Európában két kormánypárt kongresszusát rendezték a napokban. Némi túlzás lenne azt mondani, hogy a Fideszét, illetve Orbán Viktor miniszterelnök beszédét lélegzetvisszafojtva figyelte volna a kontinens, de hát ki más hibája is lenne ez, mint Brüsszelé, az ősbűn forrásáé. Angela Merkel hétfői előadása iránt nyilván csak azért mutatott némiképp nagyobb érdeklődést a nemzetközi média, mert nem ismerték fel azt, amit Orbán Viktor beszédében kiemelt: „Közép-Európa legrégebbi és legnagyobb pártja, legnagyobb és legsikeresebb politikai közössége a miénk”.
Két kormánypárti kongresszus, két beszéd. De micsoda különbségek! Orbán „szerényen” megemlíti, hogy az elmúlt kilenc évben minden országos választást hatalmas fölénnyel megnyertek. Merkel nem „szerénykedik”, nem beszél választási győzelmeiről, ő csak az általa elért eredményekre is egyszer hivatkozik, megemlíti, hogy Németország újraegyesítése után gazdasági csodát tettek, amiben mindkét politikai oldalnak érdemei vannak.
Orbán megjegyzi, a magyar „olyan nemzet, amely soha nem kuncsorog másoknál”. Merkel efféle kérdésekről nem beszél. Felesleges is lenne, hiszen Németország biztosítja az Európai Unió költségvetésének jelentős részét. Nekik köszönhetjük, hogy még egyáltalán áll az Unió, s hogy Brüsszel jelentős pénzeket oszthat szét a tagországok között.
Orbán azt mondja, „a mi politikai közösségünk másképpen fogta meg a munka végét, másképpen politizál, mint 2010 előtt szokás volt errefelé, és másképpen politizál, mint ahogyan mostanában szokás Európában”. Merkel valóban másként politizál, Európa értékeit emeli ki, a közösség összetartozásának jelentőségét, arról beszél, ami összeköt. Ez erény lenne? Ugyan! Ósdi, politizálás. Permanens harcra van szükség, s aztán szorgos népünk győzni fog!
A magyar miniszterelnök a jövőről beszél. Mit beszél? Jövendöl, víziót fogalmaz meg! „Egy szó, mint száz, kedves barátaim, harminc éve itt vagyunk. Jó hír a híveinknek, rossz hír az ellenfeleinknek: a következő harminc évben is itt leszünk.” Merkel azonban nem jósol, nem ígéri azt, hogy a CDU még 2045-ben is Németország vezető politikai ereje lesz. Nem teszi meg, pedig ő is tudja: hazájában most személyének nincs alternatívája, még ha érték is bírálatok menekültpolitikája miatt.
„Európa invázió alatt áll, úgy fest, mint egy csatatér, és amit eddig láttunk, az a jéghegy csúcsa… az unió sodródik, gyenge, bizonytalan, tehetetlen, vergődik ahelyett, hogy cselekedne” – hangzik az egyik oldalon. „Humanitárius kezdeményezés volt a menekültek befogadása" – hangzik a másikon. Nem nehéz kitalálni, melyik mondat kitől hangzott el.
Harc kontra szolidaritás. Invázió kontra humanizmus. Mindenki válassza azt, ami neki tetszik. Ez a demokrácia. Már ameddig egyáltalán demokráciáról lehet beszélni.
