A változás felismerése

Publikálás dátuma
2015.12.16. 06:47
Kulka János A kudarc című regényből olvas fel FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Már egy hónappal a Művészetek Palotájában rendszeresen megrendezésre kerülő Literárium kortárs írók előtt tisztelgő műsorsorozatának Kertész Imrét köszöntő száma előtt elkelt az összes jegy. A közönség azonban nem volt maradéktalanul elégedett: sok újat nem tudhatott meg a Nobel-díjas szerzőről, s csak néhány perc erejéig láthatta a nagybeteg írót.

A Müpában tartott Literárium-sorozat előadásai 2012 óta jelentőségteljes eseményei a hazai kultúréletnek, Veiszer Alinda televíziós műsorvezető kérdései eddig többek között Esterházy Péternek, Spiró Györgynek, Nádas Péternek, Kányádi Sándornak záporoztak, de felvillantak Parti Nagy Lajos, Krasznahorkai László és a tavaly elhunyt Borbély Szilárd életművének részletei is. Az igazi nagy dobás az idei év végére valósult meg: Kertész Imre, hazánk egyetlen Nobel-díjjal kitüntetett írója elfogadta a Keresztury Tibor szerkesztette műsor meghívását a decemberi fellépésre.

Csakhogy a 86 éves alkotó súlyos beteg, Parkinson-kórja kíméletlenül roncsolja szervezetét, állapota egyre rosszabb. Valószínűleg novemberben emiatt erősítette meg közvetetten, hogy jelen lesz az előadáson. Azt azonban még nem lehetett sejteni, hogy megjelenése csupán jelzésértékű lesz, az est háziasszonyának nem lesz lehetősége kérdezni az írót, aki nincs olyan állapotban, hogy kommunikáljon. A Müpa első közleménye még azt írta, Kertész Imre személyében első ízben fog Nobel-díjas író a színpadon állni, de tudtuk, hogy Kertész már két-három éve tolókocsiban közlekedik.

Arra azonban kevesen gondoltak, hogy az őt köszöntő esten sajnos egy mondatot sem fogunk hallani tőle, pedig ha valami igazán érdekes lett volna, azok a saját szavai lettek volna. Igaz, amikor tavaly szeptemberben Kertész portréinterjút adott Friderikusz Sándornak, már nagyon érezni lehetett az író beszédképességének megváltozását, mondatai szaggatottak, néhol összefüggéstelenek voltak. Nem véletlen, hogy rengetegen nézték a szokatlan interjút, és a beszélgetést jórészt tiszteletlenségnek, ízléstelenségnek vélték. A Művészetek Palotájában felesége, Magda asszony toltba be a kerekesszékben ülő írót a divatos Fesztivál Színház színpadának szélére, az idős szerző az őt köszöntő hosszan tartó taps során intett a közönségnek, majd eltűnt a takarásban.

Onnan nézte végig a kétrészes előadás első blokkját, amely Várjon Dénes Liszt Ferenc-díjas zongoraművész tízperces virtuóz játékával vette kezdetét. Ezt követően Kulka János Kossuth-díjas színművész olvasott fel keresztbe tett lábbal, egy dizájnos kockaszéken ülve hosszabb részletet A kudarc című regény szövegrekonstrukcióval létrehozott változatából. A kertészi regényírás részleteibe nem pusztán a szöveg, hanem Hafner Zoltán irodalomtörténész, a Kertész-életmű gondozója, szerkesztője is bepillantást engedett. Veiszer érdeklődésére elmondta, a munka az író rendkívül rossz egészségügyi állapota ellenére sem szakadt félbe, sokat "szöszmötölnek", hiszen a szerzőnek rengeteg kézirata van.

Némileg habozva felelt arra a kérdésre, hogy van-e rossz mű a kéziratban, s el is kente a választ egy régebbi történetet felelevenítve, amikor arra kérte a Nobel-díjas szerzőt, hogy húzzon a szövegéből. A lassan és rendszerint belső vívódással dolgozó író szerinte készre ír és kritikus magával, vagyis sokat húz soraiból, de akkor, amikor Hafner javaslatot tett neki saját sorainak kurtítására, Kertész másfél órán keresztül gondolkozott a beavatkozáson, mérlegelte, hogy a változás mennyire befolyásolná a kompozíciót. S aztán húzott.

Spiró György Kossuth-díjas író felelevenítette a felolvasott szövegrészletben említés szintjén szereplő zenés műfajban írt Kertész-műveket. A szerzőjük által csupán "idétlenkedésnek" jellemzett vígjátékokat Spiró igencsak dicsérte, hozzátéve, barátja kiváló bohózatszerző, akinek páratlan a humora. (A szóban forgó művek egyébként az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet könyvtárában fellelhetőek.) Érzékletesen elmesélte azt is, hogy 1976-ban, egy évvel a Sorstalanság megjelenését követően a szigligeti Alkotóházban találkozott először Kertésszel, a "jó karban lévő, erős, magas férfival", aki közömbösen fogadta Spiró gratulációját. Tetszett a regénye, lépett oda hozzá Spiró. Igen? - kérdezte az elmesélés szerint "védekező bájvigyorral" Kertész, majd szótlanul tovább sétált.

Néhány nappal később már tovább jutottak a kommunikációban, és Kertész Imre elolvasta és le is szólta Spiró első és azóta is egyik leghíresebb regényét, a Kerengőt. Így kezdődött évtizedes barátságuk. Spiró egyúttal elárulta azt is, hogy a Sorstalanságra Hajnóczy Péter hívta fel a figyelmét, s még aznap megvette a kötetet, amelyről úgy érezte, nem tud szabadulni tőle. Azon elsők egyike volt, akik felismerték az írótárs nagyságát, később cikkben is méltatta a hányatott indulással a magasságokig kilövellő kötetet. A tizenhárom éven keresztül írt és csinosított regény, amelyet '73-ban a Magvető Kiadó elutasított (lektori hibaszázalék vagy irodalompolitika miatt), végül két évvel a kudarc után a másik egyeduralkodó, a Szépirodalmi Kiadó gondozásában jelenhetett meg.

Igazán érdekes lett volna, ha esetleg meghívják a beszélgetésre Ács Margit író-műkritikust is, a Szépirodalmi Könyvkiadó volt lektorát, szerkesztőjét, aki sokat tett azért, hogy a Sorstalanság megjelenhessen. A fiatal asszony híres volt arról, hogy tapintatosan közli a szerzőkkel a kéziratok elutasítását, azonban Kertész műve rögvest megfogta, s eltökélte, hogy mindent megtesz a kiadásért, sőt még a javaslat mellett recenziót is írni fog róla. Mindenesetre helyette Morcsányi Géza, a Líra Kiadói Csoport igazgatója vallott arról a húsz évről, amelyet a Magvető élén töltött. Ismeretes, hogy a Kertész-életművet a Magvető gondozza, azonban a könyvszakember szerint "ez a Magvető már nem az a személytelen monstrum, mint ami visszautasította a művet."

Elfogultan dicsérte Kertész irodalmi életművét: a Sorstalanságot egyenesen a bibliájának mondta, kiemelte, hogy ilyen radikális irányú, vadállati gúnnyal átszőtt mű korábban még nem volt a magyar irodalomban. Spiró György ezt azzal egészítette ki, hogy Kertész volt az első, aki a holokausztot valóban irodalmilag dolgozta fel, és elsősorban a regény elbeszélése, stílusa a páratlan, az pedig mellékes, hogy miről szól.

A három közeli barát és munkatárs részvételével tartott beszélgetés azonban csak rövid ideig lépett ki az érdektelenség, a sokszor elismételt történetek és a szembe dicsérés medréből. A beszélgetés végeztével Spiró ejtett egy apró, de annál kínosabb bakit. Sajnálja mindazokat, akik nem ismerték Kertészt, mondta. Erre gyorsan felkapva fejét, Veiszer Alinda nyomatékosítva hozzátette: nem ismerte, hanem ismeri! De az igazság sajnos valóban az, hogy Kertész Imrét már valószínűleg nem fogják új impulzusok, ismeretségek érni, sőt aggasztó állapotát látva, talán ez volt élete utolsó nyilvános megjelenése.

Spiró György a beszélgetés után - lapunk külön kérdésére - szűkszavúan árulta el, hogy szerinte Kertész pillanatnyi egészségi állapota "nehéz", s ez nagy elkeseredettségre ad okot. A Művészetek Palotájában rendezett, a második felvonást már hiányos széksorokkal megtartó tisztelgés valóban arról szólt, amelyről Kertész írt a felolvasott részletben: a megváltozás keserű felismeréséből. A leépült író előtti bizarr emlékezés valóban a „kilátástalanság iróniájává" lett.

A sikerember

Publikálás dátuma
2015.12.16. 06:45

Az ember csak bámul, hogy ennek a pasasnak minden sikerül. Hogy a legnagyobb gazdasági válság idején is nem bezárt éttermet, hanem nyitott. Azóta Zsidai Roy, vendéglátós szüleivel a háttérben, egyiket nyitja a másik után. Csak a Budai Várban, a szüleivel együtt, négy menő vendéglője van. 

A profil pedig mindegyik esetében pontosan belőve. Van fine dining jellegű, az osztrák-magyar konyha fogásait középpontba állító, van, amelyikben a magyar konyha ínyencségeit szolgálják fel, de megújítva ezeket, és van, ahol a nagymamák házias ízei érvényesülnek. A negyedikben pedig drabális húsokat lehet belakmározni, egy az országba először ide telepített, Josper nevű remek faszenes kemencében, meglehetősen spéci módon elkészítve. De ötcsillagos szállodában ugyancsak működtet megreformált éttermet, és a Gozsdu Udvarban szintén van két romkocsmája.

Az egyik Spíler névre hallgat, ez a Bookline kiadásában most megjelent kötetének a címe is. Az alcíme pedig, hogy Főzz le mindenkit! Duplafedelű címek. Hiszen a Spíler persze nem csupán vendéglő név, hanem meglehetősen menő csávót is jelent, akinek van pénze, paripája, fegyvere ahhoz, hogy kellőképpen nagyravágyó lehessen. És ő nagyra is vágyik, amennyire csak lehet. Könyvében pedig életéből levont gyakorlati tanácsokat ad ahhoz, hogyan lehetünk mi is sikeresek.

Azzal kezdi, hogy ne az anyagi javakat halmozzuk, hanem az élményeket. Merthogy ezek megtérülnek, gazdagítják a személyiséget, növelik a kreativitást, fantáziadússá, netán még tettre késszé is tesznek. Na, jó, jó gondolhatjuk, ezt persze papolhatja az, akinek már anyagi javakból is jutott bőven, és valószínűleg oly nagyon soha nem szűkölködött, futotta arra, hogy Amerikában tanuljon, és a világ számtalan pontján élményeket szerezzen. De tényleg szív magába mindent, mint a szivacs. És tovább gondolja, amit látott, hallott. Magyar viszonyokra alkalmazza. Egyik neves vendéglátós azt mondta nekem róla, hogy „legalább egy évvel mindig előttünk jár.”

És ezt valószínűleg azért is csinálhatja, mert nem lett szakbarbár. Rendszeresen feltűnik komolyzenei hangversenyeken éppúgy, mint kortárs cirkuszi előadásokon. Hogy mennyi filmet látott, és mi mindent tud azok alkotóiról, szereplőiről, arról ne is beszéljünk. Habzsolja az életet. Jó és rosszindulattal egyaránt nevezhető életművésznek, de annak igazán a kulturált változatából. Az utolsó divat szerint drágán és ízléssel, karakteresen öltözik. Valószínűleg elfogadnám fizetésként, amit havonta eltaxizik. Évadnyitó, évadzáró partijain hihetetlen ki mindenki jelenik meg.

Nyílt titok, hogy jóban van politikusokkal is. Ismeri a csíziót. Ahogy hajszálpontosan beméri valamennyi étterme vendégkörét, feltérképezi azt a játékteret is, amiben mozognia kell. Maximalista, és ennek érdekében a lehetetlennel is birkózik. Idézi egy barátját, aki hülyeségnek, üres fantáziálásnak tartotta egykori elképzeléseit. És be kellett lássa, hogy mi minden megvalósult belőlük.

A kötetben szerepel a következő idézet: „Nálunk tilos úgy kezdeni egy mondatot: az a baj; ezt ugyanis így fogalmazzuk meg: az a feladat, az a kihívás.” És kihívást bőven talál magának. Már az Operaházban is kávéházat nyitott. Tavasszal pedig szálláscsinálója lesz Jamie Oliver első éttermének ezen a tájon. Lényegében még fiatalember létére, mindehhez van már négy gyermeke és a szakmában jártas felesége. A kötet címlapján egy robogón ülve látható, ez is jelképezi, hogy nincs megállás. Megy előre, mint a buldózer, amivel ki is üthet a nyeregből másokat, de közben lehetőségeket is teremt, többeket magával ránt a sikerbe, és persze ő is arra van ítélve.

Szerző

A sikerember

Publikálás dátuma
2015.12.16. 06:45

Az ember csak bámul, hogy ennek a pasasnak minden sikerül. Hogy a legnagyobb gazdasági válság idején is nem bezárt éttermet, hanem nyitott. Azóta Zsidai Roy, vendéglátós szüleivel a háttérben, egyiket nyitja a másik után. Csak a Budai Várban, a szüleivel együtt, négy menő vendéglője van. 

A profil pedig mindegyik esetében pontosan belőve. Van fine dining jellegű, az osztrák-magyar konyha fogásait középpontba állító, van, amelyikben a magyar konyha ínyencségeit szolgálják fel, de megújítva ezeket, és van, ahol a nagymamák házias ízei érvényesülnek. A negyedikben pedig drabális húsokat lehet belakmározni, egy az országba először ide telepített, Josper nevű remek faszenes kemencében, meglehetősen spéci módon elkészítve. De ötcsillagos szállodában ugyancsak működtet megreformált éttermet, és a Gozsdu Udvarban szintén van két romkocsmája.

Az egyik Spíler névre hallgat, ez a Bookline kiadásában most megjelent kötetének a címe is. Az alcíme pedig, hogy Főzz le mindenkit! Duplafedelű címek. Hiszen a Spíler persze nem csupán vendéglő név, hanem meglehetősen menő csávót is jelent, akinek van pénze, paripája, fegyvere ahhoz, hogy kellőképpen nagyravágyó lehessen. És ő nagyra is vágyik, amennyire csak lehet. Könyvében pedig életéből levont gyakorlati tanácsokat ad ahhoz, hogyan lehetünk mi is sikeresek.

Azzal kezdi, hogy ne az anyagi javakat halmozzuk, hanem az élményeket. Merthogy ezek megtérülnek, gazdagítják a személyiséget, növelik a kreativitást, fantáziadússá, netán még tettre késszé is tesznek. Na, jó, jó gondolhatjuk, ezt persze papolhatja az, akinek már anyagi javakból is jutott bőven, és valószínűleg oly nagyon soha nem szűkölködött, futotta arra, hogy Amerikában tanuljon, és a világ számtalan pontján élményeket szerezzen. De tényleg szív magába mindent, mint a szivacs. És tovább gondolja, amit látott, hallott. Magyar viszonyokra alkalmazza. Egyik neves vendéglátós azt mondta nekem róla, hogy „legalább egy évvel mindig előttünk jár.”

És ezt valószínűleg azért is csinálhatja, mert nem lett szakbarbár. Rendszeresen feltűnik komolyzenei hangversenyeken éppúgy, mint kortárs cirkuszi előadásokon. Hogy mennyi filmet látott, és mi mindent tud azok alkotóiról, szereplőiről, arról ne is beszéljünk. Habzsolja az életet. Jó és rosszindulattal egyaránt nevezhető életművésznek, de annak igazán a kulturált változatából. Az utolsó divat szerint drágán és ízléssel, karakteresen öltözik. Valószínűleg elfogadnám fizetésként, amit havonta eltaxizik. Évadnyitó, évadzáró partijain hihetetlen ki mindenki jelenik meg.

Nyílt titok, hogy jóban van politikusokkal is. Ismeri a csíziót. Ahogy hajszálpontosan beméri valamennyi étterme vendégkörét, feltérképezi azt a játékteret is, amiben mozognia kell. Maximalista, és ennek érdekében a lehetetlennel is birkózik. Idézi egy barátját, aki hülyeségnek, üres fantáziálásnak tartotta egykori elképzeléseit. És be kellett lássa, hogy mi minden megvalósult belőlük.

A kötetben szerepel a következő idézet: „Nálunk tilos úgy kezdeni egy mondatot: az a baj; ezt ugyanis így fogalmazzuk meg: az a feladat, az a kihívás.” És kihívást bőven talál magának. Már az Operaházban is kávéházat nyitott. Tavasszal pedig szálláscsinálója lesz Jamie Oliver első éttermének ezen a tájon. Lényegében még fiatalember létére, mindehhez van már négy gyermeke és a szakmában jártas felesége. A kötet címlapján egy robogón ülve látható, ez is jelképezi, hogy nincs megállás. Megy előre, mint a buldózer, amivel ki is üthet a nyeregből másokat, de közben lehetőségeket is teremt, többeket magával ránt a sikerbe, és persze ő is arra van ítélve.

Szerző