Egervári Sándor;OTP Bank Liga;Diósgyőri VTK;Bekő Balázs;

2015-12-15 06:56:00

Menesztette a Diósgyőr Bekő Balázst

Az OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK labdarúgócsapata közleményben jelezte, hogy hétfőtől már nem Bekő Balázs irányítja a szakmai munkát a piros-fehéreknél.

A miskolci alakulat a várakozásoktól alaposan elmaradva, a 9. helyen áll az NB I-ben, négy ponttal megelőzve – ¬a téli szünetet kiesőhelyen töltő – Puskás Akadémiát. Bekő Balázs korábban az NB III-as Budaörstől került Kecskemétre, ahol szintén döcögősen indult a szekere, de remek csapatot tudott összehozni, végül a lila-fehérek élvonalból való kizárása után került nyáron a borsodi megyeszékhelyre, ahol az eddig lejátszott 19 forduló alatt csupán ötször hagyhatták el győztesen a pályát a vasgyáriak.

Az utódjával kapcsolatban végleges döntés még nincsen, de folynak a tárgyalások az esetleges jelöltekkel. Egyikük – a Nemzeti Sport információi szerint – Egervári Sándor, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki a hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereség óta nem dolgozott profi futballklubnál, viszont korábban, mint vezetőedző két csapattal is, az MTK-val és a Dunaferr-rel felülhetett az NB I trónjára. Egervári a boon.hu-nak kijelentette: ,,Egyelőre nincs ezzel kapcsolatban semmilyen bejelenteni valóm, nincs semmilyen konkrétum”.

Pintér Attila Felcsúton?
Az OTP Bank Ligában nyújtott gyenge teljesítmény után nagyon inog a kispad a Puskás Akadémia vezetőedzője, a horvátokkal játékosként világbajnoki bronzérmes Robert Jarni alatt. A rangado.hu által megszellőztetett információk szerint a télen menesztik is őt az NB I-ben 11. pozícióban található, vagyis kiesőhelyen telelő felcsútiak. Utódja a honlap szerint a Ferencváros és a Győri ETO korábbi bajnok edzője, Pintér Attila lehet, aki utoljára, 2013 decemberétől 2014 szeptemberéig a magyar válogatott – nem túlságosan sikeres – szövetségi kapitánya volt.