor azt közölte, hogy a szélsőjobboldali veszély még nem múlt el. „Meg kell mutatnunk azt, hogy a politika megváltozott, s képesek vagyunk, különösen a baloldal – visszaadni az embereknek a reményt” – fogalmazott.

Le Pen televíziós beszédében fenyegetően jelentette ki: „semmi sem állíthat meg bennünket”. A legjobb eredményt a „frontosok” közül Marine Le Pen unokahúga, Marion Maréchal Le Pen érte el, aki 46,5 százalékot szerzett a déli Provence-Alpes-Cote d’Azur régióban, s a jobboldali Christian Estrosival szemben maradt alul.